2012. augusztus 31., péntek

Aleksandr DOLGOPOLOV - Marcos BAGHDATIS
(ATP, US Open) Augusztus 31. 21:00


tipp: 38,5game fölött
odds: 1,87
office: unibet
tét: 10*


Két jó értelemben vett bolond találkozik, egyik a magatartását nézve mindenképpen vehető annak, a másik pedig a sajátos ugrálós, csípőből ütő stílusa miatt. Az ukrán Dolgopolov és a ciprusi kalóz Baghdatis abban is hasonlít egymásra, hogy képesek voltak egy sokkal egyszerűbben is megoldható feladatot a végsőkig elhúzódó öt szettes "vizsgává" nehezíteni a saját maguk számára. Mindketten a tehetséges, játékügyes teniszezők közé sorolandóak, ám játékukban mindig felfedezhető a hullámzás, alig akad olyan mérkőzésük, melyen egyenesen tartva a jó formát tudnák három szettben hozni a feladatukat, pláne egy Grand Slam találkozón. A két "jófej" eddig ötször találkozott, s a mérleg is mutatja nagyon közel állnak tudásban egymáshoz, 3-2 Dolgopolov javára, s a csatáik is egyre szorosabb meneteket hoztak, az elmúlt két évben döntő szettben fejezték be, legutóbb márciusban Indian Wells -ben. A topforma most sincs meg a két szereplőnél, de gyengébb napjaikon is képesek egy-egy szettre villantani, azt hiszem ez az az ütközet, melyre a kilátogató szurkoló hosszabb látogatásra rendezgethet be, mert itt nem fogják a fiúk 3 rövidke szettben befejezni, a hullám hegyek és völgyek érdekes négy akár öt szettes összecsapást idézhetnek elő.
6:4,3:6,6:0,7:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése