2009. december 2., szerda


Két lassan krízisközeli állapotba kerülő együttes csap össze a görög fővárosban. Az AEK házatáján áll a bál az elmaradt fozetések miatt, a játékosok már a pályára lépés megtagadását fontolgatják, ám Dušan Bajević szerb edző még hatni tudott a fiaira, így pályára lépnek a mai EL mérkőzésen. A hétvégén ugyan nagy nehezen nyertek hazai pályán a PAOK ellen 1-0 -ra, de csak szenvedve, előtte például Kavalán kaptak ki 1-2 -re. A David Moyes vezette Everton sem most éli fénykorát, sorozatban szenvedi el a verségeket, az EL -ben megsemmisítő kettős vereség a Benfica ellen, a bajnokságban egymás után három vereség, hétvégén kilátástalan támadójátékkal az ősi rivális Liverpool ellen (0-2). Bármilyen furcsa, így is van továbbjutási esélye a két félnek a görögökön egy győzelem segíthet, az Evertonnak a pontszerzéssel is elégedett lehet. Nem várható látványos futball, a klubok házatáján kialakult feszült hangulatban, inkább a küzdelem fog dominálni, az angolok nem fogják összetörni magukat, a görögökban pedig nincs meg az átütőerő amivel nagy sikert érhetnének el. Akár egy gól is eldöntheti az összecsapást, ezen a döntetlenszagú találkozón, maximum két gólt várok az elmúlt héten is vérszegény támadójátékot nyújtó AEK -től és az Evertontól. Tippem: 1-1 vagy 1-0
Végeredmény: 0-1 (0-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése