2010. július 20., kedd

Marc GICQUEL - Fabio FOGNINI
(ATP, Hamburg) »»» Július 20. 18:00

tipp: Fognini -1,5 set (handicap)
odds: 2,28
office: 10bet
tét: 10*


Fabio Fognini (97. a világranglistán) nagy tehetséges játékos, aki salakon képes a legjobb teniszét előhozni, ám meg kapott talentumának köszönhetően, gyorsabb borításokon is ért már el meglepő eredményeket. Egyetlen gondja a az alapvető gondolkodásmódja, túlzottan nagy szájú, s fenn hordja az orrát, igaz az elmúlt évben ilyen téren is sokat lépett előre, de teljesen nem tudja még kontrollálni magát. Ettől függetlenül a második fordulóban is esélyesként léphet pályára, a sorsolásra sem szólhat nagyon, az előző körben két eredményt tekintve szoros, de viszonylag sima szettben búcsúztatta a spanyol Ramirez Hidalgo -t, most pedig az elmúlt fél szezonban sérülés miatt sokat távol maradó gall Gicquellel (144. a világranglistán) került szembe. A francia minden borításon nyújtott már emlékezetesebbet, a sok kihagyás miatt azonban inkább gyors pályán lenne esélye, salakon a sok brusztolás most nincsen az ínyére, márpedig Fogninivel szemben várhatóak maratonibb labdamenetek is. Nem véletlen, hogy a Roland Garroson is az első fordulóban volt kénytelen búcsúzni hazai közönség előtt, Riba Pere ellen 0-3 (3:6,2:6,6:7) arányban. Fabio kezd újra formába lendülni, francia ellenfelének ellenben időre lesz szüksége, míg fizikálisan is utolérheti magát, s a tőle korábban megszokott teljesítményt nyújthassa. Addig marad a szenvedéssel teli időszak Gicquelnek, de később ez kamatozhat Marc számára, ma maximum két szorosabb szettes vereségbe fut bele.
Eredmény: 0-2 (4:6,4:6)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése