2011. március 11., péntek

MTK Budapest - Győri ETO FC
(Magyarország, NB1) »»» Március 11. 17:00

tipp: 2,5 gól alatt
odds: 2,03
office: betsson
tét: 10*


Budapesten a Hungária Körúton nyitják a 19. fordulót, ahol az újabb fiatalokat beépíteni kész MTK. A kék-fehérek remek már-már hagyományosnak mondható sikerrel nyitották a tavaszt, s múlt héten az aranyra legnagyobb eséllyel pályázó Videoton otthonában is kulturált futballal rukkolt elő, s végül csak nagy nehézségek árán tudta 2-1 -el otthon tartani a három pontot a székesfehérvári társulat. Garami József fiainak odahaza ismét a győzelem a cél, a kissé leeresztett Győrrel szemben, akikkel másfél hete a Magyar Kupában találkoztak már, akkor 1-1 -re végeztek. A Győrnél a vezetőedzői poszton azóta változás következett be, két vereség elegendőnek bizonyult a váltáshoz, így Pintér Attila helyét az egykori győri kedvenc Csertői Aurél vette át. Csertői korábbi csapatainál a védelemre igen nagy hangsúlyt fektetett, a Kecskemétnél is egyik legnagyobb "bűnének" a remek támadójátékkal rendelkező KTE tudatos visszafogását tartották, offenzív hajlamú játékosait is nagyobb védőfeladatokkal látta el, ami a támadások rovására ment, így a rendszeres négy gólok helyett maximum egy gólokat rúgtak csapatának játékosai. A Győr eddig is inkább a defenzívebb taktikát alkalmazta idegenben, most viszont erre még rátesz egy lapáttal Csertői személye. Az MTK -nak nem lesz egyszerű dolga feltörni a Rába partiak hátsó sorát, úgy vélem inkább a harci jelleg dominál majd, s hasonlóan a Kupa meccshez két gólnál többnek nem tapsolhatnak majd a mérkőzésre kilátogatók, illetve a televízió előtt ülők.
Végeredmény: 0-0

2011. március 10., csütörtök

Santiago GIRALDO - Daniel GIMENO TRAVER
(ATP, Indian Wells) »»» Március 11. 21:00

tipp: Giraldo 2-0 -ra nyer
odds: 1,60
office: betclic
tét: 10*


Ebben az évben már volt alkalmam megtekinteni ebben a párosításban a két versenyzőt, s több mérkőzésüket is nyomon követhettem. Ez alapján mondhatom óriási a különbség a két versenyző között, ami inkább a mentális erősségnek, az önbizalomnak köszönhető. A spanyol Gimeno-Traver is képes magas színvonalú, kemény játékra, ezt korábban tapasztalhattuk, ám, ha jön egy hullámvölgy a játékos életében, abból nehéz kikecmeregni, az ibériai ilyen periódusát éli. Egyszerűen semmi sem jön össze neki, sem kemény, sem salakos borításon nem tudott főtáblán mérkőzést nyerni. Giraldo ellenben egyre jobban kibontakoztatja erőtől duzzadó, támadó teniszét, ami egy védtelen, sebzett ellenféllel szemben egy a vártnál könnyebb győzelmet is eredményezhet majd. Év elején már összefutottak Auckland -ben, ahol a kolumbiai fiatalember sima két szettben 6:2,6:4 -re diadalmaskodott. Indian Wellsben sem várok fordulatot, a meggyőzően, kirobbanó formában ütögető dél-amerikainak nem jelenthet gondot a megtört Gimeno-Traver kiiktatása, már az is óriási előrelépés lenne, ha egy szettet eltudna csípni a spanyol, erre most nem lesz sansza.
Eredmény: 2-1 (6:4,6:7,6:3)

2011. március 9., szerda

Barboa ZAHLAVOVA STRYCOVA - Alison RISKE
(WTA, Indian Wells) »»» Március 10. 01:00

tipp: Zahlavova Strycova
odds: 1,52
office: pinnacle
tét: 10*


A fiatal amerikai Riske tavaly már megmutatta magát, egy remekül sikerült tornája akadt az amerikai körút során, ám amilyen hirtelen föltűnt, olyan gyorsan visszasüppedt az átlagos, középkategóriás szintű teniszt produkálók táborába. Ebben az évben nem nagyon akadt sikerélménye, jobbára csak a selejtezőben nyert mérkőzését, ahogy a főtáblára került, elhagyta az ereje, s nem tudta a higgadt, erőteljes teniszét produkálni. Ellenfele a magát rendre önkívületi állapotba "hergelő" cseh Zahlavova Strycova lesz, aki nagyon agresszív, támadó teniszt játszik, s ezzel már a legjobbakat is sikerült kényelmetlen helyzetbe hoznia. Az év eleje is tűrhetően sikerült, ám a legutóbbi két amerikai kontinensen megvívott tornája az aklimatizálódás jegyében lett beáldozva. A kevésbé jól sikerült találkozók után mostanra azonban kellőképpen megszokhatta a környezetet, s újra legjobbját nyújthatja rangos WTA tornán. Az amerikai lányt elhagyta az önbizalma, korántsem olyan biztosak az ütései, mint ősz elején, a cseh lány rakkolós, ide-oda futós játékával könnyedén zavarba hozhatja majd amerikai riválisát. Ha nem is sima, de biztos győzelmet várok az európai féltől.
Eredmény: 2-0 (6:2,6:1)

2011. március 8., kedd

Grega ZEMLJA - Ante PAVIC
(ATP Challenger, Sarajevo) »»» Március 8. 18:20

tipp: Zemlja 2-0 -ra nyer
odds: 1,61
office: bet365
tét: 10*


A hét közepéig várnunk kell a minőségi tenisszel, addig is a Challenger tornák maradnak nekünk. A bosnyák fővárosban rendeznek egy nívósabb kemény pályás rendezvényt, ahol a térség nevesebb játékosai is részt vesznek, szinte az összes volt jugoszláv tagköztársaságból. Számos zöldfülű vagy kevesebb tapasztalattal rendelkező boszniai és horvát teniszező is lehetőséget kapott a bizonyításra. Ilyen a dalmát Pavic (484. a világranglistán) is, aki egy selejtezős mérkőzést nyerve került a főtáblára, a 700. helyezéssel "büszkélkedő" Marcan 6:3,7:5 -ös legyőzése azonban nem eget rengető eredmény. Hirtelen nagy minőségbeli ugrás elé kell tekintenie szegénykének, hiszen a minden borításon erős teljesítményre képes, s ATP tornákon is már bizonyító szlovén Zemlja (141. a világranglistán) lesz az ellenfele. Zemlja a hétvégén sikerélménnyel gazdagodott, hiszen a Davis Cupban az Euro-afrikai zóna I. csoportjában Helsinkiben tudták honfitársaival kiharcolni a továbbjutást a Nieminen -nel felálló nyelvrokonainkkal szemben. Ez is plusz önbizalmat adhatott a masszív játékot produkáló Grega -nak, aki ennek előtte például Caloundra -ban az Australian Open -t megelőzően például tornát is nyert, a döntőben az ausztrálok fiatal kedvencét Tomic -t vervén 2-0 -ra. A szlovénnak nem jelenthet gondot az első körös továbbjutás. Egyszer már találkoztak a dél-koreai fővárosban, Szöulban tavaly 2-0 (6:0,6:3) -ra diadalmaskodott Zemlja, ha nem is ilyen simán, de ma is a két szettes győzelmét várom.
Eredmény: 2-1 (6:3,1:6,6:3)

2011. március 7., hétfő

Expekt Tippjáték, Március 4. szelvény


Tippjáték !

Az Expekt Tippjátékban mindenki játszhat, aki rendelkezik Expekt számlával. Akinek nincs az ide klikkelvén, vagy az Expekt reklámra kattintva regisztrálhat a „narancssárga“ irodához. Fontos, hogy a tippeknél tüntessétek fel a neveteket, s az Expektnél használatos felhasználóneveket pedig küldjétek el a titti7betblog@gmail.com e-mail címre mert csak így kaphatjátok meg a nyereményeket, s ezzel regisztrálhatjátok magatokat a játékba. Csak az jogosult a nyeremény

re, aki az adott hónapban legalább egyszer feltöltötte az Expekt számláját, tehát befizetett, s megtett legalább egy szelvényt a hónapban! Egy ember csak egy felhasználónévvel játszhat, amennyiben kiderül a csalás ténye, akkor végérvényes tippjátékból való kizárásra számíthat.

Nyeremények:

1.hely: 3000 HUF -os EXPEKT feltöltés

2.hely: 2000 HUF -os EXPEKT feltöltés

3.hely: 1000 HUF -os EXPEKT feltöltés

A tippeket bejelentkezve, megjegyzésként tudjátok elküldeni, a cikk alján!

Úgy is el lehet küldeni a megjegyzést, hogy "névtelen" -nek állítod be, s alatta a kódot beírva küldöd el a tippjeidet!

Íme a lista (ami most kedd 18:00 óráig leadható):

1. FC Barcelona - Arsenal (Bajnokok Ligája) 3-1

2. Shakhtar Donetsk - AS Roma (Bajnokok Ligája) 3-0

3. Debreceni VSC - Paksi SE (Magyar NB1.) 2-1

4. Schalke 04 - Valencia (Bajnokok Ligája) 3-1

5. Tottenham Hottspur - AC Milan (Bajnokok Ligája) 0-0

6. Everton - Birmingham (Premier League) 1-1

7. Spartak Subotica - Habitfarm Javor (Szerb Super Liga) 0-0

Deportivo de La Coruña - Real Sociedad
(Primera Division) »»» Március 7. 21:00

tipp: a Real Sociedad nem szerez gólt
odds: 2,40
office: unibet
tét: 10*


Bár az év elején több megingása is akadt a Deportivo -nak, úgy néz ki, látván a bajt a kiesőzóna felzárkózását, ismét kezdik megtalálni önmagukat, a harcos mivoltukat, s a rájuk korábban otthon olyan jellemző remek védekezést, melynek számos pontszerzést köszönhettek. A Miguel Ángel Lotina vezette kék-fehér csíkosak a januári "szédülés" után az elmúlt négy bajnokijukból hármat is kapott gól nélkül tudtak le, ráadásul nem is akárkik ellen, a Villarreal, a Real Madrid, s idegenben az Osasuna száját tudták befogni, ami külön-külön, de így egyben pláne dicséretes teljesítmény. Az együttes tehát a hátsó alakzatát tisztába tette, rendezni tudta, most odahaza erre lehet építkezni, a csatároknak pedig egy gól erejéig össze kell kapniuk magukat, s akkor a remélt siker is meglehet. A vendégül érkező Sociedad két arcát mutatja a remeklő hazait, s a kevésbé fényes mérleggel rendelkező idegenbelit. Otthonuktól távol nem tudnak úgy kibontakozni, mint lelkes közönségük előtt, utolsó öt fellépésükön négyszer ki is kaptak, s ugyan ebből négyen gólt szereztek, de nagy zakókba futottak bele, leszámítva a Getafe elleni meglepő 4-0 -ás sikerüket, ami tükörképe a többi idegenbeli bajnokijuknak. Most Riazorban egy remekül záró, élő falat alkotó la corunai hátsó fallal szemben még nehezebb feladat elé nézhetnek a sociedadiak, ha rendezettek a körülmények La Corunaban, márpedig most úgy tűnik kijött a kisebb hullámvölgyből a SuperDepor, akkor nagyon jó eséllyel tudja lehúzott roló, kapott gól nélkül lehozni Aranzubia kapus a kilencven perceket. Ma este kevés gólos összecsapásra számítok a forduló zárótalálkozóján. Tippem: 1-0
Végeredmény: 2-1 (1-0)

2011. március 5., szombat

Bp. Honvéd - Ferencvárosi TC
(Labdarúgás, Magyarország NB1.) »»» Március 6. 17:30

tipp: FTC
odds: 2,30
office: bet365
tét: 10*


A Ferencvárosnál sikerült egy ütőképes keretet kialakítani, amiről előzetesen lehetett sejteni harcban lehet a dobogóért és ez be is igazolódott, a csapat ott van a második helyen, s úgy néz ki a kialakult pénzügyi problémák nemhogy meggyengítették volna a társaságot, sőt inkább összekovácsolták, összetartó közösséget alkotnak a zöld-fehérek. Ebben fő szerepe van Prukner László edző, tanár embernek is, ő nélküle nem lenne ilyen magasan a Fradi, látszik a tudatosság a csapaton, s hosszú idő után fellelhetőek a jellegzetes Fradi szív dobbanásai is a pályán, a küzdőszellem, ami anno rendszeresen tapasztalható volt az Üllői úton. Most a Bozsik Stadionban kell tovább menetelni, a Kupa kiesés után csak is a bajnokságra kell koncentrálni, nem szabad a gondokkal foglalkozni, ha teszik a dolgukat Rósa Diniék, akkor újabb három pontot tehetnek zsebre. Supka Attilának már sikerült összeraknia a Honvédot, ám most tavaszra égnem tudta kellőképpen összegyúrni az együttest. Az előző fordulóban volt alkalmam a helyszínen megtekinteni a találkozót, ahol egyáltalán nem győztek meg a kispestiek. A játékukban kevés tudatosságot lehetett fellelni, legfőképpen a középpályássor tanácstalansága érződött, nem nagyon tudtak mit kezdeni a labdával, egyedül talán Hajdú Norbert aktivitását lehetett kiemelni, a többiek szürkén futballoztak. A jelenlegi Fradi harci szellemben, játékban is előrébb tart a bordó mezeseknél, szerintem hasonlóan az előző meccseken mutatott harcias játék is elegendő lehet arra, hogy egy szoros mérkőzésen letudják győzni fővárosi riválisukat Balog Zoltánék. A támadóalakulata sem működik olajozottan a hazaiaknak, a masszív Fradi fal képes lehet a Honvédot kilencven percen keresztül "némán" tartani. Tippem: 0-1 vagy 1-2
Végeredmény: 0-1 (0-1)

Expekt Tippjáték, Március 3. szelvény


Tippjáték !

Az Expekt Tippjátékban mindenki játszhat, aki rendelkezik Expekt számlával. Akinek nincs az ide klikkelvén, vagy az Expekt reklámra kattintva regisztrálhat a „narancssárga“ irodához. Fontos, hogy a tippeknél tüntessétek fel a neveteket, s az Expektnél használatos felhasználóneveket pedig küldjétek el a titti7betblog@gmail.com e-mail címre mert csak így kaphatjátok meg a nyereményeket, s ezzel regisztrálhatjátok magatokat a játékba. Csak az jogosult a nyeremény

re, aki az adott hónapban legalább egyszer feltöltötte az Expekt számláját, tehát befizetett, s megtett legalább egy szelvényt a hónapban! Egy ember csak egy felhasználónévvel játszhat, amennyiben kiderül a csalás ténye, akkor végérvényes tippjátékból való kizárásra számíthat.

Nyeremények:

1.hely: 3000 HUF -os EXPEKT feltöltés

2.hely: 2000 HUF -os EXPEKT feltöltés

3.hely: 1000 HUF -os EXPEKT feltöltés

A tippeket bejelentkezve, megjegyzésként tudjátok elküldeni, a cikk alján!

Úgy is el lehet küldeni a megjegyzést, hogy "névtelen" -nek állítod be, s alatta a kódot beírva küldöd el a tippjeidet!

Íme a lista (ami most szombat 18:30 óráig leadható):

1. Manchester City - Wigan (Labdarúgás, Premier League) 1-0

2. Sturm Graz - LASK Linz (Labdarúgás, Osztrák Bundesliga 1.) 1-1

3. AJ Auxerre - Paris Saint Germain (Labdarúgás, Ligue One) 1-0

4. Atletico Madrid - Villarreal (Labdarúgás, Primera Division) 3-1

5. Bp. Honvéd - Ferencvárosi TC (Labdarúgás, Magyar NB1.) 0-1

6. Melzer - Simon (Davis Cup, Ausztria - Franciaország) 3-2

7. Capdeville - Roddick (Davis Cup, Ausztria - Franciaország) 1-3

2011. március 4., péntek

Davis Cup forduló
(Portugália - Szlovákia, Ciprus - Magyarország, Észtország - Litvánia)

Machado - Klizan
tipp: Machado
odds: 1,55
office: unibet

Cuzdriorean, R - Kellner, Á
tipp2: Kellner
odds: 1,20
office: interwetten

Zopp, J - Grigelis, L
tipp3: Zopp
odds: 1,40
office: interwetten

A tenisz nagy világa a hétvégén a Davis Cup küzdelmekre figyel. A világcsoportban kiemelkedik a Svédország - Oroszország, az Ausztria - Franciaország, s a Belgium - Spanyolország meccs, ahol Nadal az Australian Openen összeszedett sérülése után első alkalommal lép pályára. Ám a háttérországról sem szabad
megfeledkezni, a mieink például a Baghdatis nélkül felálló Ciprus vendégei, Kellner Ádámnak és Balázs Attilának, jó esélyei vannak. Az első nap után akár 2-0 -ás előnnyel is kmegpihenhetünk, s nyugodtan várhatjuk a folytatást. A Portugálok salakon fogadják Szlovákiát, számomra egyértelmű a kimenetel a nehézkesebb, s gyors borításhoz szokott északi szomszédainkat megeszik a közönség buzdításától lázba jövő játékosaik, Gil és Machado, akik Lackoval illetve Klizannal néznek szembe. Machado nagyon él salakos borításon, minden pontért az életét adja, s most ez otthoni közönség előtt még hatványozottabban érvényes lesz. Tehát érdemes a háttérben megbúvó összecsapásokból is szemelgetni, hiszen lehet "gyöngyszemeket" találni. Ilyen még a balti ütközet a Zopp - Grigelis ütközet is, Az észt fiú Challenger szinten szépen tör előre, rendre elődöntőkig, döntőkig menetel, ellenfele is tehetséges, ám jelenleg más fordulatszámon pörög Jürgen, hazai pályán sem fogják megállítani. Egyszer már találkoztak, akkor sima két szettben nyert az észt.
Eredmény: Machado - Klizan 3-2 (6:4,6:4,1:6,2:6,6:4)
Cuzdriorean - Kellner 0-3 (4:6,4:6,3:6)
Zopp - Grigelis Grigelis visszalépett!

2011. március 3., csütörtök

FIS Északi síugró világbajnokság 2011
(Síugrás - HS134, egyéni verseny, Holmenkollen) »»» Február 27. 17:45

tipp: Morgenstern nyer
odds: 2,25
office: unibet


tipp: Morgenstern jobb helyen végez, mint Schlierenzauer
odds: 1,33
office: bet365


A legjobb síugrók ma a nagyobb sáncon is kipróbálják magukat, a normál sáncból kiindulva, ahol meggyőző fölénnyel nyerte meg a versenyt az osztrák Morgenstern ma is toronymagas favoritként említhetjük, formája kiváló, önbizalomtól duzzadó, nincsenek megingásai, kiegyensúlyozottan versenyez, a többikről mindez nem mondható el. A tréning ugrások során is messze a legmagasabb pontszámokat érte el Morgi. A tegnapi nap folyamán nem lehetett megrendezni a kvalifikációt, így azt is mára tolták el, ami nem befolyásolja a szereplését az osztrák klasszisnak. A dobogóra még Malysz, Ammann, Hilde és Schlierenzauer pályázik nagyobb eséllyel, ám nagyon megszorítani ők sem fogják tudni az ebben a szezonban szinte mindent besöprő SC Villach sportklub alkalmazottját. Nincs mese ez a vb Morgenstern -ről szól, ha nem jön közbe semmi zavaró tényező, akkor két nagyszerű ugrással besöpri a HS134 sánc aranyérmét is. A óvatosabb duhajok figyelmébe pedig a Morgenstern - Schlierenzauer párosítást ajánlom 1/3 -as esélyszámmal ez is kényelmesen hozhatja a nyereményeket.
Eredmény: 2.-1.