2012. augusztus 7., kedd

Aleksandra WOZNIAK - Daniela HANTUCHOVA
(WTA, Montreal) Augusztus 8. 02:00


tipp: Wozniak +3,5 game
odds: 1,83
office: pinnacle sport
tét: 10


A kanadai női tenisznek mindig voltak jó teniszezői, de a közvetlen élmezőnyből nem tudtak kitörni, a TOP30-TOP50 között mozogtak. Most itt van a lengyel ősökkel rendelkező Wozniak és a tehetséges Dubois is. Előbbit többször is láthattuk képes agresszív teniszt játszani, s ezzel a legnagyobb menőket is megszorongatni, a tavasszal sokakban megmaradhatott a Venus elleni ütközete, melyet végül meccslabdákról bukott el, d ez sem szegte kedvét, s olyan tornája az idény közepén nem is akadt, ahol egy-két köröket ne tudott volna menni. Az Olimpián is kinézhetett volna egy szebb szereplés, Erakovic -t három game engedése mellett földbe döngölte, aztán Srena nővére megálljt parancsolt neki. Hantuchova az év közepén sérülés miatt hosszabb időszakot kihagyott, s inkább a "Body Issue" képeivel volt elfoglalva. Nagyon gyenge eredményeket tett le az asztalra Daniela, A FED Cup -ban Soler és Dominguez-Lino ellen is szomorúságot okozott, majd a füves szezonban is első, maximum második körös búcsúk következtek. Az Olimpia megmozgatta egy kicsit, s a Na Li valamint a Cornet elleni győzelem jelezte van a tarsolyában a szlováknak. Az extra motiváció a nemzeti színekért való küzdelem már elmúlt, kérdés mennyire tudja felpörgetni magát Hantuchova. Wozniak számára nem kérdés, a hazai környezetben való indulás plusz erőket mozgósít, s megvan a kemény játéka mellyel egy fitt Hantu -val felvenné a versenyt, ám most még ez sem áll fent az északi szomszédunk képviselőjénél. Eddig egyszer találkoztak Stanford -ban döntő szettben Daniela nyert, úgy vélem most is képes lesz minimum az ellen alapos megszorítására!
7:5,7:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése