2013. március 7., csütörtök

Franceska SCHIAVONE - Maria SHARAPOVA
(WTA Indian Wells)  Március 8.   19:00

tipp: 17,5 game alatt
odds: 1,80
office: unibet

Sharapova három hét szünet után ismét a pályán! Megszokhattuk az orosz szőkeségtől, hogy a hosszabb pihenők, felkészülések után sikerre éhesen, frissen fut ki a pályára, s rendre nagy menetelésekbe fog, az első körös ellenfeleknek levegővételnyi szünetet sem hagy. Az itteni tavalyi döntője után most is extrán motivált Maria, szeretne ismételten finalista lenni, s esetlegesen Azarenka -nak visszavágni az előző évi vereségért.
Az út megtételének első lépcsőfokát az olasz Schiavone jelenti, a korábbi Roland Garros bajnok, az elmúlt évben csak árnyéka volt önmagának, csökkent koncentrációja mellett, fizikálisan sem tűnik kellően felkészítettnek. A talján teniszező elvétve nyert meccset taraflex borításon, korábban bírta a sorozatterhelést, mostanra változott a kép, s mélyen negatív mérleggel rendelkezik tavalyról is kemény borításon, s az idei mutatói sem biztatóak. Sajátos, nyesegetős stílusával, az igazán agresszor szerepben tündöklő nagy menőkkel szemben nincs esélye, rövid labdáit könnyűszerrel ölheti meg majd Maria.
Eddig három alkalommal találkoztak, amikor még Franceska is elemében volt, de akkor is rendre az orosz került ki győztesen, mind füvön, mind teremben, mind szabadtéren. Most áll fent közöttük a legnagyobb különbség, míg maria újból csatlakozott a TOP3 -hoz, addig Francesca vészesen hátrál visszafelé, s a TOP50 -ből is kikerül. Schiavone számára szerencsésen alakult az első forduló, hiszen a hosszú kihagyása után visszatérő barátnő, honfitárs ellen elégnek bizonyult a tenisze, Sharapova hirtelen nagy ugrást jelent majd, teljesen más dimenzióban üti a labdákat Masha, egy teljesen fitt, koncentrált Sharapova ellen nem lesz esélye a pici olasznak. Maria szokványos köünnyed első körös bemutatkozását vetíteném előre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése