2011. június 13., hétfő

Alexandra DULGHERU - Alison VAN UYTVANCK
(WTA, Hertogenbosch) »»» Június 13. 11:15

tipp: Uytvanck
odds: 2,80
office: bwin
tét: 10*


Összességében egy közepesen gyenge évet tud eddig maga mögött a román Dulgheru, a tavalyi évhez képest mindenképpen, amikor salakon robbant be a közvetlen élmezőnybe. Most minden a feje tetejére állt az általa olyan kedves szemcsés borításon egy valamire való eredményt nem tud felmutatni, meglepetésre Miami kemény borításán tudott nagyobb neveket félreállítva negyeddöntőbe kerülni. A Zvonareva elleni brüsszeli 0:6,1:6 alaposan elbizonytalanította, s megingatta az önbizalmát. Most a számára talán lefidegenebb borításon, füvön egy jól adogató fiatal flamand tehetség ellen könnyen megfázhat. Van Uytvanczk alig múlt 17 éves, de már rohamosan tör felfelé a ranglistákon. Salakon tűnt fel a belga fővárosban, de számára a gyors terep biztosítja a jó eredmények elérését. Magasságát remekül használja az adogatásainál, s igyekszik gyorsan befjezni a pontokat. Pörgős stílusa nem igen tetszik majd a pont ellenkezőleg lassításokra építő Dulgherunak. Ebben az évben 15 taraflexen illetve füvön megvívott összecsapását győzelemmel tudta le! Dolonts is nagyon könnyedén puhította meg (6:3,6:1) a selejtező utolsó körében, most az inkább vörös salakhoz szokott románt is parkolópályara teheti erre a hétre, ezzel kisebb meglepetést szolgáltatva a tágabban vett tenisz szakértő társadalomnak.
Eredmény: 2-0 (7:5,7:6)

2011. június 11., szombat

Sabine LISICKI - Shuai PENG
(WTA, Birmingham) »»» Június 11. 15:15

tipp: Lisicki
odds: 2,00
office: StanJames
tét: 10*


Ismerhetjük a németek Lisickijét, aki a legtöbb teniszkedvelőnél szívébe belopta magát, a harcias, utolsó pillanatig küzdő stílusával. A kisebb-nagyobb balszerencsés sérülések hátráltatták az elmúlt két évben, ha ezek elmaradtak volna, ki iktathatóak lettek volna, akkor még előrébb is tarthatna a germán szőkeség. Kitartó alkat is egyben, így nem adja fel, s ahogyan minden borításon, úgy füvön is a lehető legjobb eredmény elérését tűzte ki magának célul, rá biztosan nem lehet azt mondani, hogy kishitű. Keméy szettekben, de így is szettveszteség nélkül jutott túl négy ellenfelén, köztük 4! tie-breaket is letudva, ami mutatja fejben is ott van a német lány a topon. Peng -t sem kell bemutatni, rakkolós ázsiai stílusával közvetlenül Na Li árnyékában képviseli, s fényesíti a kínai tenisz hírnevét. Ám Peng (akinek nevét Pongnak ejtik) az utóbbi időben tanusítot embertelen menetelés után mintha megfáradt volna, sokkal nehezebben veszi a korábban könnyedebben is teljesített feladatokat. Nincs mese elfáradt az ázsiai, s ha egy igazán akaratos ellenfélbe üti a fogat, akkor könnyen a kiesés fájdalmas érzésével találja majd szemben magát. Lisiscki felspannolt állapotában mindenkire veszélyes, Rybarikova ellen a második szettben már 100% -on pörgött, nem lehetett megállítani, véleményem szerint a frisebb európai, Peng szenvedéseinek is véget vet, s elküldi egy kis pihenőre a kínait. Egyetlen eddigi találkozásukatLisicki nyerte még három éve kemény borításon. Szoros felvonásokban most is a combos germán lány továbbjutását várom.
Eredmény: 2-0 (6:3,6:1)

2011. június 10., péntek

Marin CILIC - Andy MURRAY
(ATP, Queens) »»» Június 10. 15:15

tipp: Murray -1,5 set
odds: 1,62
office: unibet
tét: 10*


Andy Murray az Australian Open elvesztése utáni mérhetetlen letargiába került, elindult a lejtőn, s ami nagy szó saját erejéből tudott újból visszakapaszkodni rövid időn belül, s a brit hagyományokhoz képest egy fantasztikus Roland Garros szereplést predesztinált. Most pedig hazai terepen, a számára igazán kedves angol pázsiton közeledhet a mindenki által már nagyon várt első Grand Slam begyűjtésére. A forma bíztató, Malisse ellen még a szokásos "bokámhoz kapok" stílussal egy szett feláldozásával megérezte a "fű örömeit", Tipsarevic ellen pedig lazán, a tudásának töredékét nyújtva is, break hátrányokból visszajöve, szettveszteség nélkül darálta be az addig makulátlanul előretörő szerbet. A végjátékokban a skót már nem szokott ilyen "fegyelmezetlenségeket" elkövetni, mert ő is tudja ilyen szinten már könnyebben büntetik a riválisok is a hibákat. Ellenfele a horvát langaléta Cilic, aki a Roland Garroon is mutatta, sokszor baja van saját magával, s az akaratával, könnyedén el lehet bizonytalanítani, Párizsban megsemmisítő 3 szettes verést mért rá a kiöregedő félben levő Ramírez-Hidalgo, s bár számára is a gyors borítás a kedvező, nem azzal az elánnal ugrott neki Queens -nek, mint amilyennel kellene. Nagy nevű riválisokkal szemben csak elenyészve tud részeredményt felmutatni, legtöbbször könnyebben megadja magát, s "behódol" a TOP játékosoknak. Tarthat is Murray -től, hiszen eddigi hat találkozásukból ötöt begyűjtött Andy. Most első alkalommal randevúznak füvön, a honi környezetet, s a dalmát labilisságát kihasználva a vártnál talán könnyedebb siker várható, "Möre" két szettben kicsontozhatja a megkopott önbizalommal rendelkező Cilic -t.
Eredmény: Cilic visszalépett!

2011. június 9., csütörtök

Alla KUDRYAVTSEVA - Daniela HANTUCHOVA
(WTA, Birmingham) »»» Június 9. 12:15

tipp: Hantuchova 2-0 -ra nyer
odds: 1,45
office: unibet
tét: 10*


A csupaláb szlovák Hantuchova élete formájához közelít, s mostanra olyan szintre lőtte be magát, hogy a legjobbakkal szemben nem csak felhúzza a kesztyűt, de renszerint ő az aki kezdeményezni tud, s a TOP játékosoknak kell felvenni az általa diktált magas tempót. Számára is a füves borítás az egyik legkedvesebb, ezen a színtéren még jobban ki tuddja bontakoztatni képességeit, a remek adogatásait, a mozgása itt aranyat érhet. A salak szezonja is fantasztikusra sikeredett, a világelsőt fantasztikus játékkal búcsúztatta a Roland Garroson, de ha szemcsésen jól ment, akkor a fűre mit mondhatunk? Egyből látszott, hogyDaniela milyen otthonosan mozog a minőségi zöld gyepen, s a feltámadni látszó Cirsteanak 6:0,6:3 -mal kente el a száját. Mai ellenfele az egykori wimbledoni Sharapova verő orosz Kudryatseva lesz, aki azóta sem tudott minőségben előre lépni, megrekedt a 70-80. világranglistás helyek környékén. Játéka a masszivitásra épül, néhol az eszevezszett labdapüfölésre, de semmi olyan extrával, újjítással nem rendelkezik, amivel egy topon levő formába kerülő WTA játékossal szemben esélye lenne. A szlovák eszeveszett tempóját neki sem lesz egyszerű felvenni, már ha egyáltalán sikerül neki. Idén zöld salakon találkoztak áprilisban, akkor Daniela még az út elején járt, két szettben ott is megoldotta a feladatot, mostani teljesítményét látván a mai már elárhatóan teljesíthető "adag", az orosz örülhet majd, ha 40 percet a pályán tölthet majd.
Eredmény: 0-2 (4:6,2:6)

2011. június 8., szerda

Rebecca MARINO - Rika FUJIWARA
(WTA, Birmingham) »»» Június 8. 19:00

tipp: Marino 2-0 -ra nyer
odds: 2,05
office: bwin
tét: 10*


Nem salakos teniszre termett a kanadai Marino az ő terepe a gyors borítás, ahol érvényre tudja juttatni akaratos stílusát, irányító jellegű játékát. Ahogyan pázsitra tette a lábát a szeme alatt érdekes anyajeggyel rendelkező lány, máris megmutatta ellenállást nem tűrő, elsöprő játékát, s elporolta az angolok füvön elismert játékosát South -t 6:4,6:1 -re. A juharleveles lány tehetsége vitathatatlan, az elmúlt egy évben nagyot lépett előre, ha tudja tartani töretlen fejlődését, akkor még szép eredményeket érhet el. Ellenfele a harmincat betöltő japán Fujiwara, már átlépett karrierje zenitjén, s a TOP200 környékén táncolván nem tudta magát beljebb verekedni, s mostanság is alsóbb kategóriás tornákon próbálja összeszedni azt a pont mennyiséget mellyel tartani tudja a pozícióját. Gyakorlata sincsen a TOP50 -es játékosokkal szemben, rendre TOP300-800. helyekről érkező ellenfelekkel szemben játszogat fele más sikerrel. Az előbb említett South is alaposan megfeküdte a gyomrát, Marino sima két szettben verte, ő képes volt sima két felvonásban vereséget szenvedni, egyszerűen nem fekszik neki a gyorsítós stílus. A kanadai lány klasszissal jobb teniszező, nagyobb technikai tudással rendelkezik, amihez remek fizikális felkészültség is járul. Az alacsony japán a magasra nőtt észak-amerikai szerváival is gondban lesz, Marino könnyed adogató játékai mellett alaposan megszenved majd a sajátjaival a felkelő nap országának képviselője. Két szettben elvárható Rebecca sikerre, számára nem jelenthet kihívást Fujiwara legyőzése, neki majd a következő körben Ivanovic ellen kell extrakat bevetni, most fél lángon is szett veszteség nélküli sikere várható.
Eredmény: 2-0 (6:1,6:2)

2011. június 6., hétfő

Janko TIPSAREVIC - Blaz KAVCIC (ATP, Queens Club - London) »»» Június 7. 16:00

tipp: Tipsarevic 2-0 -ra nyer
odds: 1,60
office: betsson
tét: 10*

Megérkeztünk az úri sport legúribb szinterére a a füves borításra, a tenisz kiválóságai, mostantól próbálják megragadni az alkalmat, s a rövidke füves előszezonban hozzászokni az "extrém" körülményekhez, ugyanis két hét múlva már itt a legpatinásab Grand Slam, Wimbledon. A szerbek rosszfiúja Tipsarevic univerzális játékosnak tekinthető, de ha választani kell, jobban kedveli a gyors terepet, ott tud igazán kibontakozni. Anno Wimbledonban robbant be, mikor Fernando Gonzalez -t verte heroikus küzdelemben öt szettben. Nagyon kedveli a pörgős teniszt, a ritmust elkapván szinte lehetetlen kizökkenteni. Roland Garroson is jó kedvében találtuk, mutatta duzzad az önbizalomtól, a tipikus salakos spanyol Riba -t is könnyedén aprította fel. Füvön mindinkább előnyére válhat a magába vetett bizalom, hiszen vállalkozó szelleme itt gyorsabban megtérül pontok tekintetében. Ellenfele a szlovén Kavcic, aki a Challenger szintek és az ATP legjobbjai között lavírozik. Inkább salakos játékos, még múlt héten is megragadta az alkalmat, hogy a rijekai Challengeren pontokat gyűjtsön, addig Tipsa már az edzéseken a zöld pázsitot taposta a hátsó pályákon. Ez évben Delray Beachen találkoztak, s viszonylag könnyedén túljuthatott volna a szerb ellenfelén, ha jobban koncentrál a középső felvonás tie-breakjében, így végül 6:2 és 6:3 közé zárva verte Kavcic -t. Most már üzemi hőmérsékleten a szerb nem úgy, mint februárban, gyors első felvonás után, a fonalat elkapván, a megszokottakhoz híven, nem hagy majd esélyt a feltámadásra, könyörtelen lesz a "Marathon Man".
Eredmény: 2-0 (6:4,6:4)

2011. június 5., vasárnap

Irini GEORGATOU - Ellen ALLGURIN
(WTA, Koppenhága selejtező) »»» Június 5. 16:00

tipp: Georgatou 2-0 -ra nyer
odds: 1,44
office: bet365
tét: 10*


Tavaly tették be a WTA szervezői a programba a dán fővárost, amelyben nagy szerepet játszott Caroline Wozniacki remek teljesítménye is, a legolandiaknak is jár egy torna. A selejtezőkkel már tegnap megkezdődtek a küzdelmek, sokak számára ismeretlen északiak is feltűnnek szép számmal, a torna közelsége miatt. Ilyen az arcpirítóan fiatal 17 éves svéf Allgurin is, akitől a későbbiekben hasonló feltörést várnak, mint Wozniackitól a skandinávok. Ám ő még az út elején jár, rendre alsóbb kategóriás versenyeken indul, számottevő ellenféllel nem is találkozott, tavaly például a már visszavonuló Kapros Anikó két könnyed 6:3 -as szettben verte otthonában a svéd fővárosban. TOP200 -on belülivel nem is nagyon találkozott, márpedig görög ellenfele már lassan a TOP100 -t is célozhatja. A szintén fiatal, huszas éveit kezdő Georgatou a görögök elsőszámú tehetsége, tőle várják Daniliidou után majd az eredményeket, ITF szinten még közepes eredményeket ér el, de a hátul rangsoroltakat megbízhatóan, rendre két szettben tudja két vállra fektetni. A törékeny svéd szőkeségnek még erősödnie kell, az elkövetkezendő két évben pedig megizmosodhat annyira, hogy reálisan ostromolja ő is a TOP50 -t. Georgatou már a meglévő minimális rutinjával, nagyobb ütőerejével két felvonásban megoldja a második lépcsős selejtezős feladatot.
Eredmény: 2-0 (6:4,7:6)

2011. június 4., szombat

Franciaország U21 - Kína U21
(Barátságos válogatott mérkőzés, Toulon Tournament ) »»» Június 4. 18:30

tipp: HT/FT Franciaország/Franciaország
odds: 1,60
office: unibet
tét: 10*

Lezajlottak az első körök a hagyományosan megrendezendő touloni utánpótlás válogatott tronán, ahol megállapíthattuk, hogy a franciák, s az olaszok kiemelkednek a mezőnyből. Nem tisztázottak teljesen a határok az életkort tekintve, többen U21, mások U20 -as tornának nevezik, de ha a kínaiakat nézzük, akik csupa 18 éves sráccal érkeztek (számomra később derült ez ki), már teljsen mindegy mi a megnevezés. A kínai szövetség mélyvízbe doba a fiataljait, nem féltvén őket, még az utóbbi időben önbizalmát vesztett magyar csapatunk is könnyed 3 gombóccal intézte el az ázsiaiakat, aki előrejátékban semmilyen nehézséget nem okoztak védelmünknek, főleg nem Gulácsinak. A franciák egységes csapat benyomását tették rám, erős felépítésű játékosok, a megszokott gyorsaság, a mexikóiakat is idővel bedarálták, s annak ellenére, hogy 80 percig tartanak a meccsek, négyet hintettek a ketrecükbe Pierre Mankowski fiai. Ebben a csoportban a pofozógép szerepét tölthetik be a kínaiak, ezen a szinten a három év nagyon sokat számít, a gallok fizikális különbsége hamar megmutatkozik majd az eredményben, örülhetnek, ha öt alatt megússzák a dolgukat körülményesen tévő, bizonytalankodó Maozhen tanoncok. Egyszerű, nagyon sima francia siker várható, ajándék unibet szorzóval.
Végeremény: 4-0 (2-0)

2011. június 2., csütörtök

Luxemburg -Magyarország
(Barátságos válogatott mérkőzés) »»» Június 3. 20:15

tipp: Magyarország
odds: 1,50
office: bet365
tét: 10*


Egervári Sándor rendbe tette a külföldi szövetségi kapitányok által szétmorzsolt "A" csapatot, s most már tudatos munka folyik, aminek meg voltak az eredményei az őszi selejtezőkön, de tavasszal a hollandok ellen sem vallottak szégyent Geráék. Most ugyan nem lesz a csapatkapitány, ám jóval könnyebb feladatok elé nézhetünk. Az ellenfél választása is a tudatosságot mutatja, hiszen a szövetseg próbált egy inkább a san marinoiakhoz produktumban közelebb álló együttest találni, nos ez Luxemburg személyében sikerült. A miniállam fővárosában Luxembourgban előreláthatólag bőven lesz lehetőség gyakorolni a góllövés tudományát. Rá is fér a fiúkra, hiszen Szalai, Rudolf és Gera távollétében visszatérő Németh, Szabics, Tököli triónak kell megfelelő szintre hoznia magát, önbizalmat felszedni a fontosabb tétmeccs előtt. Bár Luc Holtz együttese két meglepetés eredményr is elért az elmúlt félévben (Algéria 0-0,Szlovákia 2-1), ám ezek az összecsapások úgymond a holt szezonban november végén, február elején zajlottak, mikor nem igazán voltak spiccen a nevesebb riválisok. A magyar futball nem engedhet meg magának újabb blamákat, még barátságos szinten sem, elég a közelmultból az 1999 -es liechtensteini 0-0 és a 2006 -os megalázó 1-2-es vereség, ebben a garnitúrában sokkal több foglaltatik, nem okozhat gondot egy világranglistán 100-on kívüli mini válogatott, amely tagjainak fele fél amatőr státuszban futballozik. Tippem: 0-2 vagy 0-3
Végeredmény: 0-1 (0-0)
Kína U21 - Magyarország U21
(Barátságos válogatott mérkőzés, Toulon Tournament) »»» Június 2. 16:45

tipp: Kína vagy döntetlen
odds: 1,78
office: unibet
tét: 8*

Végre kisebb elismerésben részesült a mgyar futball, hiszen a nagy hagyományokkal bíró touloni 21 éven aluli válogatottak tornája alkalmából a magyar szövetséget is megkeresték. Ez a megtiszteltetés az U20 -as bronz csapat által elért eredménynek szól. Sajnos amióta Egervári Sándor feljebb lépett egy lépcsőt, s a felnőtt csapatot irányítja, azóta az utódok, így Róth Kálmán sem találta meg a megfelelő utat, amellyel folytatni lehetett volna a sikerszériát. A csapat magja 50% -ban megmaradt, ám korántsem hasonlít arra a társaságra, amely 2009 -ben örömöt szerzett az itthoniaknak az Egyiptomi menetelés során. Az együttesen nem lehet látni a korábbi nagy akarást, az utóbbi meccsek inkább a szenvedésről szólnak, s Németh Krisztián "levesztése" (a nagy válogatottnál számítanak rá) krónikus gólhiányt eredményezett, utolsó öt fellépésén! nem szerzett gólt az "Olimpiai" korosztály, ami több, mint siralmas. A masszív kínaiak lesznek az ellenfelek, megfelelő önbizalom hiányában, előrevetíthető csak a gyűrkőzésre, a bírkózásra lehetünk jók. Ilyenkor elhangzanak azok a kijelentések, hogy megannyi játékosügynök lesz a lelátón, ám egy válogatott futballistának nem ezért kell jól játszania, s ha szimplán, a magyar nemzeti mez felöltése után nem tud megfeszülni a győzelemért, akkor attól sem sikerül, ha noteszekkel a kezükben járkáló emerek lesznek a stadioban. Róth Antal próbálta becsületesen felkészíteni a fiúkat, bár az sokat elmond, hogy fekete lóként tekint az ázsiaiakra, mint mondta róluk tud a legkevesebbet, ami nem sok jót sejtet a számunkra. Kína rendszeresebb résztvevője a tornának 2007 -ben például a csoportjukat megnyerve, fináét játszottak a házigazdával. A kínaiaknál rohamosan fejlődik a futball, ahol sikerre éhes gyerkeket nevelnek ki, s ott tudnak lenni a közvetlen élmezőny mögött, huzamosabb ideig, ami rólunk nem mondható el, még akkor sem, ha úgy túnt egy amolyan arany (bronz) generációt sikerült kinevelni ...
Nem látom annak egy apróbb jelét sem, amivel ezen a tornán "robbantani" tudnánk, a keret egy része ugyanúgy elkényeztetett gyerekekből áll, akikkel nem lehet sorozatos sikereket elérni. Bravúrral egy pontot tudok a mieink részéről elképzelni, nagy csoda lenne, ha győzelemmel nyitnánk a a touloni tornát, bár én örülnék a legjobban.
Végeredmény: 0-3 (0-0)