2011. október 31., hétfő

Marin CILIC - Milos RAONIC
(ATP Valencia) November 2. 17:00

tipp: Raonic
odds: 1,84
office: pinnacle sport
tét: 10*


Marin Cilic az egész évet nézve csapongóan teljesített, ezért is hathatott üdítően a múlt heti kiegyensúlyozottsága, mellyel begyűjtötte idei egyetlen trófeáját, a szentpétervári bajnoki címet. Manapság bevett szokás, hogy egy hosszabbra nyúlt hét után visszalépnek a következő feladatoktól a nyúzottabb versenyzők, ám mivel itt az év vége, a valenciai turnét nem valószínű, hogy lemondja a horvát. Cilic azonban nem az a játékos aki hamar képes regenerálódni, helyre tenni az öröm feletti gondolatait, az a két nap mely az utazással telt jórészt nem lesz elég arra, hogy kellően visszarázódjon egy újabb komoly megmérettetésre. Ráadásul egy igazi "bombázó" a kanadai tehetség Raonic lesz az ellenfél, aki ellen csak is 100% -os teljesítménnyel lehet esélye a szemben felállónak. Raonic -nak a sérülése után kellett egy-két torna, hogy vissza találjon a formájához, s jelenthetjük a stockholmi elődöntő ezt igazolta. Cilic a pekingi fináléja után nem véletlen kapott ki a jóval szerényebb kemény pályás játékot nyújtó Ramos-Vinolas -tól két szettben Shanghai -ban. Most is ugyanaz a helyzet, ám a megmérettetés az akadály annál is nagyobb. Raonic koncentráltságával, a szervái sérthetetlenségével, hibákra késztetheti a fáradt, s dekoncentrált dalmát fiút, ez lehet a kulcsa a sikernek.
Eredmény: 2-0 (6:4,6:4)
Potito STARACE - Roger FEDERER
(ATP, Basel) Október 31. 18:30

tipp: 18,5 game alatt
odds: 1,76
office: unibet
tét: 10*


Hosszú szünet után láthatjuk a tenisz professzorát, aki a szeptember közepi Ausztráliában lejátszott Davis Cup mérkőzései után a hosszas pihenést, regenerálódást választott, nem törődve azzal, hogy elvesznek pontjai. Most feltöltődve, szűken vett hazájában, méghozzá szülővárosában teheti boldoggá szurkolóit elegáns egyben eredményes teniszével. Más játékosoknál egy bő egy hónapos kihagyás több kérdőjelet is felhoz, miként sikerül az ütőt megragadni, hogyan sülnek el az első ütések. Fedexnél ezekről nem kell beszélni, számára magától értetődő, hogy mit miként kell tennie az úri sportban, hazai környezetben nem hozhat szégyent a helvétekre, s nem is fog. A sorsolás is Roger kedvében járt, hiszen az általa rendre halomra vert, olasz Starace -t küldte prédának elébe, aki Szentpéterváron a múlt héten szépet menetelt, de azzal talán el is lőtte a meglévő puskaporát, Federer minőségbeli ugrást jelent, amit a talján nem tud majd átugrani. Két kemény pályás ütközetük is elárulja mire is számíthatunk. 2009 -ben 6:2,6:2 -vel szomorította a dohai tornán Pippót, majd országai közötti Davis Cup megmérettetésen két 6:3 -as szett közé helyezett be Federer egy bicikli kereket (6:0). Úgy vélem a kellően feltöltődött svájci klasszis, ma sem adja alább, s ahogy eddig is 6:3 -nál szorosabb szettre nem kerül sor, két szettes könnyed Roger Federer siker várható.
Eredmény: 0-2 (6:7,4:6)

2011. október 29., szombat

Lombard Pápa - Videoton FC
(Labdarúgás, Magyarország NB1) Október 29. 15:00

tipp: Videoton FC
odds: 1,97
office: pinnacle sport
tét: 10*


Ejnye-bejnye Paulo Sousa mit csináltál Fehérváron? Egy óriási történelmi tettet tévő csapatot sikerült szinte az alapokig lerombolni, idehozván csetlő-botló, illetve motiválatlan idegenlégiósok hathatós segítségével. Nagy kérdés meddig él a bizalom a sorozatos vereségek után, egy nagyon vékony paraszthajszál húzza még vissza a kispad közelébe a luzitánt. Nagy szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy szintén a szekerét kátyúból kihúzni próbáló együttes vendégeként léphetnek pályára Pápán. A Lombard masszív középcsapatként funkcionált Véber Györgyel, ám a rengeteg sérülés, s ezáltal az eredmények elmaradása Bíró Pétert arra ösztönözte, hogy felmondjon az általa nagyra becsült újpesti vérrel megáldott Gyurinak. Egy ifjú tehetséges edző ifjabb Bene Ferenc kapta a nagy lehetőséget. Nagy fába vágta a fejszéjét a kis Bene, a sárga mezesek óriási gödörbe kerültek, az addig kilátástalan játékot produkáló Ferencváros is őket "használta fel" dobbantóként, s ezt most a bajnoki címvédő is megteheti a sok sebből vérző termálosokkal. A Vidinek egyszerűen nincs más választása idegenben is rohamoznia kell, hogy elcsitítsa az elégedetlenkedőket. Andre Alves és társai most törleszthetik a szurkolóik felé az adósságokat, s egy megtörtségből felépülni próbáló Pápa ellen akár gólszürettel vethetnek véget a rossz sorozatuknak. A hazaiaknál Bene Ferencnek pedig időre lesz szüksége míg ráncba szedi a pápaiakat, míg Sousanak csak a szenvedése meghosszabbítására lesz elegendő eme részsiker.
Végeredmény: 2-3 (0-0)

2011. október 28., péntek

Diósgyőri VTK - Szombathelyi Haladás
(Labdarúgás, Magyarország NB1) Október 28. 18:00

tipp: Diósgyőr
odds: 1,67
office: bet365
tét: 10*


A forduló nyitómérkőzését ismét a Diósgyőr vívja, mint múlt héten, ám óriási különbség, hogy ezt most a fanatikus szurkolókkal megtelített DVTK Stadionban teheti meg. Igen ennek a csapatnak óriási előnye, hogy ilyen szurkolótáborral rendelkezik, mondhatjuk az összteljesítményük 30% -t a szurkolók teszik ki, akik rendre káprázatos hangulatot rittyentenek Miskolc külvárosában. Fiatal kora ellenére Benczés Miklós remekül kezeli a keretet, s a dél-amerikaiak - afrikaiak - magyarok között egy ideális kohéziót tudott összehozni, ami mindenképpen az ő sikere, nincsen bomlasztás az Újpesten arcoskodó Tisza is megtalálta a rendes helyét anyaegyesületében. A legutóbbi kispesti vereség sem hagyott mély nyomokat, ezt támasztja alá a hétközi Előre pályán aratott fölényes 4-1 -es siker is, ahol az eddig kiegészítő ember Enrique Carreño brillírozott két lőtt góljával, ez is mutatja milyen merítési lehetőségei vannak a Diósgyőrnek. A Haladás különösebb meglepetések nélkül halad, kicsit megtorpantak Aczél Zoltán fiai, otthon nyert helyzetből adtak el két pontot a Kaposvár ellen, látva az idei idegenbeli, vérszegényebb szereplésüket, nehéz elképzelni, hogy pont a DVTK oroszlánbarlangjában tudják kompenzálni a veszett pontokat. A Diósgyőr hazai környezetben rendre erőre kap, míg a haladásban épp ellenkezőleg nem érezni az energiát, ijedt nyusziként futballoznak azon játékosai is, akik odahaza vezéregyéniségei a zöld-fehér mezeseknek. Ma este a piros csíkosak igazolják a papírformát, s ha minimális győzelemmel, de megörvendeztetik lelkes, kitartó táborukat.
Végeredmény: 1-0 (1-0)

2011. október 27., csütörtök

Tommy HAAS - Aljaz BEDENE
(ATP, Bécs) Október 27. 13:05

tipp: Haas -1,5 set
odds: 1,85
office: sportingbet
tét: 10*


Az év eleji sérülés miatti rengeteg kihagyás után rengetek pontot, s ranglistás helyet bukott el a germánok Tommyja. A fedett szezonnak szépen neki is veselkedett, hogy az őt bőven megillető TOP100 -ba tudja kormányozni hajóját. Méltatlan vagy nem méltatlan, az osztrák szervezőktől nem kapott szabadkártyát, ám nem vette zokon, s a játékra koncentrálva az igen erősnek ható Copil, Bachinger, Ram hármast szett elvesztése nélkül magabiztosan érte el a főtáblát, ahol Chela ellen a mentális erejét is kamatoztatván szetthátrányból fordítva nyert. Ellenfele a tehetséges salak spílerként megismert szlovén Bedene, akinek testvérét pár hete a Népligetben csodálhattunk meg az Ábris Openen. Bedene remek fizikális adottságikkal él, s nem látszott meg a bécsi teljesítményén, hogy egyenesen salakról ruccant át. Kisebb nehézségek mellett ő is vette a selejtezős akadályokat, s a főtáblán is ment egy kört, amihez Karlovic derék becsípődése nagyon a segítségére volt. Igazán magas játék intelligenciájú versenyzővel kemény borításon még nem hozta őt össze a sors, most Haas személyében ez is megesik. Haas remek anticipációs készségekkel van megáldva, igazi gyors pályás játékos, ellene nem elég a remek szerva, s a kihelyezett labdák, ennél többre lenne szükség. Haas eltökélt, hogy újra bekerüljön a közvetlen elit vérkeringésébe, s kellő koncentráció mellett, két szettben illik legyőznie a szemre tetszetős játékot nyújtó, ám tapasztalat terén még rutintalan szlovén Bedene -t. Tippem: 2-0 -as germán siker 6:4,7:5 arányban.
Eredmény: 2-1 (4:6,6:4,6:1)

2011. október 26., szerda

Adrian MANNARINO - Lukas ROSOL
(ATP, Szentpétervár) Október 26. 19:05

tipp: 3 set a mérkőzésen
odds: 2,25
office: bet365
tét: 10*


Az orosz show műsor folytatódik tovább, s csakúgy, mint a fővárosban, úgy a régi székhelyen Szentpéterváron is iktattak be érdekes eredményeket a szervezők. A tehetséges francia Mannarino év elején még a kezdeti lendülettel ütögette a sárga labdát, ám év végére mintha elfogyott volna az erő, s játékát ellepte a temérdeknyi hiba. Az októberi Challenger sorozatban Monsban és Rennesben is váratlan vereségekbe futott bele nálánál gyengébb kvalitású riválisokkal szemben, ami szintén jelezte, üdvözítő a gall fiú számára, hogy közeledik a téli szünet. Nos nem kedves honfitársa Simon megadta az esélyt, hogy alkothasson valami szebbet is. Rendes mederben haladva az első szettet 2:6 -ra elveszítve Mannarino, Simon hihetetlen gyenge játékra kapcsolt át, ki tudja, hogy tudatosan vagy sem, ezt pedig köszönte is, se perc alatt megfordította a mérkőzést ezzel egy TOP20 -as skalpot begyűjtve. Riválisa a magasra nőtt Rosol is nagyon eltűnt a kezdeti fellángolásai után, az év végén csak szenvedett, ám egy másik nagy név Gulbis hagyta magát aláztatni, s "meglepő" két szettest vereséget lenyeletni magával. Két, koncentráció mellett remekül adogató játékosról beszélünk, nem lesz gond a szoros szettvégjátékok eljátszása, s ha már a szervezők szeretik a hosszú mérkőzéseket, mellyel ki lehet szolgálni a közönséget, akkor ez sem fog nehezére esni a két fiúnak. Eddig egyetlen találkozásuk is döntő szettbe torkollott, akkor a cseh vidulhatott, most is hosszú derbire van kilátás, a döntő szettben a higgadtabb fej dönthet majd amiben talán a közép-európai van fórban.
Eredmény: 2-0 (6:2,7:6)

2011. október 24., hétfő

Samantha STOSUR - Maria SHARAPOVA
(WTA Tour Championship, Istanbul) Október 25. 17:00

tipp: Sharapova
odds: 1,50
office: bwin
tét: 10*


Maria Sharapova kitűnő évet tudhat maga mögött, annak ellenére, hogy GS viadalt nem tudott megnyerni. Számos nagy összdíjazású torna címét gyűjtötte be, s Wimbledonban is döntőzött, nem véletlen, hogy ő és Azarenka az év végéhez közeledve riogatni tudták Caroline Wozniacki világelsőségét. A tokiói bokaficam, lábkifordulás nem jött jól, sohasem jön jól egy sérülés, ám így több ideje martat felkészülni az isztambuli kihívásra, a világbajnokságra, s talán ő várhatja a legfittebben a csoportküzdelmeket, látva a többiek hosszú távol-keleti túráit. Mindenképpen kellemes a sorsolás, hisz bár furcsán hangzik, de az újdonsült US Open bajnoknő Stosur számára Maria igazi mumus számba megy, hiszen kilenc próbálkozás sem volt elegendő, hogy megtörje a Sharapova mítoszt. Egyszerűen nem ízlik az ausztrálnak az orosz agresszív, nyögésektől hangos játéka, ráadásként most az sem fog kedvezni neki, hogy terembe vitték az év végi vb -t, ahol jóval alacsonyabban pattannak a labdák, s így nem tudja majd kedvére megtámadni a játékszert, pedig ez az egyik legfőbb erőssége. A körülmények és a történelem is Sharapova -t segíti majd, Stosur a US Open óta vesztett az önbizalmából, több meglepő vereséget is szenvedett, legutóbb Osaka -ban döngölte őt földbe Bartoli. Úgy vélem a pihent, s motivált állapotban pályára lépő orosz szőkeség 10. alkalommal sem ad kegyelmet játszó partnerének.
Eredmény: 2-0 (6:1,7:5)

2011. október 23., vasárnap

Thomas MUSTER - Dominic THIEM
(ATP, Bécs) Október 25. 18:00

tipp: Thiem
odds: 1,63
office: gamebookers
tét: 10*


Az osztrák tenisz legenda, tavaly előtti reaktiválása után másodjára is visszavonul, s mindezt hazai környezetben a Stadhalle pályáján teheti meg. Ahogyan tavaly is, honfitárs ellen lép pályára, most a szintén szabadkártyás rendkívül fiatal, de roppant tehetséges Thiem -mel mérkőzik. A fiatal fiú 1897. helyes világranglistás pozíciója megtévesztő lehet. Látva a kuala lumpuri Nieminen elleni meccsét, ahol hihetetlen nagy küzdelemre kényszerítette a finn teniszezőt, sőt adogathatott is a meccsért, sokkal több van benne, mint az eddigi számok mutatják. Az osztrákok biztos megadják a körítését a volt világelső valószínű utolsó meccséhez. A nagy öreg, Thomas salakon aratta az igazi nagy eredményeket, gyors borításokon elenyésző sikere akadt, Wimbledon füvén pedig még meccset sem tudott nyerni! Thiem egy igen akaratos, feltörekvő fiatal, akinek korához képest óriási ütőereje van, s lapos ívben, erősen tudja megütni a labdákat. Muster hosszú labdamenetes játéka nem lesz alkalmas normál keretek között, ahhoz, hogy ezt a lendületet megtorpanásra késztesse. Ha a színfalak mögött nem történik "csúsztatás", akkor ezt az osztrák derbit, ahol a múlt és a jövő találkozik, a fiatal Thiemnek kell győzelemmel lehoznia.

Köszönjük Thomas Muster a felejthetetlen teljesítményeket, igazi egyéniség voltál a pályán!
Eredmény: 0-2 (2:6,3:6)

2011. október 22., szombat

Jarkko NIEMINEN - James BLAKE
(ATP, Stockholm) Október 22. 13:15

tipp: Blake
odds: 1,67
office: pinnacle sport
tét: 10*


A tegnapi nap foghíjasra sikeredett, hiszen Blake feladat nélkül került tovább, mivel Nalbandian sérülés miatt visszalépett. Blake számára ez a torna lehet alkalmas a tenisz vérkeringésébe való igazi visszatérésre. Játéka kezd az igazi régi önbizalomtól duzzadó Jamesére hasonlítani, akinek adogatását óriási erőfeszítések mellett lehet csak elvenni. Ellenfele a finn Nieminen sorozatos sérülések után próbál játékba lendülni, a Távol-keleten kissé döcögött a játéka, itt a svéd fővárosban, egyenletes produktum mellett, kihasználta az ellenfelek motiválatlanságát. Nos ez a negatív tényező most nem játszik az amerikainál, sőt a visszavágás is fűtheti Blake -t, hiszen az addigi finn felé mutatott 6-0 -ás meccsmérlegét, tavaly sikerült elrontani egy csúf 6:0,6:2 -vel.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Blake akkor hosszú kihagyás után tért vissza a tenisz pályákra, ellenben jelenleg formája szép ívben halad felfelé. Kemény küzdelemre van kilátás, ám véleményem szerint az amerikai hirtelen, váratlan megoldásai jelenthetik azt a pluszt mellyel megtörheti a rakkolós stílussal rendelkező északit.
Eredmény: 1-2 (6:7,7:5,2:6)

2011. október 21., péntek

David NALBANDIAN - James BLAKE
(ATP, Stockholm) Október 21. 18:45

tipp: Blake +1,5 set
odds: 1,63
office: pinnacle sport
tét: 10*


Két óriási kvalitású egykori TOP10 -es játékos találkozik ezen párosításban, igazi presztízs meccset láthatnak a kilátogatók. Mindkét nagy öreg klasszikus teniszt játszik, a tenisz minden elemét jól ismerik, s ezen a tornán is igazolták önmagukat. Nalbandian nehézkesen indult, ám utána tanári játékkal, alig több, mint egy órát töltve a pályán vetett véget Dodig szenvedésének, igaz ebben a dalmát is segítségére volt. Blake, ha lehet mondani még jobban élesített a stockholmi hétre, s mind Rochus, mind Del Potro ellen is sérthetetlennek bizonyult, a keze úgy sült, mint a legjobb western hősöké szokott. Ha tüzetesebben kivesézzük a két játékost, akkor megállapítható, hogy ezen a héten Blake adogatójátéka egy fokkal erősebbnek tetszik, s fogadóként is erősebb válaszai adódtak, első ütéseket nézve, sokszor tudta úgymond egyből megölni a labdákat. A kettejük mérlege két amerikai sikert jegyez, legutóbb nyár végén 6:2,6:4 -el lepte meg a gaucho -t. Látva az e heti teljesítményüket, úgy vélem az egy nyert szett Blake részéről elvárható, az irodákkal szemben pedig a győzelemre is esélyesebbnek látom James barátunkat, aki több meglepő húzásával billentheti ki egyensúlyából a dél-amerikait.
Nalbandian visszalépett!