2012. november 21., szerda

Katsushi FUKUDA - Mico SANTIAGO
(ITF Cambodia, Phnom Penh)   November 22.   06:30

tipp: Santiago
odds: 1,83
office: bet365

Pol Pot egykori diktátor hazájában Kambodzsában csak ITF szintű tenisz tornára telik mostanság, ahol szinte nyugdíjba vonuló versenyzők is leporolták magukat. Ilyen a 36. életévét átlépő japán Fukuda is, aki az elmúlt két évben már a családi életének élt, s mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A japán nagy öreg megrázta magát, s az üzbég Ikramov ellen meglepő győzelmet aratott, Hufu Wang kínai ifijonc ellen az első szettben megizzadt rendesen, amely rövidítésben végződött, majd összekapta vén csontjait s 6:0 -val darálta le az ellenfelét. Az itteni mezőny számára is egy kifejezetten fekete lónak tűnik az "aggastyán" japán. A következő lépcsőfokot az amerikai színekben versenyző Santiago jelentheti, aki nem most esett be a térségbe, már két hete dél-kelet Ázsiában versenyez, s egyre jobb formának örvend. Ismailov, a francia Lescure szett elvesztés nélküli legyőzése, s az indonéz Davis Cup csapat tagjának kiiktatása, profi ereje teljében lévő teniszezőről árulkodik. A japán versenyző nem szokhatta a sorozat terhelést, ez úgy mond egy utolsó megmérettetés számára a porondon, az is nagy dolog, hogy két kört tudott menni. Az amerikai ranglistás helyezéssel bír, s idén 33/21 -es mérleggel büszkélkedik az ellen összesen három idei fellépésével szemben. 18 év van a két versenyző között, a fiatalos frissesség most előnyt és győzelmet ígér, a mindinkább játékba lendülő.
1:6,1:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése