2012. szeptember 6., csütörtök

Moldova - Anglia
(Világbajnoki-selejtező) Szeptember 7. 20:45


tipp: Moldova nem szerez gólt
odds: 1,78
office: unibet
tét: 10*


Az angolok a "kis-románok" -nál Moldovában nyitják a sorozatot, akik a nagy öreg Roy Hodgson -nal megint nem tudták átlépni az árnyékukat a kontinensviadalon, s az első kieséses körben búcsúztak az Eb -től. A dél-afrikai vb-selejtezők kudarca után azonban sikerült visszaszerezni a tartásukat a háromoroszlánosoknak, így idegenbeli fellépéseikre is emelt fővel, esélyesként utazhatnak, most éppenséggel Kisinyovba. A Moldávok emlékezhetünk az előző körben egy masszív csapat benyomását keltették, Gavril Balint jól összerakta az együttest, melyet a magyar tizenegy ugyan kétszer is legyőzött, de rendre izzadtságszagú munkás futball után. A hibát megint elkövették a moldáv szövetségnél, az irreális elvárások nem teljesítése után, elzavarták Balint -ot, s helyére újonnan Ion Caras -t nevezték ki, akinek a kezében eddig nem úgy formázódnak a dolgok ahogyan várták a vezetők, de ugye egy sorozat kezdetén nem kockáztatnak meg egy újabb fejet követelődöntést. A moldávok az utolsó öt barátságos találkozójukon, egyben a 2012 -es új évben góltalanságban szenvednek, a tavalyi évzárón Grúziában egy 0-2 -vel búcsúztak, majd a fehéroroszokkal 0-0 -t játszottak a most is helyszínül szolgáló Zimbru létesítményében. A májusi dél-amerikai túrájuk katasztrofálisra sikeredett, a játékosok inkább a turistáskodásra koncentráltak, a Venezuela 0-4 és a Salvador elleni 0-2 is erről tanúskodik, augusztusban pedig egy tiranai 0-0 -val melegítettek az angolok elleni ütközetre. A moldávok nagyon gyenge formában vannak, még reménysugarakat sem lehetett felfedezni, az új keretben sok a tapasztalatlanabb játékos, maximum két góllal rendelkező játékosokat találni, Bugaiov, Frunza, Suvorov.Alexeev nevével nem találkozhatunk, akik korábban ha nem is ipari mennyiségben, de termelték a találatokat. Úgy vélem a masszív, újra tartással rendelkező angol válogatott képes lesz Hart kapus lehúzott rolója mellett, magabiztosan elhozni a három pontot Kisinyovból.
0-5 (0-3)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése