2013. március 26., kedd

Gilles SIMON - Janko TIPSAREVIC
(ATP, MIami)   Március 26.   22:15

tipp: Simon
odds: 1,74
office: pinnacle sport

A napos Miami -ban már a nyolc közé kerülésért harcolnak a legjobb férfi teniszezők. Egy elviekben kiegyenlített csatát ígérő párosítást választottam, ahol mindkét fél számára lélek melengető érzés lenne a továbbjutás. Sem a francia Simon, sem a szerb Tipsarevic nem tudott még nagyot menetelni idén, Simon az Australian openen tette le a névjegyét, amikor honfitársa ellen herokius öt szettes mérkőzésen, "fél lábbal" nyerte meg a mérkőzést, erre az elszántságra, győzni akarásra ma is szükség lesz. Tipsarevic nagy talány idén. Az év első Grand Slam -én még csak-csak helytállt, de utána elszakadt valami, s nem találta a fonalat, sorra búcsúzott első körös vereségekkel, (Montpellier, Marseille, Dubai, Indian Wells), Llodra, Tursunov, Davydenko, Gulbis verték, olyanok, akiktől normál esetben nem kap ki, de most ráadásul könnyed két szettekben tette meg egyaránt. Ugyan Miami -ban két győzelmet számlál, s véget vetett a negatív szériának, ám látva az Anderson elleni szenvedését, a folytatásban nem számíthat sok jóra. Egyszerűen nem találta az első szerváját Janko, ami betudható az átlagosnál erősebb szélnek is, de amásik oldalon Anderson azért aprította az ászértékű adogatásokat. Tipsarevic rengeteg hibával játszott, s csak a dél-afrikai eldurranásának köszönheti a továbbjutását, emellett remekül vetette be a harmadik szett elején az ápolási szünetet mellyel kizökkentette a ritmusából Anderson -t. Simon ellen egy teljesen más jellegű, rakkolósabb találkozóra van kilátás, s a hosszabb labdamenetekben Janko -nal a jelenlegi forma mellett, bőven benne van a hibák gyártása. Simon az egyik legtürelmesebb teniszező a mezőnyben, jól tologatja a labdát az egyik sarokból a másikba, s remekül érzi meg, hogy mikor támadhat be hirtelen az ellen egy-egylagymatagabban visszatett ütésére. Simon játéka eddig sem ízlett nagyon Tipsa -nak, nyolc randevújukból után 6-2-re a vékony gall vezet. Eddigi meccseit meglehetősen magabiztosan gyűjtötte be, mind Hewitt, mind Zemlja ellen, végig a kezében tartván az irányítást, két-két szettben győzte le az ellenfelét. Tipsarevic messze van a legjobbjától, ez nem TOP10 -es tenisz amit az elmúlt két hónapban bemutatott, Simon taktikája győzelmet érhet az indiszponáltan játszó szerb ellen.
5:7,6:2,6:2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése