2009. december 7., hétfő


A Ştefan Stoica vezette újonc curtea de argeş -i csapat nem tudta jobbik formáját állandósítani az első ligában, a csapatnak voltak felvillanásai, de hosszabb ideig tartottak számára a hullámvölgyek, s jelen pillanatban is öt tétmeccse óta tartó nyeretlenségét szeretné megszakítani. A fehér-vörös mezes újonc, utolsó öt meccsén csupán egy pontot tudott összeszorgoskodni, legtöbbször a támadójáték mondott csődöt, de mikor megtalálták a csatárok a góllövőcipellőt, akkor a hátsó sor tett keresztbe a sikerességnek. érdekes módon a Curtea otthon még gyengébben teljesít, valami nagyon lehúzhatja a teljesítményüket, nyolc otthon rendezett találkozójukból egyet nyertek, s hetet buktak el, 5-17 -es csúfos gólaránnyal. Most a 2008-as bajnok, a Kolozsvár látogat hozzájuk, amely nem kecsegtet a legjobb előjelekkel, a bordómezesek rendelkeznek legmasszívabb védősorral, a liágban mindössze 10 gólt kaptak 15 találkozón, hét meccsen őrizték meg a ketrecüket a góltól, Peskovic kapus legutóbb is lehúzta a rolót a Craiova ellen. Nagyon kiélezett a harc a román pontvadászatban, az António da Silva vezette Kolozsvárnak most nem szabad hibáznia, esélyt adni a riválisoknak a megugrásra, a kiesőjelölt otthonából elkell hozniuk a pontokat, amivel akár a tabella élére is repülhetnek, ehhez elsősorban a tőlük már megszokott biztos lábakon álló védelem szükségeltetik, elől pedig egy-két kontrában, azon is belül Koné valamint a dél-amerikai légiósok góljaiban bízhatnak. Kevés gólos meccsen, a Kolozsvár kapott gól nélküli sikerét várom, a hazaiak az őszi idény végére elfogytak, nem lesz erejük felvenni a versenyt az elsőségért harcoló vendégekkel szemben.
Végeredmény: 0-1 (0-0)

2009. december 5., szombat


A franciák az aranygenerációjuk óta keresik a csapatukat, próbálják a fiatalokat beépítgetni , de a sikerek elkerülik a gallkakasos mezeseket. Olivier Krumbholz akárhogy is töri magát többet nem tud kihozni a lányaiból, a szeptemberi világkupán is leégett, a tartalékos ellenfelekkel szemben sem voltak jók pontra, a németek 7 góllal, a norvégok 5 -tel, a mieink pedig nyolccal alázták őket. A dánoknál ellenben meglett az eredménye a generációváltásnak, pár éve ők is a szűk esztendőket élték, de mára meglett a munka hozama, a Jan Pytlick vezette északiak ismét a közvetlen élmezőnybe tartoznak, s szinte mindenkit elkaphatnak, csupán a kimagasló norvégok legyőzése számítana meglepetésnek tőlük. Ez a dán csapat klasszisokkal jobb a franciáknál, öt-hat találat reálisan van a válogatottak között. A franciák csalódást keltettek a brazilokkal szemben, dánia esélyt sem hagy majd Dembelééknek.
Eredmény: 24-16

A Dél-Koreaiak rendre megtudnak újjulni, most is nagyon masszív kerettel érkeztek Kínába, az is erősítheti szereplésüket, hogy saját kontinensükön szerepelhetnek. Li Dzsae Jung lányai a Kazahsztán elleni nyitómeccsükön sem lazsáltak, könnyedén verték 39-21 -re az ellenfelet, azt a kazah csapatot, amelyet körülbelül azonos erősségünek tájolok be, mint következő afrikai ellenfelüket Elefántcsontpartot. A Thierry Vincent vezényelte afrikaiak jórészt a honi bajnokságból és páran, mint Dosso, Abogny vagy a kapus Koffi Franciaországból idegenlégiósként erősítik a keretet. A két csapat tavaly az Olimpián is összemérte az erejét, akkor sem volt meglepő a dél-koreaiak nagyarányú sikere a "Jin és Jan" -osok az ötkarikás játékokon 38-21 -re diadalmaskodtak, azóta mégjobban összeszokott az ázsiai társaság, az afrikaiakról ellenben ez nem mondható el. Az első felvonásban az elefántok sima 11 gólos vereséget szenvedtek a közepesen erős spanyoloktól, az elithez tartozó koreaiak két gólt minimum ráraknak az "étlapra", újabb könnyed dél-koreai sikert várok.
Eredmény: 26-35

2009. december 4., péntek


Finnországból Norvégiába utaztak a síugrás koronázatlan királyai, az évad második versenyére Lillehammerben az Olimpiai Parkban (az 1994 -es Olimpia helyszínén) kerül sor. Bemelegítésnek jó volt a kuusamoi verseny most már jobban kijöhetnek a valós tudásbeli különbségek. Én két hazai versenyzőt vettem górcső alá, mindketten 85 -ös születésűek, de eddigi pályafutásuk alapján Jacobsen jóval előrébb tart, Evensent mindig csak nagy tehetségnek, titkos favoritnak említik. Jacobsen rendre megbízhatóan hozza a hosszú ugrásokat, agreszív stílusával, rendre Top10 -be tud kerülni, Evensen -ről mindez nem mondható el, a versenyen levő két ugrásból legtöbbször egyet kivitelezésben nagyon elront, s onnantól már nem érdemes számolgatni, legalábbis neki nem. Finnországban 5. lett Jacobsen, Evensen 8., most szerintem a fél évvel idősebb norvég a dobogóra is odaérhet, Evensennek viszont nem jósolok előrelépést. A norvégok a tavalyi rossz évadzárás után sikerélménnyel kezdték az új idényt (Romoeren nyert Kuusamoban) , hazai pályán is joggal bízhatnak a sikerben.
Eredmény: 40.-36.

2009. december 3., csütörtök


A végére egy rizikósabb handicap tipp. A Roma feltámadt a poraiból, legalábbis az El -ben, s már továbbjutó pozícióban tündöklik, ám, ha megakarják ezt tartani, akkor megkellene verniük a csoportvezető Baselt, ezzel egyben elégtételt isvehetnének az odavágón elszenvedett 0-2 -es vereségért. A Roma immáron a Serie A -ban is magához tért, s ebben nagy szerepet játszott a Capitano, Totti vissztérése, aki a Barit egymaga intézte el három góljával, majd jó játékával az Atalanta ellen is győzelemre vezette a farkasokat. A basel mintha kissé megelégedett volna, s hátradőlt az utóbbi egy hétben, Thorsten Fink kezében levő társaság (kissé merész a nemrég a Bayernben futballozó Fink kezébe adni egy bajnokesélyes csapat irányítói pálcáját) a hétvégén sima 0-2 -es vereséget szenvedtek a Young Boys vendégeként, ez nem túl jó előjel az EL meccs előtt, a Stadio Olimpico polkában könnyen megpörkölődhetnek a Schweiziek, a másik nagy vetélytárs Fulham vendégeként már kikaptak (0-1) most a Roma még nagyobb nyomást helyez majd rájuk, s Totti vezérletével nagyobb gólarányú győzelmet arathat.
Végeredmény: 2-1 (1-1)

A bolgár futball igaz képviselteti mos is magát a nemzetközi kupaéletben, itt az EL -ben a CSZK Szófia, a korábbiakhoz képest azonban nem tudnak maradandót alkotni, a Luboslav Penev vezette vöröscsillagosok, négy meccsen mindössze egy pontot tudtak összeszorgoskodni, 2 rúgott gól mellett 8 -t kapva. A bulgárokkal szemben Roy Hodgson londoni együttesének nagy téttel bír a mai EL mérkőzés, négy ponttal vannak lemaradva az angolok a listavezető Basellel, s kettővel a Romaval szemben, szóval kötelező feladat begyűjteni a győzelmet, ha az utolsó felvonásban Svájcba továbbjutási esélyekkel szeretnének utazni. Ehhez mindenképpen biztos védekezésre lesz szükség, ami a Blackburn elleni két héttel ezelőtti bajnokin már sikerült tökéletesen (3-0). A Szófiának legutóbb a bolgár első osztályban sem ment a góllövés a Cherno More ellen játszottak 0-0 -t, s előtte hétközben a alsó osztályban szereplő Svilengrad 1921 -t is csupán 1-0 -ra verték, a Fulham ellen ez a teljesítmény nemhogy pontra, de még rúgott gólhoz is kevés lesz, véleményem szerint az angolok biztosan, meggyőző teljesítménnyel tartják otthon a pontokat.
Végeredmény: 1-0 (1-0)

A PSV nemzetközi mérkőzésein megszokhattuk, hogy Fred Rutten edző csapatát inkább a taktikailag biztosabb, védelemre fő hangsúlyt fektető variánst favorizálja, míg a bajnokságban nemegyszer gáláznak, gólparádét rendeznek Dzsudzsákék, addig az Europa League találkozóin rendre egy lőtt góllal is megelékszenek, ami legtöbbször a szűk győzelmet jelentette számukra, a selejtezőket is beleszámítva a hollandok az idei EL szezonban hét 1-0 -ás győzelmet egy 1-1 döntetlent és egy 2-2 remit mutathatnak fel, utóbbit éppen a soros ellenféllel szemben, Prágában értek el. Az egykori cseh szövetségi kapitány, Jozef Chovanec (1996 -ban ezüstéremre vezette az EB -n Csehországot) vezette Sparta abban a tudatban érkezik Eindhovenben, hogy ha szoros eredményt ér el, estleg pontot szerez, akkor az utolsó zárókört a továbbjutó második helyről várhatja, s ki-ki mérkőzést játszhat hazai pályán a rivális Köbenhavn -el. Ennek fényében óvatos, túlzott biztonságra építő csehket, s egy visszafogodtabban támadó PSV -t várok, így együttesen pedig kevés gólos összecsapást.
Végeredmény: 1-0 (0-0)

2009. december 2., szerda


Úgy néz ki Karel Jarolím csapata a Slavia Práganak lassan belekell törődnie, hogy a B jelű kvartettben utolsó helyen zárnak, most azonban még szeretnék megragadni az utolsó esélyt a felzárkózásra, s ebből csak jól jöhetnek ki a semleges nézők. A csehek bajnoki meccsen melegítettek, s gyakorolták a góllövés tudományát, a Brnot verték 3-1 -re Skacel fantasztikus mesterhármasával, amit 18 perc alatt hozott össze, s ég a bizonyítási vágytól, hogy a nemzetközi kupaporondon is villanthasson a Genoa ellen. A Genoa a továbbjutásért a Valenciaval és a Lille -el küzd, egy pont hátrányban vannak a taljánok, de mivel a két rivális egymással csatározik, így egy esetleges győzelemmel már a továbbjutó pozícióba kerülhetnek a zárókör előtt Gasperini fiai. Az olaszok jó kedvvel, feldobottan érkeztek meg a cseh fővárosba, a városi rivális Sampdoria 3-0 -ás elpáholása után. Nyílt futballra számíthatunk tehát, a hazaiak szeretnék bizonyítani, hogy helyük van az európa másodikszámú kupaküzdelmében, a genoa pedig a már tőle megszokott offenzív támadójátékkal szerezné meg az igen fontos három pontot, ebből a találkozóból a Slavia - Valencia (2-2) meccshez hasonló, sok gólos összecsapás kerekedhet.
Végeredmény: 0-0

Két lassan krízisközeli állapotba kerülő együttes csap össze a görög fővárosban. Az AEK házatáján áll a bál az elmaradt fozetések miatt, a játékosok már a pályára lépés megtagadását fontolgatják, ám Dušan Bajević szerb edző még hatni tudott a fiaira, így pályára lépnek a mai EL mérkőzésen. A hétvégén ugyan nagy nehezen nyertek hazai pályán a PAOK ellen 1-0 -ra, de csak szenvedve, előtte például Kavalán kaptak ki 1-2 -re. A David Moyes vezette Everton sem most éli fénykorát, sorozatban szenvedi el a verségeket, az EL -ben megsemmisítő kettős vereség a Benfica ellen, a bajnokságban egymás után három vereség, hétvégén kilátástalan támadójátékkal az ősi rivális Liverpool ellen (0-2). Bármilyen furcsa, így is van továbbjutási esélye a két félnek a görögökön egy győzelem segíthet, az Evertonnak a pontszerzéssel is elégedett lehet. Nem várható látványos futball, a klubok házatáján kialakult feszült hangulatban, inkább a küzdelem fog dominálni, az angolok nem fogják összetörni magukat, a görögökban pedig nincs meg az átütőerő amivel nagy sikert érhetnének el. Akár egy gól is eldöntheti az összecsapást, ezen a döntetlenszagú találkozón, maximum két gólt várok az elmúlt héten is vérszegény támadójátékot nyújtó AEK -től és az Evertontól. Tippem: 1-1 vagy 1-0
Végeredmény: 0-1 (0-1)