2011. március 20., vasárnap

Ferencvárosi TC II - Pécsi MFC
(Magyarország, Nyugati csoport) »»» Március 20. 15:00

tipp: Pécs
odds: 1,70
office: unibet
tét: 10*


A Pécs mint minden szezonnak, most is a feljutás céljával indult neki. Kiss László vezetőedzővel remekül is ment a munka, a tavaszt is egy biztató győzelemmel kezdték Tatabányán, ám a "nagy riválisként" aposztrofált Kozármisleny elleni hazai iksz, Matyi Dezső elnöknek már, féig-meddig mondva csinált indokkal felállították a kispadról az ősz hajú trénert. Helyére Mészáros Ferenc -t nevezték ki, aki szeretné tudatosítani a futballistáival, hogy vezető pozíciót kell betölteniük ebben a bajnokságban, s minden erővel a feljutó helyre kell összpontosítani. A szervezettséggel eddig sem volt gond, a pécsiek kapták messze a legkevesebb gólt a bajnokságban, elől pedig magyar szinten minőségi támadókkal rendelkeznek, mint a Portugáliát is megjárt Gyánó Szabolcs, aki tavasszal a Pécs három szerzett gólját magára vállalta vagy Lovrencsics (5 gólos) illetve az agresszívebb stílusú macedón támadó Stojanovski. A Ferencváros II együttesében a Fradi tehetségesebb játékosai bontakozhatnak ki. Lipcsei Péternek nem kell az eredmény centrikusságra törekedni, szeretné elérni, hogy játékban mutassanak fiai megfelelőt. Ez ősszel ritkán fordult elő, ám tavasszal két sikerrel indult a el a csapat a kipukkadni látszó Baja, majd a sereghajtó Kaposvölgye ellen. Ez mind szép ám most az ellenfelet tekintve minőségi ugrás tapasztalható. A pécsi "munkások" célja a feljutás, a keret is adott a sikerre, fejben kellene csak tisztázni a helyzetet. A piros-feketék a győzelemért érkeznek az Üllői útra, ha higgadtak tudnak maradni, akkor Tatabánya után a fővárosból is elhozzák az értékes három egységet. A Ferencváros tartalék csapata még nem kellően egységes, hogy egy feljutásra pályázó ellenféllel szemben pontot szerezzen, nekik most a bent maradás kiharcolására kell koncentrálniuk. Tippem: 1-2 vagy 0-2
Végeredmény: 0-2 (0-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése