2013. február 22., péntek

David FERRER - Fabio FOGNINI
(ATP Buenos Aires)   Február 22.   19:30

tipp: Ferrer -4,5 game
odds: 1,50
office: fortunawin

Az éjszaka folyamán a buenos airesi torna első kiemeltje túljutott a talán előzetesen is a legnagyobb feladatnak tűnő lépcsőfokon, nagy küzdelemben, hátrányból fordítva ütötte el a további játék lehetőségétől a hazai közönség előtt teniszező, otthon hősként tisztelt Nalbandian -t. Innentől kötelező lenne behúznia David -nak a tornagyőzelmet. A legnagyobb játékosoknak is szinte rendre van egy héten belül egy-egy küzdelmes meccse Ferrer ezt most letudta, sőt talán a folytatást nézve jól is jött ez a rakkolós meccs, kellően beüthette magát a célegyenesbe fordulván. Nalbandian nagy hőfokon kezdett, de ami nagy szó Ferru képes volt váltani, s rátenni pár lapáttal, erre pedig a derék argentínnak már nem lehetett válasza. Fognini sokszor "elalvósan" kezd, az idei éve sem egy siker sorozat eddig, s igazán komoly riválisokba sem botlott még. Pella ellen Sao Paulo -ban is egy hektikus, csapkodó meccset játszott, ahol ő húzta a rövidebbet. Itt Argentínában a maga alatt levő Garcia-Lopez, s a kiszámíthatatlan Trungelliti ellen még szoros szettekben megoldotta a feladatot, de Ferrer óriási minőségbeli ugrást fog jelenteni számára. Eddigi három összeröffenésüket egyaránt a hispán buldog nyerte, a salakos ütközetük, két és fél éve bastadban 6:3,7:5 -e lett Ferreré, most is hasonló eredmény lenne reális. Ferrer tehát egy harcos, ki-ki meccsből érkezik, ami nála felszabadítja a gátakat, s jellemző még jobb teljesítményre inspirálja, Fognini lagymatagabb, közbeütős tenisze véleményem szerint kevés lesz a formába lendülő klasszissal szemben.
6:2,6:1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése