2010. május 1., szombat

David FERRER - Fernando VERDASCO
(ATP, Róma) »»» Május 1. 13:30

tipp: Verdasco
odds: 2,14
office: 10bet
tét: 10*


Egyszerűen képtelen elfáradni Fernando Verdasco (9. a világranglistán), sorozatban játssza le a keményebbnél keményebb ellenfelekkel szemben a mérkőzéseket, a salakos szezonban minden tornán legalább döntőbe kerül. Én már korábbra vártam a kipukkadását, de nagyon nagy erőtartalékkal rendelkezik az ibériai, plusz nagy lélektani hadviselésével is hatással tud lenni riválisaira, ezzel a döntő pillanatokban kibillentve a teniszező partnereit. David Ferrer (17. a világranglistán) is a legnagyobb salakmenők közé tartozik, nagyon szépen menetel itt a római Masters -on is, két szettekben, szettveszteség nélkül takarította el ellenfeleit az útból, igaz nagy salak specialistával eddig nem hozta össze a sors. A kisebbik spanyol hihetetlen munkabírásának köszönheti sikereit, ám hátránya, hogy ő nem rendelkezik akkora "karizmával", mint Nadal vagy Verdasco, nem véletlen, hogy mérlege is erősen negatív két honfitársával szemben. Múlt héten Barcelonaban is nyert helyzetben érezhette magát Verdascoval szemben, ám Fernando akkor is képes volt érvényesíteni fejbeli erősségeit. Most is hasonló mérkőzést várok, Verdasco nem éppen a legfittebb állapotában van, de így is képes lesz legyőzni Ferrert, magabiztossága és mentális erőssége, versenyzői kvalitásai újra döntőt jelenthetnek Verdasconak.
Eredmény: 2-0 (7:5,6:3)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése