2012. november 5., hétfő

Miroslav Mecír - Dominic Thiem
(ATP Challenger Pozsony)   November 5.   12:30

tipp: Thiem
odds: 1,80
office: paddypower

Északi szomszédunknál, Pozsonyban képesek újabb rangos Challenger tornát lebonyolítani, a két másik salakos esemény után. Úgy látszik ott van pénz erre, nálunk meg sajnálják, így a magyar tenisz egy helyben fog topogni. Már a selejtezőkben is találhatunk tenisz kedvelők számára izgalmas mérkőzést. Ilyen a fiatalabbik Mecir fiú, s a tavaly óta kemény borításon egyfolytában tehetségét bizonyító osztrák Thiem ütközete is.
A szlovák fiú tipikusan salakos teniszt játszik, tavaly ki is hagyta a pozsonyi versenyt, idén a selejtezőben eddig két kellemes tempóban ütögető ellenfelet vert meg kisebb-nagyobb nehézségek árán,az előzőekhez képest a kvali utolsó lépcsőfoka hirtelen jött minőségbéli ugrást jelent majd számára. Dominic Thiem, már tavaly felkeltette a tenisz közvélemény érdeklődését, mikor a Távol-Keleten Nieminen -t alaposan megszorongatta, majd Muster búcsúmeccsén nem  adott kegyelmet a búcsúzó sztárnak. Idén az ITF és a Challenger versenyeket használta izmosodásra, s meg is lett az eredménye. A rennes -i Challengeren egy negyeddöntő, számos teremben kiváló játékost vert meg, Bécsben egy Lacko skalp, s az itteni selejtezős Vinciguerra felett aratott siker mellett sem lehet elmenni szó nélkül.
Az osztrák játéka sokkal jobban passzol a négy fal közé, a gyorsításokat jobban tudja alkalmazni, Mecir -nek kemény borításon leginkább a szintén salakra specializálódottak ellen van keresnivalója. Tegnap Semjan veresége okozott szomorúságot a házigazdáknak, most egy kalkulálhatóbb újabb hazai kiiktatás talán nem horgasztaná le annyira a szurkolókat. Thiem teljesen más szinten üti a labdát, ami teremben még jobban felélesedik, Mecirnek nem lesz esélye, már annak örvendhet, ha egy szettet elcsíp valamilyen úton módon.
4:6,7:6,6:4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése