2009. március 18., szerda


Stade Rennes - Rodez Aveyron
(Franciaország, Coupe de France)   ›››   Március 18.   19:00

tipp: Rennes -1 gól (handicap)
odds: 1,85
office: sportingbet

A francia kupa keretein belül, ma negyeddöntőkre kerül sor, eme kupa sorozatra jellemző, hogy egy vagy több alacsonyabb osztályban szereplő gárda is rendre eltud jutni a legjobbak közé, s most a Rennes ellen is egy harmadosztályú középcsapat próbálhat szerencsét. A Guy Lacombe edzette Rennes számára az egyik lehetőség a nemzetközi porondra való kijutásrara a kupán keresztül adódik, s mivel a bajnokságban nagyon sűrű az élmezőny, itt könnyebb lehet elérni a céljukat. Az ellenfél, a harmadosztály, 10. helyén tanyázó Rodez lesz, amely csapat, szinte szárnyra kapott az utóbbi időben, utolsó öt 3. ligás bajnokiját megnyerte, a kupában az első két körben két szintúgy alsóbb ligás csapatot búcsúztattak, s utána jött a kisebbfajta csoda, otthon hosszabítás után kiütötték a PSG csapatát. Idegenbeli bajnoki mérlegét nézve már borúsabb a kép, 2 győzelem, 3 döntetlen mellett már 8 -szor kapituláltak a sárga mezesek (idegenben fehérben lépnek pályára), s most az első osztályú Rennes otthonában még nehezebb feladat elé kell nézniük, s nem csodálkoznék, ha a játékosok a számukra szokatlan armoszféra miatt zavartan, kissé remegő lábakkal lépnének pályára, mert azért egy Francia Kupa meccsnek csak más hangulata van egy 31 ezres stadionban, mint egy harmadik vonalbeli hatezres kis létesítményben, s ugyebár most lépnek pályára a kupában idegenben első alkalommal Ligue One -s csapat ellen. A Rennes a francia élvonalban veretlen hazai mérleggel rendelkezik, 8 győzelem és 6 döntetlen, legutóbbi két otthoni tétmeccsüket is biztosan hozták a Lorient 3-0 és a Auxerre 2-0 ellen, s ma este is a legjobb összeállításban futhatnak ki a fekete-pirosba öltözött Rennes -i legények. Véleményem szerint most véget ér a Rodez tündérmeséje, s a Rennes biztos győzelemmel, Briand, Pagis és Sow góljaival harcolhatja ki a francia Kupában a négy közé jutást.
Számszerű tipp: 3-0 vagy 3-1   ›››   Végeredmény: 2-0 (1-0)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése