2010. október 6., szerda

David FERRER - Yen-Hsun LU
(ATP, Peking) »»» Október 7. 07:00

tipp: Ferrer -1,5 set (handicap)
odds: 1,64
office: unibet
tét: 10*


A spanyol tűzgolyó, Ferrer (11. a világranglistán), megint mutatja fantasztikus képességeit, azt, hogy szinte minden típusú borításon képes kiemelkedően teljesíteni, s az adott tornákon két-három fordulót legalább menetelni. A US Openen Dolgopolov, Becker, Gimeno-Traver hármast is három nyert szettben tudta szett vesztés nélkül legyőzni, s csak a honfitárssal, Verdascoval vívott heroikus öt szettes küzdelemben adta meg magát, múlt héten pedig hozta a kötelezőt Tomic, Bhambri ellen, majd a bravúrosabb kategóriába tartozóan Berdych ellen is, s csak a jó hetet kifogó, de persze erre az új hétre kipukkadó Golubev állította meg. Pekingben remek rajtot vett, hiszen az ideális adottságokkal, szervával megáldott Istomin -t sima két szettben 2-0 (6:4,6:1) -el iktatta ki a China Openről. A következő feladat is hasonló kategóriát képviselhet, a tajvani Lu (45. a világranglistán) személyében, aki képes magas szinten is teniszezni, ám úgy tűnik az utóbbi hetekben mintha kicsit elvesztette a valós önmagát. Az első körös sikere szépnek hathat, de ott egy szintén gyengélkedő ukránnal Marchenko -val találkozott, Ferrer azonban minden labdáért az életét tudja adni, s ez a harcos modor kifizetődő lehet a tajvani ellenében is. Az első szettben várok szorosabb csatát, ahol a jobb koncentráció és a nagyobb győzni akarással roppanthatja meg ázsiai ellenfelét az ibériai, a második felvonás pedig szintúgy egyszerűbb lesz begyűjtenie, mint tette azt az első játéknapon.
Eredmény: 2-1 (6:3,3:6,6:1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése