2009. június 14., vasárnap

SELA Dudi - ROCHUS Cristophe
(ATP, Hertogenbosch) »»» Június 14. 13:00

tipp: Rochus
odds: 1,92
office: betsson

A versenyzőknek nyakukon a füves Grand Slam bajnokság, Wimbledon, így már ezen hét utolsó napján elkezdik a következő heti rávezető rendezvényeket. Herstogenbosch -ban a hagyományos füves tornán lép pályára Cristoph Rochus és az izraeli Sela. A belga fiú meglepően jó szezont tud maga mögött eddig, s füvön is feltalálja magát, ez családi vonás, ezen a héten bátyja is szép eredményt ért el Halle -ban, ahol elődöntőt játszott, s két nagyon szoros szettben kapott ki csak Djokovic -tól. Sela ebben az évben jóval visszafogottab produkcióval szolgált, több Challenger versenyen is elindult (Rhodos, Ramat Hasharon), de ott is csak negyeddöntőkig jutott. A zöld szállas kimondottan nem a kedvenc borításai közöt említendő. eddig kétszer találkoztak, 1-1 -re áll a párharcuk, de eddigi egy füves találkozójukat a Rochus testvér nyerte két éve Wimbledon -ban, 2-0 (7:5,6:3) arányban. A két alacsony termetű versenyző közül én a belgára szavaznék akinek játéka jobban passzol a füves teniszhez, ráadásul szurkolótábora is lesz, akik a szomszédból átruccanván bíztathatják Cristophe -t, s segíthetik győzelemhez.
Eredmény: 2-0 (6:2,6:4)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése