2011. április 13., szerda

Tommy ROBREDO - Fernando VERDASCO
(ATP, Monte Carlo) »»» Április 13.

tipp: Robredo
odds: 3,56
office: pinnacle sport
tét: 10*


Egy spanyol házi ütközetre is sor kerül a második fordulóban, az egy korosztályt képviselő jelenleg a világranglistán előrébb rangsorolt Verdasco, az ibériaiak Tommyjával Robredoval találkozik. A ranglista azonban jócskán megtévesztő, hiszen Verdasconak nagyon rég jött ki a lépés, a tavalyi évében mélyen maga alatt teljesített, kissé meglepő, hogy így is ott tud lenni a TOP10 -ben. Az Australian Openen, majd rögtön utána San Jose -ben úgy nézet ki összekapta magát az új évre, ám az is csak fellángolásnak hatott. Furcsán hat, hogy salakon idén mindössze egy mérkőzést vívott, a korábban ilyen tájt már megjárta dél-amerikát, ám most kihagyta az útitervéből, ami nem biztos, hogy bölcs döntésnek bizonyul, most éppen a magát az év első negyedében szemcsésen is bejárató, formába lendülő Robredo -val szemben ez a tényező nagy hátrányt jelenthet majd. Robredo újra megcélozhatja a TOP15 -t, hiszen játékát sikerült magas szintekre hozni, s nem csak salakon, de kemény pályán is masszív, energikus tenisszel rukkolt elő. Santiago -ban és Buenos Aires -ben is tornát nyert, utóbbin nem mást, mint a közönség nagy kedvencét Nalbandian -t okította két viszonylag sima felvonásban. Robredo az itteni első kört is nagyon könnyedén vette, adogatásait könnyű szerrel hozta, a break lehetőségeket pedig hozzá jellemzően remek arányban használta ki. Játékban van Robredo, ez viszont egyáltalán nem mondható el honfitársáról. Eddigi tíz találkozásuk után 5-5 a mérleg, ám kiemelendő, hogy mikor salakon futottak össze (három alkalommal) akkor rendre Tommy sikerével zárultak a meccsek. Én most is a fejben összeszedettebbnek tűnő gironai illetőségű teniszező győzelmét favorizálom.
Eredmény: 2-0 (6:4,6:3)

3 megjegyzés: