2012. szeptember 27., csütörtök

 Reid CARLETON - Prakash AMRITRAJ 
(ITF Irvine)   Szeptember 27.   20:00

tipp: Amritraj
odds: 1,67
office: paddypower


A több műtéten áteső amerikai Brian Baker -hez hasonló nagy visszatérő az indiai Prakash Amritraj, aki 2009 -ben a 150.világranglistás hely környékén mozgott, s Challenger szinten szép eredményeket ért el, ám számos sérülés miatt az egész 2011 -es szezont ki kellett hagynia, s újból felépítenie magát. Az indiai tenisz számos tehetséges játékossal büszkélkedhet, mint Dev Varman, Vardhan vagy az új "kiszemelt" Singh, párosban pedig a varázsló Leander Paes. Amritraj is, igaz alacsonyabb szinten, de kis varázslónak mondható, játékügyes, technikás játékosról van szó, s kijelenthető szeptemberben alaposan belőtte magát, visszatért a tenisz világába. Claremont -ban döntőzött, ahol csak Kosakowski tudta elkapni. Ezen a héten eddig szárnyal, a selejtezőből kezdve a menetelést, már öt nyert meccsnél, földbedöngölős sikerekkel, ebből két 6:1,6:0 és egy 6:1,6:1 -es eredmény. A mai ellenfél valamivel nagyobb játékerőt képvisel, ám rutinban ő sem veheti fel az indiai kollégával a versenyt. Carleton ITF szinten mozog, míg Prakash számára a Challenger szint masszív tartása az elvárható. Carleton számára jelentős visszaesést hozott az ősz beköszönte, a két legutóbbi ITF tornán is első körös búcsúk, ráadásul ranglista nélküli! tunéziai és amerikai ellenféllel szemben. Amritraj 900 körüli jelenlegi helye nagyon megtévesztő, a TOP200-300 tájékára bőven lehet várni, ehhez pedig le kell tudnia győzni az 500 -on kívül lavírozó amerikai "masszához" tartozó riválist, a tudása mindenképpen megvan hozzá!
7:6,3:6,0:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése