2010. július 10., szombat

Dodig, I/Cilic, M - Tipsarevic, J/Zimonjic, N
(Davis Cup, Horvátország - Szerbia) »»» Július 10. 15:30

tipp: Szerbia párosa
odds: 1,55
office: tobet
tét: 6*

Igazán pikáns párosítást hozott a Davis Kupa júliusi fordulója a horvát - szerb mérkőzéssel. A két nemzet között megvan az alapvető feszültség még a délszláv háborúból adódóan, mindez a játékosok között egyáltalán nem érződik, sőt nagyon baráti a hangulat és a viszony közöttük. Az első játéknap után a vártaknak megfelelően, a papírformát igazolván állnak a válogatottak, Djokovic hozta a leülőfélben levő Ljubicic elleni derbijét 3-0 -val, míg a Davis Cup meccseken mindig lázba jövő Cilic pedig a sokat hibázó Troicki -t ugyanilyen arányban. A mérleg esetleges nyelve nagyon úgy néz ki a párosok szombati ütközete lehet. A hazai pálya a dalmátok mellett szól, azonban a kétségtelen nagyobb páros tenisz rutin a Zimonjic és Tipsarevic fémjelezte szerb kettős sikerét vetítheti előre. A Dodig/Veic kettős is szerepelt már együtt, de semelyikük nem tud olyan eredménysort felmutatni, mint az ellenféltől Zimonjic. Úgy vélem a szerbek kihasználják a páros tenisz terén meglévő tapasztalatukat, s egy szorosabb összecsapáson előnyt szereznek a vasárnapi két egyes zárómérkőzés előtt. Tippem: 1-3
Eredmény: 0-3 (3:6,2:6,4:6)

2010. július 9., péntek

SZÁVAY Ágnes - Alize CORNET
(WTA, Budapest) »»» Július 9. 15:45

tipp: Szávay
odds: 1,62
office: sportingbet
tét: 5*


A kedvencünk a torna címvédője Szávay Ági (49. a világranglistán) ismét a végső győzelem felé menetel, látszik élvezi, hogy itthon saját közönség előtt versenyezhet, s örömöt okozhat a szurkolóinak. Sajnos a tőle megszokott, meccsen belüli hullámzásokat az idei fellépései sem nélkülözik, ám ezeket rövid időintervallumra tudja lekorlátozni, s a fontos gameket rendre neki sikerült behúznia. Ellenfele a két évvel ezelőtti nyertes, a francia Cornet (84. a világranglistán) lesz, aki azóta alaposan visszaesett eredményeket tekintve, legfőképpen az önbizalmának elvesztése szembetűnő, vannak jó periódusai, de minden mérkőzésen előjönnek hihetetlennek tűnő bakijai, óriási out ütései is. Az idei torna két fordulójából továbbjutott, de ezt annak is köszönhette, hogy ellenfelei, a cseh Benesova és a svájci-magyar Bacsinszky is hasonlóan vegetáló időszakát éli, s inkább magukat sikerült megverniük. A mi lányunk nagyobb mentális erővel rendelkezik, a hazai pálya előnyét is élvezi, az alapvető formákat nézve is előrébbre rangsorolható. Nálam egyértelműen esélyes, remélem nem hagyja cserben az érte szurkolók ezreit, s sikerül elődöntőbe jutnia, én nagyon bízom ma Ágiban.
Eredmény: 2-0 (6:3,6:1)

2010. július 7., szerda

Sam QUERREY - Dustin BROWN
(ATP, Newport) »»» Július 7. 17:00

tipp: Querrey -1,5 set (handicap)
odds: 1,42
office: betsson
tét: 10*


Az érdekes kinézetű amerikai, Querrey (19. a világranglistán) bámulatos teniszt mutatott be az elmúlt hetekben, s most hazai környezetben Newport -ban is szépen akar búcsúzni az idei füves szezontól. Adogatásait szinte lehetetlen volt elvenni, amíg nem került szembe vele egy TOP10 -ben jegyzet versenyző, esetében Andy Murray állította meg a wimbledoni Grand Slam tornán, annak előtte viszont nyerte a számos klasszist felsorakoztató, rangos felvezető tornát a londoni Queens Clubban. Az első fordulóban honfitársát a közepesen erős teniszt mutató Levine -t verte két könnyed 6:3 -as szettben, s a második körben is egy hasonló ütközet vár rá. Az ellenfele a bohókás, raggy zenén nevelkedett, rasztás hajú jamaicai Brown (108. a világranglistán) lesz, aki egy éve még kizárólag Challenger tornákon vitézkedett, onnan küzdötte fel magát a nívósabb ATP viadalok szintjére. A tudása megvan a teniszhez, ám a koncentrációval akadnak gondjai, valamint igazán magasan jegyzett ellenfelekkel szemben sem büszkélkedhet nagy eredménnyel. Az első körben nagyot harcolt a német Phauval, három szoros szettben került tovább, az amerikai szervagyáros klasszissal szemben már kevés lesz a jobbik Challenger tenisze is, két könnyedebb szettben várom Querry győzelmét, egy 6:3,6:4 formájában.
Eredmény: 0-2 (4:6,3:6)

2010. július 6., kedd

Polona HERCOG - Andreja KLEPAC
(WTA, Budapest) »»» Július 6. 14:00

tipp: Hercog -1,5 set (handicap)
odds: 1,50
office: expekt
tét: 10*


Külön szlovén házi találkozóra is sor kerül az első fordulóban Budapesten. Tavaly előttről emlékezhetünk Klepacra (569. a világranglistán), akkor itt a rómain neki sikerült az első fordulóban búcsúztatni kedvencünket Szávay Ágit, azóta viszont jelentősen visszaesett, ITF versenyeken sem igen akad sikerélménye, a nagyobb WTA versenyeken pedig rendre elvérzik a selejtezőkben, most kivétellel, a szerencsés sorsolást tekintve verekedhette fel magát a főtáblára, az ugyancsak maga alatt levő Paszek -el szemben, három játszma után. Ellenfele a szlovén tenisz legnagyobb ígérete, a magyar edzővel készülő Hercog (63. a világranglistán) lesz. A szőke lány a mezőny legfiatalabbika, salakon kiváló eredményeket produkált, év elején Acapulcoban például döntőzött is, ahol csak döntő szettben hajolt meg Venus Williams -el szemben, megállapítható, hogy a legjobbak mindegyikére veszélyt jelent, ha jó formában van, s erőszakos stílusát érvényre tudja juttatni. Az alapvető tudásbéli különbségek, valamint a közelmúlt formáit, s az abból adódó önbizalmi helyzetet tekintve, sima Hercog diadal várható, számomra az is meglepetés erejével hatna, ha egy szoros szettre tudná Klepac kényszeríteni a fejkendős még mindig tini lányt.
Eredmény: 2-0 (6:1,6:2)

2010. július 5., hétfő

Tatiana GARBIN - Roberta VINCI
(WTA, Budapest) »»» Július 5. 11:00

tipp: Vinci
odds: 1,567
office: 10bet
tét: 10*


Két talján hölgy is ellátogatott Budapestre a római teniszakadémiára, s szerencséjükre vagy éppen pechjükre pont egymás karjaiba futhatnak a sorsolás szeszélye folytán. Az idősebbik olasz Garbin (61. a világranglistán), aki kezd kifelé menni a sportágból, fel-fel villantja tudását, de egyre kevesebbszer tud huzamosabb időtávra megbízható teljesítménnyel előrukkolni. Vinci (55. a világranglistán) is érdekes jelenség, az agresszív tenisz híve, ám vannak napok amikor bal lábbal kel fel, s akkor semmi sem jön össze számára, a mérlegében ezért is fellelhetőek meglepő vereségek, ami nem is vereség, mind inkább az eredménybeli különbségben mutatkozik meg. Mindemellett megállapítható, hogy Pennetta és Errani mellett talán a legjobb formában levő olasz salakos játékosról van szó a női mezőnyben. Két egy nemzetbéli összecsapásán jelentkezhetnek érdekes dolgok, de én most bízom Vinci -ben, alapvető erőszakos teniszével a rutinos ellenfelét is zavarba hozhatja majd. Eddig kétszer találkoztak, 1-1 -t mutat a mérleg, legutóbb Mexikóban Vinci győzedelmeskedett, én azt várom, hogy ma is szoros ütközetben, de legyűri barátnőjét.
Eredmény: 0-2 (5:7,4:6)
Akgul AMANMURADOVA - Mariana DUQUE MARINO
(WTA, Bastad) »»» Július 5. 14:30

tipp: Ammanmuradova
odds: 1,58
office: unibet
tét: 10*


Két nagyon hullámzóan teljesítő versenyző találkozik a baastad -i első fordulóban, ahol az üzbégek, hatalmasra nőt, fiús kinézetű játékosa, a főtáblán már hónapok óta meccset nyerni nem tudó kolumbiai Duque Marinoval találkozik. Az üzbég a csodafegyverét, a magasságából adódó szerváit szokta az ellenfelek elbizonytalanítására használni, ha mellé társul a megfelelő koncentráció akkor nem szokott gondja lenni, a Roland Garroson is hozott meglepő, szép eredményt Martinez Sanchez két szettes könnyed búcsúztatásával, most fent északon is reális esélye van, hogy a TOP100 -on kívüli dél-amerikain sikeresen kerekedjen felül. Duque Marino ifi korában számos sikert ért el, de valahogy a nagyok között nem tudja kibontakoztatni magát, s a számára elviekben kedvező salakos szezonban igen mély hullámvölgybe is került, egyszerűen nem tud mérkőzést nyerni, a Roland Garroson a nem túl nagy név Lucic is alázó 0-2 (1:6,2:6) -tal küldte haza, a szinte még csak Párizsba akkor megérkező kolumbiait. Véleményem szerint az önbizalom terén jobban eleresztett üzbég oszlop, kihasználja a mostanság számos támadási felületet hagyó Duque hiányosságait, s két szettben, de háromban mindenképpen továbbjut a második körbe.
Eredmény: 2-1 (6:7,6:4,6:0)

2010. július 4., vasárnap

Tomas BERDYCH - Rafael NADAL
(ATP, Wimbledon) »»» Július 4. 15:00

tipp: Nadal -1,5 set (handicap)
odds: 1,65
office: betsson
tét: 10*


A legtöbben most is biztosra vették Federer döntőbe kerülését, s remélték, hogy létrejön a Nadallal való csúcstalálkozója, nos a spanyolnak sikerült, ám a svájci klasszis messze csúcsformája alatt teniszezett, s egy megingathatatlannak tűnő cseh fiúval került össze, ahol nem volt esélye. Nadal megint topon van, mondják a salak koronázatlan királya, de nem véletlen, hogy újra világelsőként tekinthetünk rá. Nagyon fontos egy versenyző életében a kiegyensúlyozottság, ha az megvan már fél siker, mellette kirobbanó önbizalmát is visszaszerezte az ibériai, ilyen formájában szinte lehetetlen elképzelni, hogy elkapnák. Az első hétben még jelentkeztek ráhangolódásbéli hiányosságok, kihagyások, Haase és Petzschner ellen is öt játszmára kényszerült, de ez inkább hasznára vált, s nem lefárasztotta, hanem plusz felszabaduló erővel vértezte fel, Murray ellen pedig, ahol lehetett volna várni egy hosszabb ütközetet, végül három felvonásban megoldotta a feladatát. Berdychnek ez az éve a legjobb pályafutását tekintve, egyre jobban összeáll a játéka, minden borításon képes magas színvonalú játékra, legfőképp szerváira, s alapvonal ütéseire alapozhat. Bár az utóbbi időben kevesebbszer jelentkezett nála, de hajlamos hosszabb menetelés végén a célegyenesben nagyobb vereségekbe is belefutni, ha egy klasszis, sikerek terén többet tapasztalt ellenféllel kerül szemben, aki a meccs elején képes elvenni a kedvét a játéktól. Márpedig most Nadal ezer fokon pörög, a hórihorgas cseh szerváival egy ideig tarthatja magát, de Nadal agresszív fogadójátékával megfoghatja majd a közép-európait. A spanyol világelső összeszedett játékot produkált, fejben is tökéletes állapotba került a második hétre, ha a Murray elleni elődöntős produkcióját hozza, akkor Berdychnek sem lesz sansza, maximum egy szett nyerésre tartom jónak, Nadal 0 -ra is hozhatja a 2010 -es wimbledoni döntőt, de a tavalyi Federer - Roddick (3-2) -hoz hasonló finálét semmiképpen sem várok.
Eredmény: 0-3 (3:6,5:7,4:6)

2010. július 3., szombat

Argentína - Németország
(Labdarúgó Világbajnokság) »»» Július 3. 16:00

tipp: Argentína
odds. 2,40
office: expekt
tét: 10*

Csúcstalálkozóval nyitják a mai napot is a világbajnokságon, a szép múlttal rendelkező Argentína - Németország mérkőzés, ma is csemegét ígér az izgalmakra vágyó szurkolóknak. Maradona személyisége megosztja a közvéleményt, ám úgy néz ki a jelenléte a nemzeti tizenegynél jó hatással van, az együttes a várt támadófutballt produkálja, a dél-afrikai világeseményen is sikerült négyből négy meccset behúzni. A keret tele van bizonyítani vágyó, nyerő típusú labdarúgókkal, akik egymásért küzdenek. A német tizenegy remek felkészülést tudhatott maga mögött a hazai sajtó is lelkendezett a barátságos találkozókat látván, eddig az eredmények is jöttek, kivéve a szerbek elleni találkozót, ahol előjöttek a germánok gyengeségei, éles helyzetben, amikor kiélezettebb a szituáció, s kimaradnak a lehetőségek, akkor nincs olyan jellegű játékos, aki kihúzná a csávából a Nationalelf -t, bár Klose és Podolski is erős jellem, de ilyen téren nem mindig tudják megfelelő irányba vezni a hajójukat. A két válogatott márciusban találkozott egymással az Allianz Arenaban, akkor egy Higuain találat döntött a gauchok javára, én most is dél-amerikai sikert várok, a világoskék csíkosak a döntő szituációkban jobban koncentráló játékosokkal rendelkeznek s ez ma is kamatozni fog, Argentína egy gólos sikerét, továbbjutását várom.
Végeredmény: 0-4 (0-1)

2010. július 2., péntek

Hollandia - Brazília
(Labdarúgó Világbajnokság) »»» Július 2. 16:00

tipp: 1X
odds: 1,84
office: unibet
tét: 8*

A negyeddöntőkben két igazán csemege összecsapásra is sor kerül, ezek közül az elsőnek megrendezendő Hollandia - Brazília is kiemelt figyelemnek örvend. A hollandok csakúgy, mint mi magyarok, két VB ezüstéremmel rendelkeznek, s minden újabb világeseménynek úgy indulnak neki, hogy lerázzák magukról az ezüstös átkot, s nyerjenek egy Világbajnoki trófeát, így volt ez most is a Magyarország elleni 6-1 után a közönség, mint egy leendő győztestől búcsúzott el Amszterdamba. A Marwijk edzette hollandok eddig a támadójátékukról voltak híresek, a selejtezők, s a felkészülési mérkőzések során is góllövő tehetségüket csillogtatták, Dél-Afrikában viszont már a hátsó sor is jeleskedik, s az Oranje megmutatta, hogy az eredmény érdekében a támadójáték csorbítására is hajlandó. Eddig sikerrel vették az összes akadályt a narancsmezesek, s mindössze kétszer rezdült meg Stekelenburg hálója, úgy, hogy azt a két labdát a tizenegy méterre levő mészpontról engedték el az ellenfél támadói. Az ötszörös világbajnok Selecao, kissé döcögve kezdte e megmérettetést, de utána Kakáék belelendültek, Chile ellen már látványos játékkal harcolták ki a nyolc közé kerülést. Megnézve az ellenfeleket viszont arra a következtetésre juthatunk, hogy a hollandhoz hasonló, szervezett játékra törekvő, játék intelligenciába, fegyelmezettségben topon levő együttessel még nem akadt dolga a dél-amerikaiaknak, ez egy igazi erőpróba lehet majd a sárga mezesek számára, hasonlóan a portugálok elleni zárócsoport mérkőzéshez, ahol semmilyen kockázatot nem vittek a játékba Dunga tanítványai. Úgy érzem a hollandok minden téren felnőttek arra a szintre, ami elegendő lehet egy nagy álom valóra váltására, s a teljes egészében, egyáltalán nem szuperáló, brazil tizenegy gyenge pontjait megtalálván, akár egy hosszabbításos mérkőzésen kiharcolhatják a négy közé kerülést. Tippem: 1-1
Végeredmény: 2-1 (0-1)

2010. július 1., csütörtök

Vera ZVONAREVA - Tsvetana PIRONKOVA
(WTA, Wimbledon) »»» Július 1. 14:00

tipp: Zvonareva
odds: 1,45
office: interwetten
ét: 10*


A nők idei küzdelme extra meglepetéseket szolgáltatott, a címvédő Serena Williams -t leszámítva három olyan lány került négy közé, akitől nem várták a kimagasló szereplést. A meglepetés emberek elődöntőjében az orosz Zvonareva (21. a világranglistán) találkozik, az évek óta nagy tehetségnek kikiáltott bolgár Pironkova -val (82. a világranglistán), a két lány óriásit küzdve jutot el idáig, többek között a nagy esélyesnek számító Venus Williams, a két belga top favorit Henin és Clijsters is elpárolgott a közreműködésükkel. Alapvetően az orosz lányt lehet a mérkőzés esélyeseként említeni, aki utolsó három fordulóban, három "súlyozott" névvel találkozott, s ütöte el őket a továbbjutásból, míg Pironkova -nak egy igazán nagy skalp jutot, igaz az nagyot szólt Venus személyében. A bolgár mellett pedig az egymás elleni, karcsú mérleg szólhat, hiszen eddigi egyetlen találkozásukkor, tavaly év végén Moszkvában, simán 2-0 (6:0,6:2) -re tudott győzni, igaz akkor Vera egy igen sűrű időszak lezárásához érkezett, valamint sérülések is jelentkeztek nála. Egy Grand Slam elődöntő, teljesen más érzelmeket vált ki az emberből, pláne olyanból, aki ennek közelébe sem jutot idáig, véleményem szerint a nagy hőfokú találkozókhoz inkább szokott, edzettebb Zvonareva rá tudja erőltetni agresszív stílusát ellenfelére, Pironkovanak új lesz ezen "magaslati levegő", döntő szerepet kaphatnak adogatásai, ha tényleg nem tudja kezelni a mai helyzetet, akkor az szerváin is meglátszik, s ezen esetben egy a vártnál is simább Zvonareva diadalt láthatunk, s találkozhatunk az orosz lánnyal a döntőben.
Eredmény: 2-1 (3:6,6:3,6:2)