2010. március 6., szombat

Diósgyőri VTK - Videoton FC Fehérvár
(Magyarország, NB1) »»» Március 6. 17:00

tipp: Videoton
odds: 1,78
office: unibet


Amit kigondolt Mezey Doktor azt véghez is viszi, most éppen a bajnoki cím megszerzését, s úgy néz ki az eltökéltség töretlen, a téli időszak alatt sem tétlenkedtek Székesfehérváron, az eddig is bivalyerősnek tetszős keretet, újabb minőségi igazolásokkal támogatták meg. A nyitófordulóban annak rendje módja szerint, ha az elején kissé döcögős futballal, de legyűrték a Kecskemétet, ennyi kellett a belerázódáshoz, innentől megindul a Vidi henger. A Diósgyőrnél is nagy kedvvel mentek az első edzésekre a szimpatizánsok, hiszen a kilencvenes évek sikeredzője, Tornyi Barnabás újra átvette a borsodiak irányítását. Ám a csapat az elős tavaszi fordulóban nagyon kesze-kuszának tűnt, s a végén hirtelen rogyott meg a bajnoki címvédő Lokival szemben, ami hosszútávon nem jelent sok jót. Tornyi is elmondta, hogy még nem érett össze a társaság, idő kell míg összeszoknak a régi és az új fiúk, de egy kiesés ellen menekülő alakulatnál ez luxus, ha szezon közben akarják összerántani a csapatot, elviekben már a rajtra kész állapotban kellene lenniük. A Videoton ellenben nagyon együtt van, a védelem, határozott, robosztus emberekből áll, elől pedig óriási a merítési lehetőség. Úgy vélem a Videoton igazi bajnokesélyeshez méltó futballal biztosan viheti haza a három bajnoki pontot, a továbbra is csak önmagát kereső DVTK -val szemben. Tippem: 0-2
Végeredmény: 0-1 (0-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése