2009. december 8., kedd

A Chelsea már biztos továbbjutója a D jelű négyesnek, első helyét semmi sem veszéllyeztetheti, Carlo Ancelotti kékjei, azonban nem veszik majd félválról a ciprusi bajnok elleni ütközetet, hazai pályán a saját közönségük előtt, nem engedhetik meg maguknak a blamát, bármely összeállítású kezdőtizenegy fut ki a Stamford Bridge gyepére, annak illik felülmúlni a vendégeket. Az APOEL matmatikailag még versenyben van az Europa League -t érő harmadik helyért, ám így, hogy Londonba hivatalosak, csappannak a valós meglevő esélyeik. A Ivan Jovanović vezette ciprusiak már bizonyítottak a két megszerzett pontjukkal, otthon rendre partiban voltak a riválisokkal, ám idegenben jóval visszafogodtabban teljesítettek, a BL selejtezőket is figyelembe véve, négy találkozón, mindössze egy gólt szereztek, a Partizan, a Koppenhága, az Atletico Madrid ellen gólra sem voltak képesek. A Cheslea rendelkeik az egyik legjobban működő védősorral, Ancelotti olaszos szakértelmének érkezése óta pedig észrevehető ezen a téren is az előrelépés történt, így pedig a kiscsapatok számára szinte lehetetlen bevenni a stamford bridgei hazai vár bevétele. A BL csoportkör zárásaként, Chelsea gálát várok, a ciprusiak nem lesznek képesek felvenni a ritmust, s akár nagyobb zakóba is belefuthatnak, a védekezés felemészti az energiáikat, előrejátékra már nem marad majd szufla.
Végeredmény: 2-2 (2-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése