2011. április 12., kedd

Radek STEPANEK - Andy MURRAY
(ATP, Monte Carlo) »»» Április 12. 14:00

tipp: Stepanek
odds: 2,95
office: gamebookers
tét: 10*

Ahogyan azt korábbi előzeteseimben is leírtam, a skót klasszis óriási gödörbe került azzal, hogy az év elején újabb Grand Slam döntőjét veszítette el most az Australian Openen, ráadásul nagyon sima három szettben, s ez lélekben nagyon megviselte. Egy félévre minimum szükség lesz míg összeszedik a puzzleként széthulló önbizalmát, s mentálisan újra arra a szintre tudják hozni, amivel oda tudott kerülni a világ négy legjobb teniszezője közé. Alaposan elszakadt a cérna tehát Murray -nál, aki legutóbbi három indulása alkalmával rendre első körös búcsúkat szenvedett, csupán pislákolásai akadtak, ami azt eredményezte, hogy még szettre sem méltatta az ő érte szurkolókat. Olyan ellenfelektől szenvedett sima vereségeket, akiket normál esetben neki kellett volna földbe döngölnie, ez mindent elmond a jelenlegi helyzetéről. Az ellenfél most egy sokat megélt, igazi harcos, olykor a közönséget bohóckodós stílusával is szórakoztató cseh Stepanek lesz. Ő tavaly került mélyebb hullámvölgybe, ám ő a rózsaszín köd miatt, a Vaidisova -val való házasodás vette el az eszét egy időre, ám mostanra már kikupálódott, s újra közelít a legjobbjához. Az első körben bizonyította harci szellemét, hiszen vert helyzetből, meccs labdákat hárítva jutott túl Baghdatis -on, ezzel mentális erejét bizonyítván, amiben Murray -t mindenképpen felülmúlja majd. Semelyikük sem a salak legnagyobb híve, ám a cseh így is jóval közelebbi "ismerősként" tekinthet a vörös szemcsékre. Eddig négyszer találkoztak, 3-1 Murray javára, gyors borításon kerültek sorra az ütközetek, sokáig veretlen volt a skót, legutóbbi összecsapásukat viszont már megnyertek Radek, ezzel búcsút intve a mumus jelzőnek. A mostani lélektani helyzetet, a borítást tekintve van keresnivalója a morva harcosnak, nem is kevés, ezt a Murray -t határozott játékkal salakon igenis földbe lehet döngölni.
Eredmény: 0-2 (1:6,4:6)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése