2011. november 2., szerda

Alex BOGOMOLOV Jr. - Feliciano LOPEZ
(ATP, Valencia) November 2. 20:00

tipp: Lopez
odds: 1,47
office: unibet
tét: 10*


Jót tett az amerikai színekben versenyző Bogomolovnak a gyökerekhez való visszatérés, az orosz levegő, a moszkvai és a szentpétervári terem hangulata remek kis eredményekhez segítette őt, egy negyeddöntő, s egy elődöntő került a dicsőség tablójára. Ám ennek a hosszú menetelésnek is meglehet az ára, hiszen Valenciában egy jórészt pihent, sikerre éhes társaság kapcsolódik be az ATP vérkeringésébe. Feliciano Lopez a jól sikerült kínai túra után Orleansban egyik mumusa, Clement ellen próbált visszakapcsolódni az európai életvitelbe, ám akkor még látszott rajta a fáradtság nem csoda, hogy kikapott. Most két hét szünet után, újra boldogíthatja az ő érte szurkolókat, s ez a pihentség, mind a szerva játékára, mind a fogadójátékára jó hatással lesz. Most fordított a helyzet, Lopez használhatja ki az ellen elcsigázottságát, márpedig egy éles Feliciano ellen csak tiszta fejjel van esélye az embernek. A közelmúltban avatták fel egymást a fiúk, Shanghai -ban 7:6,3:6,6:3 -al a spanyol húzta be a győzelmet, most könnyedebb összecsapást vetítenek előre a körülmények. A motiváltabb, frissebb, szurkolói által támogatott ibériai diadalát várom.
Eredmény: 2-1 (4:6,6:4,7:6)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése