2009. március 19., csütörtök


FEDERER Roger - VERDASCO Fernando
(ATP, Indian Wells)   ›››   Március 20.    03:30

tipp: 2-1 (szettfogadás)
odds: 4,333
office: sportingbet

A torna ezen szakaszában érve, óriási csatákat láthat majd a közönség, az egyik ilyen a volt világelső, svájci Federer és a bombaformában ütögető, spanyol Verdasco összecsapása lehet. Mindkét fél simább első két akadály után, a nyolcaddöntőjén döntő szettre kényszerült, ahol azonban szó sem lehetett a győztes kilétéről, Federer 6:2 -vel (Gonzalez ellen), míg Verdasco 6:1 -el hozta (Kohlschreiber ellen) az utolsó szettjét. Federer ebben az éveben nyugodtabban teniszezhet, az elvesztett világranglistás első pozíciója ebben az idényben nem fogja nyomni a vállát, így csak is a játékra kell koncentrálnia Fedex -nek. Verdasco, talán a legjobb formában levő férfi teniszező, aki Nadal, Federer és Murray ellen is bármikor győzelmi esélyekkel lép pályára, a skótot már sikerült is kipipálnia, magabiztossága lenyűgöző, élmény nézni mostani játékát. Eddig háromszor találkoztak egymással, salakon kétszer is két szetben diadalmaskodott Federer, míg év elején kemény pályán a spanyol már jó volt egy nyert szettre. Úgy gondolom a Madrid -i születésű Fernando, ebben a formájában mindenképpen jó lehet egy set elvételére, de talán tudat alatt még benne van, hogy mégis csak a "nagy" Federer az ellenfele, s a svájci rutinját is kihasználván nem hagyja majd kicsúszni kezéből a mérkőzést. Egy kisebb megingás, szettvesztés formájában ezen a találkozón is belefog férni Federer részéről, de többet nem engedélyez a 25 éves spanyolnak. A magyar idő szerint, hajnali mérkőzésre, hasonló koreográfiát várok, mint Federer, F. Gonzalez elleni derbijén, a svájci, ha nem is tökéletes játékkal, de nyeri a meccset, ezzel a négy közé jutván, ahol minden bizonnyal a mumusának számító Murray -el csatázhat a döntőért.
Eredemény: 2-0 (6:3,7:6)
***********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése