2009. március 25., szerda

Hollandia - Skócia
(Világbajnoki selejtező, Európa -i zóna)   ›››   Március 28.   20:45

tipp: HT/FT  1/1
odds: 1,83
office: bet365

Az egyetlen öt válogatottat számláló csoportból kimagaslik a holland válogatott. Első három mérkőzését győzelemmel abszolválta Bert van Marwijk csapata, amely már így is tetemes előnnyel vezet Skócia előtt (5 ponttal). A holland nemzeti tizenegy hazai környezetben csak nagy ritkán nem tudja hozni a tétmeccseit, ez most is kisebbfajta csoda lenne, ha a skót földről érkező vendégeket nem egy veréssel küldenék haza. Skócia csapata az 1998 -as VB óta vár egy újabb világeseményre való kvalifikálásra, ám ez valószínüleg most sem fog sikerülni a George Burley irányította fehér kereszteseknek. Nagy hiányosságuk, hogy idegenben nem tudnak kellő koncentrációval pályára lépni, a Hampden Park -ban a szurkolóik teremtette hangulatot is kihasználván biztosabban gyűjtik a pontokat, de idegenben, egy nevesebb ellenféllel szemben már ritkán tudnak helytállni. Utolsó kilenc mérkőzéséből csupán egyen tudott győzedelmeskedni Skócia, s most a rengeteg gyors, technikás játékossal bíró hollandok ellen már az is nagy fegyvertény lenne, ha a félidőben hátrány felhalmozása nélkül mehetnének az öltözőbe. Ám Van der Vaart, Sneijder, Robben, Kuyt és a többi hollandus szerintem már az elején megbolondítja a merev skót védelmet, akik nem fognak tudni alkalmazkodni az oranje játékstílusához, s akár egy nagyobb zakót is kaphatnak majd Amsterdam -ban, mint legutóbbi, Holland földön rendezett 2003 -as találkozásukkor, akkor a narancsmezesek 6-0 -ra ütötték ki a Britt birodalomhoz tartozókat.
Számszerű tip: félidő - 1-0 vagy 2-0   végeredmény - 3-0 vagy 4-1   ›››   Végeredmény: 3-0 (2-0)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése