2011. január 4., kedd

Santiago GIRALDO - Benjamin BECKER
(ATP, Brisbane) »»» Január 5. 04:00

tipp: Giraldo
odds: 2,50
office: expekt
tét: 10*


Óriási becsvágy dolgozik a kolumbiai Giraldo -ban (64. a világranglistán), akit szintén tavaly ismerhetett meg szélesebb körben a tenisz közönség, a Challenger tornákon aratott sorozatos győzelmek után a következő lépcsőfokon az ATP rangosabb tornáin sem vallott szégyent, sőt szép kis skalpokat gyűjtött, csak úgy mint az itteni első fordulós győzelme alkalmából, ahol nagyon sima két szettben verte Simon -t 2-0 (6:2,6:3). Riválisa a német Becker (53. a világranglistán), bár nincsen névelődje által elért magasságokban, a közvetlen élmezőny mögött kiegyensúlyozott teljesítményre képes. A nyerhető mérkőzéseit szép számba hozza, igazán a legnagyobbakkal szemben illetve a nagy harcosokkal nem tud mit kezdeni, utóbbi kategóriába tartozik a dél-amerikai ellenfele is. Ugyan a német az előző fordulóban legyőzte három szettben Verdasco -t, ám a spanyol láthattuk tavaly is, nagyon maga alatt van, messze van két éve mutatott remek formájától. A kolumbiai számára teljesen mindegy milyen borításon szerepel, ő minden pontot megszeretne nyerni, nagyon erőszakos, minden pontot irányítani szeretne, ez nem fog tetszeni, a precíz, tompább erőteniszt mutató Benjamin Beckernek. Nagy csata várható, ám véleményem szerint a nagyobb akarással pályára lépő Giraldo behúzza második fordulós találkozóját is.
Eredmény: 2-0 (6:3,6:4)

2011. január 3., hétfő

Lukas LACKO - Pere RIBA-MADRID
(ATP, Doha) »»» Január 4. 14:00

tipp: Lacko 2-0 -ra nyer
odds: 1,83
office: bet365
tét: 10*


A nagyra nőtt szlovák Lacko (89. a világranglistán) felemás éven van túl, a kezdése jól sikerült, ám év végére visszaesett, pont jókor jött számára a karácsonyi pihenő, így feltöltődve, energiával telve játszhatja ebben az évben is a saját játékát. Nem kérdés számára is a gyors borítás hozhatja a sikereket, ha megy neki, akkor szerváit is alig lehet elvenni, nagyon jól pontosan, erősen adogat. Ellenfele az ibériai Riba (72. a világranglistán), aki a tavalyi évben küzdötte fel magát a TOP100 -ba, köszönhetően a remek salakos szezonjának, a kis spanyol ahogy csak tehette ment és ment a salakos tornákra, hétről-hétre, szinte egy hetet sem hagyott ki, kemény pályáról erős túlzással csak hírből hallott. Az év végi bécsi tornán kipróbálta magát, nem kellet volna, hiszen a cseh Hajek csúfos 0-2 (2:6,0:6) -os verést mért rá. A tenisz nagyon összetett sportág, sok mindentől függ, több tényezőtől, hogy adott nap ki bizonyulhat jobbnak a másiknál. Nos a borítás alapvető, majdhogynem "külön" sportágról beszélünk salakos illetve kemény pályás tenisz esetén, vannak játékosok akik kizárólag szemcsésre szakosodtak, nos Pere is ezek közé a versenyzők közé sorolható. Riba salakon tudja önmagát adni, gyors pályán szárnyát szegett kis madár. Egyszer találkoztak tavaly, akkor salakon nagy csatában, döntő szettben a spanyol diadalmaskodott, most keményen jóval simább, fordított előjelű eredmény várható.
Eredmény: 2-1 (5:7,7:6,7:6)
Alejandro FALLA - Rui MACHADO
(ATP, Chennai) »»» Január 4. 12:40

tipp: Falla
odds: 1,67
office: gamebookers
tét: 10*


Az erős testalkatú kolumbiainak, Falla -nak (105. a világranglistán) korábban jobb évei is akadtak mikor kiegyensúlyozottabb eredménysort produkált, mostanra a koncentrációjával akadnak gondjai huzamosabb intervallumon nem tud odafigyelni, így nagyobb sikerei nincsenek, ám a skalpok, meglepetés eredmények, a legjobbak megszorítására maradt energiája, valamint többnyire az első körös próbák sem jelentenek gondot számára. Dél-amerikai létét kissé megcáfolván, érdekes módon inkább a gyors borításokra specializálódott, füvön és keményen érzi legjobban magát, tavaly emlékezhetünk a Federer elleni wimbledoni remeklésére, amikor is öt szettben maradt csak alul a helvét klasszissal szemben. Ellenfele a portugál Machado (95. a világranglistán) tipikus salakos teniszt játszó, csúszó, mászó, küzdő teniszezőt testesít meg. Kemény borításon elvétve láthatjuk, szinte kizárólag a Australian Open, US Open viadalán illetve azokat közvetlen megelőző felvezető eseményeken, de ha teheti inkább a szemcsés borítást választja. Tavaly az Australian, a Wimbledon, a US Openen is a selejtezőben vérzett el, ezen kívül Miamiban indult de ott is két szettben verte őt a horvát Dodig. Ma sem várható meglepetés. A gyors borításhoz játékát jobban illeszteni képes Falla, aki élve balkezességéből adódó előnyeit is bevetvén, ha nem is könnyed, de eredményben sima két szettes győzelmét várom.
Eredmény: 2-0 (7:5,6:3)
Andrea PETKOVIC - Alexandra DULGHERU
(WTA, Brisbane) »»» Január 3. 10:00

tipp: Petkovic 2-0 -ra nyer
odds: 2,40
office: betsson
tét: 10*


A németek női tenisz színterén korábban mindig rendelkeztek egy-két nagyágyúval, elég csak Steffi Graf -t említeni a közelmúltból, most pedig több tehetség is azon van, hogy naggyá nőhesse ki magát, ebbe a csoportba tartozik Petkovic (32. a világranglistán) is. A sportos alkatú germán lány, nagyon agresszívan játszik az alapvonal ütéseket erőlteti, s ha elkapja a fonalat akkor nem lehet megállítani, kedvence a gyors, kemény borítás, mondhatjuk most jött el az ő szezonja. Ellenfele a kis termetű, apró román Dulgheru (29. a világranglistán)lesz, aki korábban is inkább a salakos borításon hívta fel magára a figyelmet, s taraflex borításon csak elvétve tudott sikereket elérni, bravúr kategóriába tartozó eredménye nem is akadt. A mai is abba tartozna, de nem szakad meg a sorozat, a papírformának megfelelően, a dominanciáját érvényre juttató Petkovic egy rövidebb, s egy szorosabb szettben ütheti ki keleti szomszédunk kiválóságát, Dulgheru -tól egy 5:7,6:7 -s szett elérésénél többet nem várok ezen az átlagnál is gyorsabb borításon.
Eredmény: 2-0 (6:3,6:0)

2011. január 1., szombat

Igor ANDREEV - Alexandr DOLGOPOLOV
(ATP, Brisbane) »»» Január 3. 02:00

tipp: Dolgopolov
odds: 1,67
office: 888sport
tét: 10*


A tavaly év egyik meglepetés az ukrán Dolgopolov (48. a világranglistán) szereplése volt, akiről elsőre az derült ki, hogy salakon képes magas színvonalú játék hozatalára, majd később az is, hogy ugyanolyan jól helytáll a keményebb színtereken is. A szép év kisebb szerencsétlenségére egy kisebb bokaficammal végződött Baselben, Federer ellen az utolsó game -ben egy rövid labdáért sprintelt a svájci ellen, de túlzott akarása végül nem fizetődött ki, sérüléssel a lábában hagyta el a játékteret. A viszonylag hosszabb pihenő, adhatott alkalmat a bőséges feltöltődésre, az ifjú ukrán nagyon játékügyes teniszező, képes könnyedén felőrölni könnyedségével technikai tudásával a kissé fafejűnek tűnő ellenfeleket. Brisbaneben az első körben egy szebb napokat is látott orosz vetélytárs vár rá, aki tavaly még bőven esélyekén indulhatott volna harcba, ám 2010 -ben lassan elvesztette az a magabiztosságot Andreev (79. a világranglistán), ami korábban jellemző volt rá. Utolsó négy ATP tornáján első fordulós vereségeket szedett össze ráadásul, sima 0-2 -es bukásokkal, odahaza Moszkvában majd Szentpéterváron is elszomorította az érte kilátogató szurkolóit. Az alapvető tudásokat, s felfelé illetve lefelé ívelő tendenciákat figyelembe véve a színesebb játékot felvonultató kijevi fiú sikerét várom.
Eredmény: 0-2 (4:6,2:6)
Robin SÖDERLING - Tomas BERDYCH
(Mubadala Open, Abu Dhabi) »»» Január 1. 12:00

tipp: Söderling
odds: 1,42
office: unibet
tét: 10*

Az arabok a semmiből is összetudnak rittyenteni egy nagyobb kaliberű tenisz rendezvényt, ez most is sikerült nekik, mint tudjuk a pénz nem akadály, így Baghdatis, Tsonga, Söderling, Berdych mellett a két nagy szár, Federer és Nadal is részt vesz a viadalon. Bár túl nagy tétje nincsen a viadalnak, minden a papírforma szerint zajlott eddig Söderling és Berdych verte a sérülés után magát kereső Tsonga -t illetve formába még nem lendülő Baghdatis -t. Az elődöntőkben pedig a két fenomén végül nem hagyott semmilyen kérdőjelet. Ám itt rendeznek egy bronz mérkőzést is, had szórakozzon az utolsó nap is két csúcs találkozón a kilátogató pénzes nagyérdemű. Söderling hozta az energikus, elsöprő erőteniszét, ami Tsonga ellen nagyon sima győzelmet eredményezhetett volna, ha nem ajándékozza szó szerint a franciának a második szett tie-breaket, míg Federer ellen az összpontosítás, s az erő csupán egy nyert szettre volt elegendő. Berdych tavaly év végi önbizalomhiánya már valamelyest kopott, aminek köszönhetően a közvetlen élmezőnybe tartozók ellen már rendre győzelmi esélyekkel léphet pályára, ám a TOP10 -be tartózkodókkal szemben még mindig kevés. Gála meccs ide vagy oda, 3. hely ide vagy oda, a presztízse meg van az összecsapásnak, a budapesti Tennis Classics -on Super Tie-break -ben a cseh örülhetett, most a gála keretein belül maradva vehet revánsot a tenyereseit ágyúzó svéd klasszis.
Eredmény: 2-0 (6:4,7:6)

2010. december 29., szerda

Síugrás, Oberstdorf 4 Hill
(Síugrás, Oberstdorf 4 Hill) »»» December 29. 16:15

tipp: Ausztria versenyzője nyer (1,48) bwin
tipp: Bardal - Hayboeck 1 (1,67) expekt
tipp: Ito - Zografski 1 (1,35) expekt

A tegnapi nap lezajlottak a selejtezők Oberstdorfban, s kialakult a mai verseny mezőnye. Ahogyan a négy sánc versenynél lenni szokott az első fordulóban "párban" ugranak a versenyzők, úgy mond K.O. rendszerben, aki a nagyobbat ugorja az kap lehetőséget a második sorozatban is az ugrási lehetőségre. Egy kis kapu marad a veszteseknek, Lucky Loser -ként a legjobb öt második is továbbmegy, így 30 síugró vehet részt a második körben. A tegnapi nap a vártaknak megfelelően teljesített a mezőny, a két finn Larinto és Hautamaeki valamint a lengyel sólyom Malysz vitte a prímet hatalmas ugrásával, ám a legjobbak Morgenstern, Kofler és Amman kihagyták a selejtezőt, nem éltek a lehetőséggel, s inkább a mai éles versenyre tartogatták a nagy ugrásaikat. Meglátjuk jól tették e, de minden bizonnyal nekik lesz igazuk, a tréningeken is magabiztosan teljesített a két osztrák, akik ebben a szezonban rendre egymás között elosztva nyerték a versenyeket, most is közülük kerülhet ki az aranyérmes.
A fogadóirodák kínálatából lehet válogatni. A bwin az osztrák győzelmet 1,48 -t kínálja, amiben tehát Morgi, Kofler és Loitzl esetleges sikere is benne foglaltatik. A head to head kínálatot nézve az expektnél a Bardal - Hayboeck párnál a norvégot (1,67)tartom jónak, az Ito - Zografski párosnál pedig ajándéknak tűnik az 1,35 szorzó.
Érdekes verseny lesz mindenkinek ajánlom, jó szórakozást a versenyhez a Eurosporton!
Eredmény:
Morgenstern (Ausztria)
Bardal - Hayboeck 20.-32.
Ito - Zografski 15.-16.

2010. december 27., hétfő

Martin KOCH - Bjoern Einar ROMOEREN
(Síugrás, 4 Hill Tournament - HS137: Oberstdorf) »»» December 29. 15:00

tipp: Koch
odds: 1,57
office: bet365
tét: 10*


Elérkeztünk a síugró szezon legjobban várt időszakához, a négy sánc versenyhez, mely kedden veszi kezdetét az oberstdorfi állomásával. Az eddigi versenyeken már fellehetett mérni ki milyen formában, állapotban van, vannak akik elmaradnak tavalyi önmaguktól, akik tartják a szintet s olyanok is, aki alaposan visszaestek a pár évvel ezelőttihez képest. Ilyen a norvégok világcsúcstartója Romoeren is, aki két-három éve nyerte a versenyeket, ám tavaly, s az idei szezonban is csak szenved, többen azt mondják a 2008 decemberi óriási esése is visszavetette ( http://www.youtube.com/watch?v=6ek2kIdaG98 ), ám szerintem azt ennyi idő alatt ki lehetett heverni. A norvégoknál generációváltás történik, finn edzőjük Mika Kojonkoski sem tőle várja már a sikereket, tavaly még úgymond adott egy esélyt Romoerennek, de csalódnia kellett, Evensen, Bardal, Hilde hármastól várja a kiugró eredményeket. Legutóbbi Engelbergben az utolsó napon teljesített 113 métere mindent elárult aktuális formájáról. Az osztrákok és a németek várják a legjobban a versenyeket, hiszen odahaza versenyezhetnek a legrangosabb síugró rendezvényen, így Koch is nagy várakozással néz elébe az oberstdorfi megmérettetésnek. Koch -t lehet hangulat embernek is nevezni, akinél nagyot nyom a latba a környezet, nagy ugró, a szíve viszi előre, jó kedve jó eredményt is szállíthat. Engelbergben átlagosan teljesített, de ez a szint is elegendő lehet a labilis norvég megelőzésére, én mindenesetre arra számítok, hogy Koch a középmezőny elején, míg Romoeren a végén végez.
Eredmény: 7.-27.

2010. december 26., vasárnap

Manchester United - Sunderland
(Anglia, Premier League) »»» December 26. 16:00

tipp: HT/FT Manchester/Manchester
odds: 1,78
office: bwin
tét: 10*


A Ferguson vezette Manchester többször is önmagán alul teljesített idegenben, s többször is volt példa, hogy otthon sem tudta gólparádéval kiszolgálni a közönségét, azokon a mérkőzéseken, amin várható lett volna, ám így is veretlenül vezetik a Premier League táblázatát. A MU -nál hagyomány a karácsonyi jó szereplés, Scholes -ék most sem szeretnék elszomorítani szurkolóikat, s egy látványos, karácsonyi meglepetéssel örvendeztetnék meg a kilátogatókat a "boxing day" -en. Az Old Traffordon fergeteges mérleggel rendelkeznek a vörös mezesek, nyolc bajnokiból hetet nyertek, s mindössze egy döntetlen rondítja az összhatást, a 25-6 -os gólarány önmagáért beszél. Bár a vendégségbe érkező Steve Bruce vezette Sunderland erőn felül teljesített eddig, ezt inkább otthoni teljesítményének köszönheti, ahol veretlenek tudtak maradni, idegenben többnyire vereség vagy pontszerzés maradt osztályrészül számukra. Egyetlen sikerüket, akkor óriási meglepetésre az elalvó Chelsea ellen szerezték meg a Stamford Bridgen, kiütéses 3-0 -val hozták el mindhárom pontot Darren Bent -ék. Úgy gondolom ebből is tudott tanulni a MU, s odafigyelnek majd a gyors vendég támadókra Vidic -ék, ha az esetleges megugrásoknak gátat szabnak, onnantól a kezükbe kerül a gyeplő, s csak percek kérdése lehet, mikor is szerzik meg a vezetést. A Manchester nem kivárásra játszik ma délután, minél előbb érvényre szeretné juttatni fölényét, s a hazai pálya adta lehetőségeket, ami félidei vezetést jelenthet, ha pedig z sikerül, akkor akár nagyobb verésbe is beleszaladhatnak a fekete macskák, mint tették azt a Newcastle ellen is idegenben október utolsó napján.
Végeredmény: 2-0 (1-0)