2010. július 12., hétfő

AIK Stockholm - AS La Jeunesse d'Esch
(Bajnokok Ligája, Selejtező mérkőzés) »»» Július 13. 19:00

tipp: a Jeunesse d'Esch nem szerez gólt
odds: 1,60
office: tobet
tét: 10*


Tavaly, a svéd futballt a legmagasabb szinten képviselő Kalmar az első körben belefutott a késbe, nagy örömünkre akkor a Debrecen állított átugorhatatlan akadályt a skandinávoknak, most a 2010 -es évben minden bizonnyal az első lépcsőfokot játszi könnyedséggel veszi az AIK együttese. Az Alex Miller vezette fővárosiaknak át is kell érezniük, hogy az országot képviselik, a tavalyi bukás után. Mindenesetre az új idényben alaposan ráijesztettek szurkolóikra a fekete mezesek, hiszen az Allsvenskanban három fordulóval ezelőtt még kieső helyen állomásoztak, ám úgy néz ki észbe kaptak, s a legutóbbi három fellépésükből, már kettőn is besöpörték a három pontokat, a két diadal során mindössze egy gólt kapván, 5-1 -es gólkülönbséggel, a finn Maanoja kapus is formába lendült, elől pedig a szlovén idegenlégiós Burgić találta meg a góllövőcipőjét. Az ellenfél a svéd ligában tapasztaltakhoz képest lényegesen szerényebb játékerőt képviselő luxemburgi bajnok, a Jeunesse d' Esch gárdája lesz. A miniállam képviselőjének nagy céljai nem lehetnek, ahogyan a korábbi években, most is tapasztalatszerzés, a szárnybontogatás lehet a legfőbb ok az indulásra Jacques Müller irányította fekete-fehér csíkosoknak. Hazája bajnokságában sem tudott magának egyértelmű fölényt kiharcolni a Jeunesse, három ponttal nyerték 2004 után ismételten el a bajnoki trófeát. A nemzetközi színtér teljesen más közeg, a luxemburgi játékosoknak az erejét a védekezésre való koncentrálás, a kapunak a góltól való minél további sikeres megőrzése lesz a cél, gólról még a legelvakultabb szurkolóik sem álmodozhatnak, minimálisan egy kisebb gólarányú vereséggel kalkulálhatnának. A válogatott otthonául szolgáló Råsunda Stadionban nagy gólarányú, rezdületlen svéd hálót hozó kilencven percet várok. Tippem: 4-0 vagy 5-0
Végeredmény: 1-0 (0-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése