2009. december 20., vasárnap

Franciaország - Oroszország
(Női Kézilabda VB, Döntő) »»» December 20. 12:00

tipp: Oroszország
odds: 1,45
office: bwin


Mindkét együttes megérdemelten került a kínai Világbajnokság fináléjába, Olivier Krumbholz tanítványai óriási szívükről tetek tanúbizonyságot azzal, hogy két vereséggel indítván a tornát, továbbjutottak, s az elődöntőben meggyőző különbséggel verték az addig rendre szilárd védelemmel helytálló spanyol válogatottat. A Trefilov vezette orosz lányok, a kisebb generációváltáson is sikeresen haladtak át, ez a garnitúra is megérett a nagy tettek véghezvitelére, mind támadásban, mind védekezésben magasat nyújtottak, a norvégokat szinte az északiak fegyverével sikerült megverniük, ami nagyon meglepte a norvégokat. A két csapat szintén találkozott a főcsoport meccsek során, akkor az élet halál harcot vívó gallok nagyon szoros találkozón egy góllal verték (24-23) a könnyedén, tét nékül odaálló szbornaját, most azonban teljesen más a kép, óriási a tét, így arra számíthatunk, hogy Poltorockajaék teljes mellszélességgel odateszik magukat, ilyen megvilágítás mellett, pedig más eredményt nem is tudok elképzelni, mint azt, hogy Oroszország sorozatban harmadik világbajnoki címét gyűjti be, s állhat a pódium legmagasabb fokára.
Eredmény: 22-25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése