2012. október 22., hétfő

Carlos SALAMANCA - Alejandro GONZALEZ
(ATP Challenger Porto Alegre)   Október 22.   18:30

tipp: Gonzalez A
odds: 2,00
office: bet365

Robog tovább a dél-amerikai Challenger tour, a sorozatos brazil és argentín állomásokkal. Portugál nyelvterületen most Porto Alegre -be tették székhelyüket a teniszezők, ahol most sem hiányozhatnak a CH szinten legjobb brazil, kolumbiai teniszezők, s pár európai beugró sem. Milyen érdekes a nap záró mérkőzését, szerencsétlenségükre két kolumbiai játsza, aki jól ismerheti már egymást, hiszen nagyon sokat tréningeztek már együtt. A szebb múlt Salamanca mellett szól, ám idén nagyon sokat hagyott ki sérülések miatt, s ezért is maradtak el a számottevő eredmények. Gyenge formának örvend, hiszen augusztus kezdetétől mindössze egy mérkőzést nyert meg, valamint az sem segíti az itteni szereplését, hogy a korábbi szerepléseinek köszönhetően főtáblán kezdhet. Honfitársa a Davis Cup csapatban szintén már szerepelt Alejandro Gonzalez egyenletesebb összteljesítményt tett le az asztalra, s a selejtezőben is meglepően könnyű sikert aratott Skugor, s a honfitárs Cabal ellen. Ez utóbbi találkozó is támpontként szolgálhat, hiszen Gonzalez 6:3,6:0 -val ütötte ki ellenfelét, addig két hete például  Cabal legyűrte három szettben Salamanca -t. Megállapíthatjuk, hogy a rutinosabbnak számító kolumbiai játékhiányban, s forma ingadozásban szenved, míg Gonzalez éppen most talált magára. Egymás elleni mérlegük 3-1 Salamanca javára, de legutóbbi ütközetüket már megnyerte Alejandro, ez a tendencia folytatódhat, lassan végleg átveszi a  staféta botot Gonzalez. Egyedül a múlt szólhatna a tipp ellen, de a többi figyelmeztetőjelet összegyűjtve Gonzalez továbbjutását várhatjuk.
6:7,3:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése