2010. május 23., vasárnap

Michael YANI - Lukas LACKO
(ATP, Roland Garros) »»» Május 23. 15:30

tipp: Yani
odds: 1,99
office: bwin
tét: 10*


Lassan kezd beérni a szingapúri származású, de immáron amerikai színekben versenyző Yani (152. a világranglistán), akinek fő területe a kemény borítás, de salakon is érték kisebb sikerélmények, valamint az sem elhanyagolható, hogy a főtáblára három győztes meccsel kvalifikálta magát a selejtezőn keresztül, ahol tipikus salak spílereket takarított el az útból, a Brzezicki, Junqueira, Hocevar, dél-amerikai, argentin-brazil hármast. Ellenfele a kizárólag eredményeket szimplán kemény, taraflex borításon szállító szlovák Lacko (72. a világranglistán) lesz, aki szeretne minél hamarabb túl lenni a salakos szezonon, igaz, amíg tart, addig próbálna jó eredményt elérni, de erőlködésből általában nem sül ki megsüvegelendő teljesítmény. München, Madrid, majd ezen a héten Nice -ben is sima első fordulós vereségeket szenvedett a nyurga szlovák, ami önbizalmát is lelohaszthatta, most egy a selejtezők során lendületbe kerülő szingapúri-amerikai ellen is kevésnek bizonyulhat a pillanatnyi tudása, formája. Három nyert szettig kell pedálozniuk a fiúknak, semelyikük nincs hozzászokva ehhez, nagy rutinnal nem rendelkeznek ilyen téren, talán döntő lehet ki nyeri az első szettet, erre Yani -t tartom esélyesebbnek a megszerzett győzelmek az első fordulón is átrepíthetik őt, utána viszont komolyabb salakos ellenféllel szemben már neki sem lesz esélye.
Eredmény: 2-3 (6:4,6:7,6:7,7:6,10:12)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése