2009. augusztus 18., kedd

Celtic - Arsenal
(Bajnokok Ligája, selejtező) »»» Augusztus 18. 20:45

tipp: Arsenal
odds: 2,00
office: expekt


A Celtic Parkban két rendszeres BL résztvevő találkozik, de most már csak az egyik kerülhet a főtáblára, mivel Platini BL selejtezős reformálása érdekes kvalifikálós rendszert hívott életre. A Celtic már az harmadik körös párharcát is majdnem elbukta, hazai pályán kikaptak a Dinamo Moszkvatól, de a visszavágóra megemberelték magukat, s McDonald valamint samaras góljaival 180 fokka fordítottak a továbbjutó kilétén. A következő kör már teljesen más dimenzió, az Arsenal elllen jóval kevesebb sanszuk lesz a keltáknak, a hétvégén nagyot szólt a Wenger irányította ágyú, nyitányként a Premier Leagueban idegenben porolták el Fabregas remek játékának is köszönhetően az Evertont. Bármennyire is alakítgatják az évek folyamán a londoniak együttesét, mindíg ütőképes keret jön össze, a Celtic ugyan szintúgy sikerrel vette a bajnoki rajtot (Aberdeen ellen 3-1), ám így is több lépéssel levan maradva képzeletben az Arsenaltól. Az angoloknál annyi klasszist tudnak felvonultatni, amelyek közül az egyik megvillanása már az első mérkőzésen eldöntheti a párharcot, az Arsenal a hétvégi gála után, most nemzetközi porondon is nagyot fog alkotni, Glasgow városa ágyúdörrenésektől lesz hangos, többgólos vendég sikert jósolok.
Végeredmény: 0-2 (0-1)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése