2011. május 18., szerda

Yanina WICKMAYER - Alison VAN UYTVANCK
(WTA, Brüsszel) »»» Május 18. 15:00

tipp: 18,5 game alatt
odds: 2,00
office: bet365
tét: 10*


A belga főváros ebben az évben csatlakozott torna rendezéssel a WTA Tour -hoz, a rendezők pedig meg is ragadták az ehhez kapcsolódó előnyöket, s több háztájon tehetségesnek tűnő fiatalt is elindítottak. Ilyen a 18 éves Uyrvanck is, aki a hazi pálya előnyét meglovagolva a selejtezőből felkerülve még a magát kereső, gyenge formában levő, korábban klasszisként kezelt Schnydert is legyűrte három szettben, most azonban minden bizonnyal végállomásához érkezik a története, hiszen a belgák Clijsters utáni kedvence a Grand Slam elődöntővel is rendelkező Wickmayer lesz az ellenfele. A sorsolás és az utólagos nevezések fura helyzetet állítottak elő Yanina számára, hiszen Kanepi későn adta le a jelentkezését, így adatott meg, hogy egy nálánál előrébb rangsoroltal mérje össze erejét az első fordulóban. Ha nehezen is, de sikerült legyűrnie az észtet, ami ha azt nézzük előny is, hiszen belőtte magát a következő mérkőzésekre, s így egy tejfeles szájú honfitárs nem jelenthet gondot. Wickmayer határozott agresszív teniszével könnyedén meglepheti majd kislány ellenfelét, aki nincs szokva ehhez a pörgős stílushoz. Schnyder és a selejtezős riválisai sem tudtak olyan fordulatszámot produkálni, mint Yanina, ezt a ritmust nem fogja majd bírni tartani Uytvanck. Ezzel a rámenős játékkal könnyedén breakelheti majd Wicki az ellenfelét, egy sima 6:3,6:3 is beleférhet a game határba, de szerintem ennél is szimplább összecsapás elébe nézhetünk.
Eredmény: 2-0 (7:6,6:4)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése