2009. július 21., kedd

SIMON Gilles - BRANDS Daniel
(ATP, Hamburg) »»» Július 21. 18:30

tipp: 21,5 game fölött
odds: 1,85
office: 10bet


Nem értem a francia fiút, Simon az Indianapolis -i torna győztese, s címvédőként nem ott, hanem salakon Hamburgban indult el, pedig tavalyi is kemény pályán robbant be a közvetlen élvonalba, s játéka is inkább a gyorsabb borításokon kamatozik. A salakos szezonba korántsincsenek olyan jó eredményei, múlt héten egy győzelem után egy másik német Zverev könnyedén állta útját Stuttgart -ban. Most a szintén német, magas növésű Brands vár rá, aki hazai környezetben, a szurkolók bíztatása mellett szép eredményekre képes, erre példa a tavaszi München -i salakos torna, ahol elődöntőbe került, itt pedg vesztet állásból fordított, s végül mosta le a pályáról a román Crivoi -t. Úgy vélem a kis franciára most sem vár könnyed játszadozás, a szerváira építő Brands egy szorosabb szett végjátákát nyugodtan hozhatja a mérkőzés folyamán, ezzel bebiztosítván a az over létrejöttét.
Eredmény: 1-2 (6:3,4:6,3:6)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése