2009. április 8., szerda

St. Mirren - Rangers
(Skócia, Premier League)   ›››   Április 8.   20:45

tipp: HT/FT 2/2
odds: 2,05
office: expekt

Kezd egyre kiélezettebbé válni a skót bajnoki címért folytatott versenyfutás a Celtic és a Rangers között, ahogy ez már megszokottá vált az utóbbi évtizedekben, most már egyik csapat sem engedhet meg magának botlást, főleg nem Walter Smith tanítványai, akik három pont hátrányban vannak. Az utolsó előtti, kiesés ellen menekülő St. Mirren -hez látogatnak Nacho Novo -ék a St. Mirren Parkba, a "The Buddies" gyenge szériát produkál a bajnokságban, legutóbbi hét bajnokijukon sem tudtak győzedelmeskedni, hazai pályán a Falkirk, Kilmarnock és az Aberdeen ellen is csupán remire futota, s most az egyik bajnok esélyes ellen, plusz energiákat kellene mozgósítaniuk, ha az egy pontot valahogy megszeretnének kaparintani. Igen ám, de a Rangers előtt a bajnoki cím lebeg, s ez óriási motivációval bír a sötétkékek számára, s a kötelező feladaton most nem fognak elbukni, már az elején támadólag lépnek fel, nem akarják vesztegetni az időt, mielőbb vezetéshez szeretnének jutni, a várható szárazabb időjárás is a vendégeket segítheti majd, akik a gyors passzos támadójátékuk révén, már az első félidőben eldönthetik a három pont sorsát, egy kis góllal, csak úgy mint tették azt a hétvégén a Falkirk otthonában is, a remek formában levő Boyd (22 gólos), Miller (9 gólos) találataival szerezheti meg a Rangers a versenyben maradáshoz szükséges újabb győzelmet a kiesőjelölt otthonában.
Számszerű tipp: félidő - 0-1   vége tipp: 0-2   ›››   Végeredmény: 1-2 (0-2)
**********

2009. április 7., kedd

Villarreal C.F. - Arsenal
(Bajnokok Ligája, Negyeddöntő 1. mérkőzés)   ›››   Április 7.   20:45

tipp: 1,5 gól alatt a mérkőzésen
odds: 2,75
office: unibet

Az El Madrigal -ban három év után újra találkozót ad egymásnak a Villarreal és az Arsenal. Manuel Pellegrini együttese nincs jó passzban, de a BL meccsre mindenki felszívja magát, Cazorla sérülés miatt nem léphet pályára, viszont a többiek játékra jelentkeztek. Az Arsenal -nál több a maródi, Van Persie, Eduardo, Diaby és a régóta elmeszelt Rosicky sem egészséges, Wenger nem fogja erőltetni a mindenáron gólszerzés taktikáját, ez már többször is bevált nála, egy idegenbeli 0-0 -val is elégedett lenne a francia, mert otthonukban, az Emirates -ben biztos győzelemre számít. Mindkét együttes a negyedik pozíciót foglalja el hazája bajnokságában, s így egyiküknek sem biztosított még a következő évi BL indulás, s ezért is fontos ez az összecsapás, így egy amolyan "vészmegoldásként" a BL megnyerésével is indulhtanának jövőre a legrangosabb kupában. Úgy gondolom az élet ismétli majd önmagát, a három évvel ezelőtti (London -ban 1-0, Villareal -ban 0-0 lett az eredmény) forgatókönyv kerül le a polcról, Pellegrini és Wenger leporlván azt, újra két kevésgólos mérkőzést produkál majd csapatával. Az első mérkőzésen biztos vagyok, hogy mindkét fél óvatosabb, védekező taktikával lép pályára, s ez majd a gólok számában is megmutatkozik, nagy esélyt látok egy újabb 0-0 -ra is, de a fontos döntések mindenképpen a visszavágóra maradnak.
Számszerű eredmény: 0-0, 0-1 vagy 1-0   ›››   Végeredmény: 1-1 (1-0)
**********

2009. április 6., hétfő

Manchester United - FC Porto
(Bajnokok Ligája, Negyeddöntő 1. mérkőzés)   ›››   Április 7.   20:45

tipp: a Porto nem szerez gólt
odds: 1,80
office: interwetten

Mint tudjuk az egyenes kieséses szakaszban már súlyozottan számít az idegenben szerezett gól, ezért Ferguson mester az előny megszerzése mellett a védelem stabilitására is nagy figyelmet fog fordítani, s Ferdinand -ékat még nagyobb koncentrációra fogja ösztökélni. Van der Saar már számos mérkőzést hozott kapott gól nélkül, sőt bajnoki góltalansági sorozatával a csúcsokat súrolta a holland portás. A Jesualdo Ferreira csapata a esélytelenség nyugalmával érkezik az Old Trafford- ra, a biztos védekezésre alapozhatnak a portugálok, minnél tovább szeretnék kibírni kapott gól nélkül, fejjel biztos nem mehetnek a falnak, mert az a vesztüket okozná a sárkányoknak. Az első meccsen a minimális vereség elérése lehet a cél az Ibéria -iaknak, mert akkor hazai pályán még lehet reményük meglepni a vörös ördögöket. A Manchester egy-két gólos előnnyel is bőven megelékszik, persze csak akkor, ha kapott gól nélkül lennének túl a kilencvenpercen, s hát ezzel a védelemmel könnyen meg is lehet eme tett.
Számszerű eredmény: 1-0 vagy 2-0   ›››   Végeredmény: 2-2 (1-1)
**********

2009. április 5., vasárnap

DJOKOVIC Novak - MURRAY Andy
(ATP, Miami)   ›››   Április 5.   19:00

tipp: 2
odds: 1,50
office: interwetten

Elérkeztünk az év második Masters döntőjéhez, a Miami -i fináléban a szerb Djokovic és a nála hét nappal idősebb Murray csap össze (mindketten 1987 májusiak). Djokovic ezen a Masters 1000 -es tornán már jóval meggyőzőbb játékkal rukkolt elő, mint az év elején, ám azt megjegyezném, hogy a Federer elleni elődöntőben sokat köszönhetett a svájcinak, mert bizony Roger saját magát verte meg, nyert állásból, hihetetlen görcsösség jellemzi Federer -t manapság, no de hagyjuk, nem ő a finálé résztvevője. Djokovic ez évi mérlege 17 győzelem, s 7 bukta meccs, ellenfele Murray pedig talán a legjobb formában levő teniszező, Nadal mellett, 20 győzelemmel és 2 vereséggel rendelkezik ebben az évben. Murray is az elődöntőben veszítette el első szettjét a torna folyamán, Del Potro ellen fantasztikusan játszot, ám a köztes szettben, mintha kiengedett volna, de így is 6:1,5:7,6:2 arányban viszonylag simán verte meg DelPo -t. A skót a két héttel ezelőtti Indian Wells -i döntőbeli vereségét szeretné egy győzelemmel feledtetni a Masters sorozat keretén belül, s, ha a formákat nézzük, akkor reális esély kínálkozik a tornagyőzelemre. Egymás elleni mérlegüket 4-2 -re Djokovic vezeti, ám utolsó két (azon belü is kemény pályás) találkozójukat két szettben már Murray nyerte, véleményem szerint, ha nem veszti el koncentrációját a skót, akkor akár két szettben is diadalmaskodhat a 2007 -es Miami -i bajnok kortársa ellen.
Eredmény: 0-2 (2:6,5:7)
**********

2009. április 4., szombat

Tom Tomszk - Zenit Szentpétervár
Томь Томск - Зeни Санкт-Петербург
(Oroszország, Premier League)   ›››   Április 5.   9:45

tipp: 2
odds: 2,10
office: bet365

Oroszország "gyomrába" kénytelen utazni a Huszti Szabolcs -ot is keretében tudó Zenit együttese. A Tomszk tavaly az utolsó előtti bentmaradó helyet elcsípvén őrizte meg élvonalbeli tagságát, s erre a szezonra azt a célt tűzte ki, hogy most ne legyen gond a bajnokság vége felé, a Tom Tomszk több játékossal is megerősítete keretét, többek között a Vasas -ból leigazolta Németh Norbert -et. Az első két forduló csapongást mutat, otthon a Trud Stadionban a a Kriliya Sovietov -tól 0-1 -re kaptak ki, majd óriási meglepetést okozván, a CSZKA Moszkva otthonából lopták el mind a három pontot, Németh gólpasszának köszönhetően is. A csapat hajlamos a sok kevés gólos találkozó lejátszására, utolsó öt találkozóján négyen gólt sem sikerült szerezniük, de azokat a minmális egy gólos vereséggel bukták el, egy 0-2 -es meccs kivételével. Idegenben semelyik csapat sem mehet biztosra Tomszkban, ám a Zenit nem szeretne már a bajnokság elején nagy előnyt ajándékozni vetélytársainak, ezért most mindenképp a három pont megszerzése lebeg Advocaat szeme előtt. A fő a biztos védekezés lehet majd, s az abból vezetett kontrákból, gyors játékosaik által zavarhatják meg a Tomszkot a péterváriak, remélhetőleg Huszti Szabolcs elfutásai és pontos beadásai is színt adnak a találkozónak. Úgy gondolom a Tomszk nem szakít a "hagyományokkal" s egy kevés gólos meccset játszik, az egy pontot akkor érhetné el, ha meggátolná a 2007 -es orosz bajnokot a gólszerzésben, ám ez nem fog megtörténni, és ha a vendégek betalálnak, akkor a Tomszknak már nem lesz lelki ereje felállni a padlóról, ami nulla gólt fog eredményezni a részükről, s az újabb hazai bajnoki vereséget, 1-2 gólos Zenit sikert jósolnék.
Számszerű eredmény: 0-1 vagy 0-2   ›››   Végeredmény: 0-3 (0-0)
**********

2009. április 3., péntek

AZ Alkmaar - ADO Den Haag
(Hollandia, Casino Eredivisie)   ›››   Április 4.   19:45

tipp: az ADO Den Haag nem szerez gólt
odds: 1,75
office: sportingbet

Ezt a bajnoki címet valószínüleg a róka sem énekli ki az Alkmaar kezei közül, a legjobban összerakott holland csapat kétségtelen, ami a biztos védelemtől indulva, a technikás befejező csatárokig, mindegyik csapatrészében kimagaslik az Eredivisie mezőnyéből. A két kapus, Romero és Didulica remekelnek, a csapat 21 meccsen "clean sheet" -elte ellnefelét ami szintén magasan a legjobb a mezőnyben, utolsó öt találkozójukon nem kaptak gólt, s most is azon lesznek, hogy meghosszabítsák kapott gól nélküli sorozatukat. Az ADO Den Haag  ebben a szezonban is a kiesés elkerülésért hajt, jelenleg két ponttal vannak a meghúzott vonal fölött, a Hága -iak utolsó két idegenbeli bajnokijukon sem találtak be, idegenbeli rúgott gólátlaguk pontosan 1, most a legjobb védelemmel rendelkező AZ Alkmaar otthonában sem fog a gól megszületni.
Számszerű tipp: 2-0   ›››   Végeredmény: 4-1 (0-1)
**********

FK Khimki - FC Rostov Don                  ФК Химки - Футбольный клуб Ростов
(Oroszország, Premier League)   ›››   Április 3.   17:00

tipp: Mindkét csapat gólt szerez? NEM 
odds: 1,67
office: expekt

Oroszországban a válogatott meccsek után a harmadik fordulóval, a Khimki - Rostov mérkőzéssel folytatódik a bajnokság. A Khimki tavaly éppenhogy bentmarad az első osztályban, míg a vendég Rostov a második ligát megnyervén feljutott a "nagyok" közé. Az új szezon semelyik gárdának sem hozott még diadalt, a Khimki egy vereség mellett, egy pontot, míg a Rostov két döntetlent ért el. A Konstantin Sarsania által vezetett  piros-fekete csíkosak, most semmiképpen sem akarnak a bajnokság végén izgúlni a bentmaradást illetően, ezért a védelmet is próbálták megerősíteni, a kapuban a sokszoros örmény válogatott Berezovsky, míg előtte több a Zenit -től kölcsönbe érkező játékos olthatja ki az ellenfél támadásait (a finn Rotenberg, Kozhanov, Samsonov, Maksimov, Borodin érkezett Szentpétervárról). A védelem erősödni látszik, elől pedig az Udinese -től jött két játékostól, Virtanen és Budyanskiy -tól várják a gólokat, de mellettük még ott van, Marko Simic, a bosnyák Blatnyak valamint a szerb Jovanovic is, tehát a bőség zavarával küzdenek. A Rostov célja a tavalyi ünneplés és feljutás után a Premier Liga -ban való megragadás lehet, ehhez legfőképpen hazai pályán kell majd a győzelmeket szállítani (tavaly ez nagyon ment a Don -iaknak), míg idegenben a biztos védekezést tarthatják szem előtt, mint teték azt az első fordulóban, Perm -ben is az Amkar ellen, ott 0-0 lett az eredmény, s valószínű sok gólnélküli mérkőzést fog még idegenben produkálni Oleg Dolmatov legénysége. Én egy rakkolós mérkőzésre számítok, ahol elsősorban a hazaiak fognak offenzív módon fellépni, de a masszív vendég védelemmel szemben nem lesz könnyű dolguk, sőt lehet, hogy egy gól eldöntheti a három pont sorsát, a vendégeknél a támadásépítésre már nem fog elegendő erő maradni.
Számszerű tipp: 1-0 vagy 0-0   ›››   Végeredmény: 0-1 (0-0)
**********

2009. április 1., szerda

TSONGA Joe-Wilfried - DJOKOVIC Novak
(ATP, Miami)   ›››   Április 1.   21:00

tipp: 2
odds: 1,76
office: expekt

A negyeddöntő a tét már Miami -ban, ahol az egyik párharc a Tsonga - Djokovic lesz. A francia Tsonga (11. a világranglistán) a tavalyi év során küzdötte be magát a szűkebben vett elitbe, s kivívta a legnagyobbak elismerését is. Játékát az erőteljes robbanékony stílus jellemzi, ám a legutóbbi Indian Wells -i tornán egy sima vereséget szenvedett Andreev -től. A Miami versenyen eddig hiba nélkül menetel, de számomra nem volt olyan meggyőző, még a Kendrick elleni (7:5,6:4) -re nyert meccsén sem, ahol nagyon sok ki nem kényszerített hibát ütött. Djokovic (3. a világranglistán) az egész évben átlagosan teljesített, enerváltság tükröződött játékán, ám mintha Miami fordulatot hozot volna teljesítményében, a mérkőzéseit rendkívüli magabiztossággal tudta hozni, Dancevic (6:3,6:2), Mathieu (6:4,6:1), Berdych (6:3,6:2) is simán intézte el. A kettejük mérlege egymás ellen 4-1 a franciának, ám épp itt az ideje, hogy kozmetikázzon rajta Djoko, s az ezen a tornán mutatott aktuális forma alapján én azt mondom, sikerül is a szerbnek a győzelem.
Eredmény: 0-2 (3:6,4:6)
**********
Ausztria - Románia
(Világbajnoki selejtező, Európa -i zóna)   ›››   Április 1.   20:30

tipp: 2
odds: 2,40
office: 888sport

Két gyenge formában levő nemzeti tizenegy fut ki a Bécs -i, EB döntőt látott Ernst Happel Stadion gyepére. A románoknak lassan bekell látniuk, hogy elúsztak a továbbjutással kapcsolatos esélyeik, a szerbek és a litvánok is oktaták őket hazai pályán, s a franciák is 2-2 -es remivel loptak ki egy pontot Romániából. Piturca együttese ennek ellenére nem kívánja a "bohóc" szerepét betölteni a csoportban (hogy csak Feröer-szigeteket előzzék meg féltávnál), ezért a sok hiányzó ellenére is a győzelem megszerzéséért szállnak ringbe a sógorokkal szemben. Az osztrákok már vesztettek a téli szünet alatt egy csatát, Karel Brückner -el közös megegyezéssel szerződést bontott az ÖFB, s most újra egy hazafia, Dietmar Constantini irányíthatja a pirosakat, aki még nem rendelkezik nagy nemzetközi tapasztalattal (régebben azért dolgozott a Mainz -nál), s nem rendelkezik kellő impulzussal, szerintem a kispadon is vereséget szenvedhetnek az oszrákok, Piturca jobban fogja keverni lapjait ebben az éles helyzetben. A sógoroknak sokszor a góllövéssel gyűlik meg a bajuk, ha meg be is találnak, akkor garantált a több kapott gól, a románok viszont szinte minden meccsen képesek két gólokat szerezni (szerbek ellen is megrúgta Marica és Stoica a vereség ellenére). A hazaiak góltalanságát a válogatotság/gól mutatók is jól mutatják, a mostani keretben mindössze két játékos rendelkezik góllal, Prödl és Hölzl, s ők is csupán kettő gólra voltak képesek a válogatott pályafutásuk során. Nem nagy jóslat, hogy valószínüleg most is folytatódik majd a nyugati szomszédunk gólaszálya ...
A románok pedig nemzetközi szinten edzetebb támadói révén, ebben a feszült helyzetben koncentráltabbak lesznek, s eldöntik az "alsóházi" rangadót.
Számszerű tipp: 1-2   ›››   Végeredmény: 2-1 (2-1)
**********