2012. augusztus 29., szerda

Steve JOHNSON - Rajeev RAM
(ATP, US Open) Augusztus 29. 21:15


tipp: Johnson
odds: 1,80
office: bwin
tét: 10*


Röviden leszűkítve az amerikai CH mezőnyre, a múlt s a jelen ütközetére kerül sor ezen csörte során. Ram Rajeev -t többször is láthattuk már megtáltosodni, de ezeket a megindulásokat rendre a hazai CH versenyeken illetve fedett körülmények között tett meg. Nagy GS versenyen nem tudott dobbantani, s a hullámzásainak a mélypontjait rendre a legnagyobb GS tornákon mutatja meg. Steve Johnson a tehetséges amerikai feltörekvők egyike, akiben nagy jövőt látnak például Jack Sock -hoz hasonlóan. Az időzítése remekül sikerült az aptosi CH versenyt sikerült szett elvesztése nélkül megnyernie, s utána még pihenésre is maradt ideje, kipihenten érkezik a US Openre. Egy lendületes játékosról beszélünk, akit nagyon feldob a hazai pálya, a legnagyobb tengerentúli megmérettetésen ez hatványozottan motiválhatja. Ram -nál az eszméletlen formaingadozás miatt nem lehet nagy eredmény javulást várni, amit Vancouver -ben Duclos vagy Aptos -ban Tursunov ellen láttam az édes kevés, az olykor biztosnak tűnő adogatójátéka is képes a semmiből egyszerre összeomlani. Johnson kemény játékával képes lehet elbizonytalanítani az indiai származású nagy öreget, s fizikálisan is jobban bírhat egy hosszabb ütközetet, ezért mellé tenném le a voksomat az amerikai házi találkozón.
6:3,7:6,6:3

3 megjegyzés:

  1. http://www.bettingexpert.com/tip/175611-Steve-Johnson-Rajeev-Ram

    Ez is egy vélemény :) Lehet hogy overre lehet inkábbbiztosan számítani ? :)

    VálaszTörlés
  2. Szerencsére az jött amire én számítottam! Remélem te is e mellett döntöttél, ha raktad ... ?

    Üdv., Titti

    VálaszTörlés
  3. Nem raktam a meccset! Szép tipp volt !

    VálaszTörlés