2010. július 12., hétfő

Karolina PLISKOVA - Johanna LARSSON
(WTA, Prága) »»» Július 12. 17:00

tipp: Larsson
odds: 1,50
office: expekt
tét: 10*


Budapestről Prágába költözik a női tenisz világ egyik aktív fele, de vannak olyanok is akik Bastadból gondolták úgy, hogy inkább fele annyit utazva a cseh fővárosban próbálnak szerencsét inkább, mint Szicíliában. Így tett a múlt héten hazai környezetben a szurkolóit első körös vereségével szomorító Larsson (87. a világranglistán) is, akit lehet nevezni salak kedvelőnek, s most azon lesz, hogy a cseh Voracova elleni vereséget, morva földön egy másik cseh játékossal szemben javítsa ki. A fiatal Larrson, Mathilde Johansson után szintén nagy tehetségnek lett kikiáltva hazájában, ám a nagy előretörés még váratik magára, Júniusban Marseillben már voltak felvillanásai, ahol döntőzni tudott, de megsüvegelendő tett a részéről a Roland Garroson az első fordulóban Sevastova 2-0 (6:2,6:2) elporolása is. Ellenfele a 18 éves Pliskova (206. a világranglistán) lesz, akinek testvére nyerte a lányok Wimbledoni versenyét, s őt is hasonlóan tehetségesnek tartanak Krystinahoz. A felnőtt mezőnyben azonban még van mit erősödniük, TOP100 -ba tartozó riválissal szemben eddig még nem gazdagodtak sikerélménnyel. Én most sem várok meglepetést, a hazai pálya adhat egy kis pluszt Pliskovanak, de a jelenleg teljesítményben, s fejben is összerakottabb svéd lánynak, négy évvel nagyobb rutinját is kamatoztatván hoznia kell első fordulós mérkőzését.
Eredmény: 0-2 (4:6,4:6)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése