2014. január 12., vasárnap

Ivo KARLOVIC - Ivan DODIG
(Australian Open)   január 13.   01:00


tipp. 3,5 szett over
odds: 1,44
office: bet365

Kezdődik az Ausztrál Open! A horvátok csupán három főtáblás versenyzőt delegálhatnak (mi hogy örülnénk egynek is), mivel a selejtezőben összes versenyzőjük elvérzett, Ante Pavic és Mészáros egymást "oltották" ki. A szerencsétlen sorsolás a dalmátok szemszögéből folytatódik, hiszen két élversenyzőjük kénytelen már az első forró napon megmérkőzni, így biztosan harmadolódik majd a horvát létszám Melbourne -ben.
Tavaly április környékén még az is kérdése volt, hogy a horvátok már-már ikonikus teniszezője képes lesz -e lábra állni. Agyhártyagyulladást kapott az égimeszelő, melynek következtében lebénult az egyik fele, s beszédzavarral is küszködött. Szerencsére amilyen gyorsan jött a betegség, úgy el is illant. Ezek után nyilatkozta Karlovic, hogy innentől minden meccs bónusz számára és sokkal jobban élvezi a teniszt mostanság, mint annak előtte. A visszatérés nem sikerült zökkenőmentesre, ám a bogotai tornagyőzelem, a US Open szereplése, s a moszkvai elődöntője mutatja bőven van benne potenciál.
Az új év is megmutatta, hogy nem tökéletes még Ivo játéka, nem mindig tudja a korábban megszokott színvonalát hozni. Kétarcúságát a dohai fellépései bizonyították, két rövidítéses szettben verte Berdych -t, majd 4 meccslabdáról volt képes elveszíteni a következő körben Dustin Brown elleni találkozóját.
Karlovic honfitársa Dodig a tavalyi évben is egyenletesebb teljesítményre volt képes alapvonalról
huzamosan tud magas színvonalon ütni, de szeret a hálónál is alkalmatlankodni és színesíteni ezekkel a felmenetelekkel a játékát. Müncheni, eastbourne-i és tokiói döntője is bizonyította mennyire kellemetlen ellenfél. Alacsonyabb termete ellenére is biztos szervajátékkal rendelkezik, technikás teniszre képes.
Az új évben nincs jobb szó rá, döcögősen ment a játék Ivannak, nem tudta megvalósítani az elképzeléseit a pályán. Dohában a későbbi döntős Brown oktatta két szettben, majd az adelaide-i bemutató tornán Feliciano Lopez és a fiatal ausztrál Kokkinakis előtt is meghajolt. Eme rossz sorozatát a záró meccsén Chardy ellenében szakította meg, ugyanakkor hangsúlyozandó, ezek a meccsek nem tétmérkőzések voltak, egyértelműen a felkészülést, a ráhangolódást szolgáltatták.
Ahol Karlovic pályára lép ott szinte biztosra vehető a hosszú szettvégjáték, valamint a szett végi rövidítések. Mindez az eddigi három randevújukon is megtörtént, igaz, hogy rendre Dodig dominált, mindhárom meccsüket behúzta, de kemény játékkal, szoros eredményekkel. Emlékezetes a három évvel ezelőtti Ausztrál Openes meccsük, ahol 3-2 -re nyerte az alacsonyabbik dalmát, valamint a hazai, zágrábi ütközetük is, mely a közönség eksztázisa mellett döntő szettben csúcsosodott ki.
A nyitó napon esedékes mérkőzésükön Karlovictól a megszokott, magabiztos adogatójátékokat várom. Ennek fényében a tie-breakes szettek sem maradnak el, s mivel Dodig most messze van a tavalyi szebb napjaitól, így nem tartok tőle, hogy hullámvölgy nélkül három szetten keresztül képes legyen labdameneteket tekintve dominálni. Óvatosabbaknak a 3,5 szett feletti opciót ajánlom, bátrabbaknak a megadott game határ feletti tippet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése