2010. május 28., péntek

Elena DEMENTIEVA - Alexandra WOZNIAK
(WTA, Roland Garros) »»» Május 28. 18:00

tipp: Dementieva -1,5 set (handicap)
odds: 1,50
office: unibet
tét: 10*


A nagy klasszisok tudják mikor kell időzíteni, bejött ez a számítás Dementievaval (5. a világranglistán) kapcsolatban is, aki a haloványabb salakos előszezon után, igencsak bekezdett a Roland Garroson, a kis horvát tehetséget Martic -t szó szerint lemosta, majd Medina Garriguest is két szettben okította, tehát szettveszteség nélkül kvalifikálta magát a harmadik körbe. A következő ellenfél a kanadai Wozniak (48. a világranglista) lesz, aki az elmúlt két évben szépen teljesített, de a mostani salakos szezonban jelentősen visszaesett, s láthatólag önbizalomhiányban szenvedett. A Roland Garroson azonban eddig megcáfolta magát, igaz a szerencséjének is köszönhető, mert hozzá hasonlóan, jelenleg labilisan teljesítő, illetve sérülés után visszatérő ellenfeleken kellett túljutni, Benesova és Kateryna Bondarenko személyében, most azonban egy teljesen más szint következik az olimpiai bajnoknő lesz az ellenfél. A jó formában levő kanadai bárki ellen meglepetést okozhat, ám most a jó forma hiányzik, s csak átlagos szintet tud hozni. Érdekesség, hogy két hete találkoztak Madridban, akkor Dementieva egy gamet engedélyezett, nagyon simán 2-0 (6:0,6:1) -re vert el ellenfelét az orosz lány. Ma sem várható csoda, Dementieva hozza az első két fordulóban mutatott játékát, a maximális koncentráció mellett, akkor Wozniaknak ismételten egy szörnyű napot okozhat, nem csodálkoznék akkor sem, ha csak két game jutna mindössze a tengerentúlinak.
Eredmény: 2-1 (6:3,6:4)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése