2012. március 26., hétfő

Viktoria AZARENKA - Dominika CIBULKOVA
(WTA, Miami) Március 26. 22:35

tipp: 17,5 game alatt
odds: 2,13
office: pinnacle sport
tét: 10*


Amit tavaly az év első felében véghez vitt a férfiaknál Djokovic, azt műveli most a fehérorosz világelső, Azarenka a lányoknál. Egyszerűen nem találni gyenge pontot a játékában, élvezi a teniszt szemmel láthatólag, s ezt ő maga is többször kinyilatkoztatta. Az Australian Open siker után felszabadult, hogy sikerült élete első GS viadalát megnyerni, s ez a siker eredményezi az újabb láncban érkező, jobbára nagyon sima győzelmeket. Indian Wellsben sem volt kérdés, ki nyeri a tornát, magától értetődő módon őrölte föl Sharapova -t. Miami -ban is a jókedv az úr, több szabadidő program is belefért, mint Rashad Evans korábbi box világbajnokkal való öklözés. A pályára visszatérve pedig újabb két szettes sikerek, ahogyan a múlt héten Indian Wellsben is egy nehezebb amolyan "visszaszokó" első fordulóval, de utána szintén beindult a gépezet, s szegényke Watson -nak is csupán két gamet engedélyezett. Cibulkova az ősz végi, év eleji sikerek után nem tudta tartani csúcsformáját, s ez az eredményeiben is megmutatkozott, itt Miami -ban mintha erőre kapott volna, de egy Tatishvili illetve egy óriási hibaszázalékkal ütögető Zheng -el szemben tudott tovább menni. A világelső következik, ez a jelenlegi formáját látva óriási minőségbéli ugrást jelent. Azarenka lendületben van Florida -ban is, minden gamet megakar nyerni, nem ad kegyelmet játszó társainak. Véleményem szerint a fehérorosz nyögő bajnok folytatja a "kaszabolást", s könnyed két szettben küldi haza a pöttöm kis szlovák lányt.
Eredmény: 2-1 (1:6,7:6,7:5)

5 megjegyzés:

  1. Ugyanígy gondoltam ezt a tippet csak a bwinen 17alatt van és nem 18alatt.Remélem bejön és sok sikert Neked is !
    Kiváncsi vagyok meddig tart ki Azarenka formája és hogy ki lehet az aki esetleg megtudja állítani.
    Üdv : Pozzato

    VálaszTörlés
  2. A 2,13-as odds az over-ra van nem az under-ra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja! Az under 1,83 volt a Pinny-nél amikor raktam.

      http://www.oddsportal.com/tennis/usa/wta-miami-2012/azarenka-viktoria-cibulkova-dominika-1110343/#over-under;2;17.50;2

      Törlés
  3. hat...1-6 0-4ig jonak tunt, te tudtam visszajon Azarenka, igy onlineban huztam ra.amugy enis undert raktam

    VálaszTörlés
  4. A vicc tényleg az, hogy 6:1,5:2 Cibulkova vezetésnél jöhetett "volna" be a tipp ... :D
    A tegnapi Azarenka produkció hagyott maga mögött kívánnivalót!

    VálaszTörlés