2011. augusztus 9., kedd

Magyarország - Izland
(Barátságos válogatott mérkőzés) »»» Augusztus 10. 19:45

tipp: 2,5 gól alatt
odds: 1,96
office: pinnacle sport
tét: 10*


A szövetség remek edzőpartnert választott a svédek elleni, újból hangoztatható, kulcsfontosságú tétmérkőzés előtt, hiszen szintén a skandináv futballkultúrához közel álló Izland nemzeti tizenegye ellen bőven lesz alkalom a kilencven perc során szokni, az északiakra olyan jellemző agresszív harcmodort. Egervári Sándor számos hiányzóval volt kénytelen számolni a keret összehívásakkor, látványos a támadók kiesése, hiszen az előzetesen kalkulálható Szabics Imrére és Németh Krisztiánra sem számíthat a kapitány. Az mindent elmond, hogy a bajnokságban szenvedő, négy mérkőzésen góltalan újpestiek fiatal támadóját, Lázár Bencét hívta meg Egervári. Nem lenne ezzel gond, csak éppen Lázár nem szolgált rá erre a jutalomra, hiszen magatartásával, illetve az idősebbek felé mutatott, illetve nem mutatott tisztelet nélkül futballozott a tavasszal, s kicsit úgy tűnik elszállt a pár rúgott góljától. Tartalékosnak tűnik tehát a magyar csapat, amely szó szerint harcba indulhat az izlandiakkal szemben. Olafúr Jóhanesson fiai jelentőset estek vissza az elmúlt egy évben lejátszott hét fellépésükön mindössze egy pontra voltak jók Cipruson egy sovány 0-0 -val. Támadójátékuk esetleges, otthon saját időjárási körülményeik között csak-csak meglepik ellenfeleiket, de a szigetet elhagyván gyámoltalan produkcióra képesek, legutóbbi öt meccsük is ezt igazolja amelyeken mindössze egy! gólra futotta erejükből Gudjonssonéknak. A családnév nélkülieket (Izlandon nem adnak családnevet, mindenki az apja nevét viszi tovább, fiúknál son, lányoknál dottír végződéssel) sérülések is sújtják, előzetesen teljes keretről beszélt a küldöttség, ám Haldórsson, Ottesen, Gunnarsson, Sigurdsson és Kolbeinn Sigthórsonra sem számíthat Jóhanesson. Izland a norvégok elleni osloi ütközetre készül, s ellenünk szeretnék tökéletesíteni a bunkerfutballhoz hasonló taktikát, pár esetleges kontra lehetőség mellet, így előreláthatólag egy kevés gólos összecsapásra van kilátás. 1995 -ben Illés Béla góljával 1-0 -ra nyertünk a Fáy utcában, 2004 -ben is nehézségek árán 3-2 -re vertük a kék mezeseket, most is hasonlóan nehéz megmérettetés vár a fiainkra, a jégföldiek hátsó sorát kemény feladat lesz feltörni, ám egy-egy Rudolf illetve Dzsudzsák villanás minimális győzelmet eredményezhet, s jó hangolást, alapot jelenthet a szeptember eleji selejtezőkre.
Végeredmény: 4-0 (2-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése