2010. augusztus 1., vasárnap

CFR Kolozsvár - Victoria Brăneşti
(Románia, Gamebookers Liga 1) »»» Augusztus 2. 19:00

odds: 1,62
office: tobet
tét: 7*

A tobet nem csak Magyarországon belüli bajnokságokra kínál óriási mennyiségű fogadási lehetőséget, hanem a szomszédos országok bajnokságaira is, az igazi sportfogadó búvárok nagy örömére. Keleti szomszédunk, Románia első osztályú bajnokságának második fordulójának záró mérkőzésére is számos fogadás típust, szám szerint 28 -t kínál a tobet fogadóiroda. A bordó mezes, olasz Andrea Mandorlini vezényelte Kolozsvár a 2008 -as bajnoki címet egy év szünet után ismét elhódította, ami ismét hatalmas örömet okozot a város lakóinak, s egyúttal ismételten igazolta Pászkány Árpád törekvéseit, Kolozsváron is lehet siker csapatot építeni. A sikereket legfőképpen a védekezésének köszönhette a CFR, az előző szezonban nem véletlen, hogy messze a legkevesebb gólt kapták, 34 találkozón mindössze 23 -t. Stílszerűen az új idény nyitómeccsén is kapott gól nélkül hozta le a Craiova elleni idegenbeli kiruccanást is a Kolozsvár, a Panin, Ricardo Cadú, Piccolo, Edimar Fraga, nemzetközi védőnégyes most sem hagyta levegőhöz jutni az ellenfél támadóit. Hazai környezetben a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban még biztosabban zár a retesz, s a tobet által ajánlott vendég csapat gólját tiltó fogadásra is szépen csillog az 1,62 -es szorzó, ha meghalljuk, hogy az egyik liga újonc látogat Erdély szívébe. A Alexandru Mirciu elnökölte klub is bravúrt vitt véghez azzal, hogy négy év alatt a negyed osztályból érték el a román futball legmagasabb osztályába. A kis csapatnak azonban ez a szint még magasnak tűnik, hiszen a tavalyi szezonban inkább otthon jeleskedő Gaz Metan is elvitte tőlük a három pontot a csapat történetének első élvonalbeli találkozójáról egy gól dús találkozón, ahol a helyi közönség két szerzett gólba csak belehajszolta az övéit. Idegenben nem lesz ekkora hajtó erő, s talán a lábak is remeghetnek, a csupa román, idegenlégióst hírből sem ismerő piros-fehér mezt viselő vendégeknél. A Kolozsvár otthoni megszokott taktikájával, biztos győzelmet arathat, amely egy kapott gól nélküli két, három gólos sikert jelenthet a bajnoki címvédőnek. Az este hét órakkor kezdődő mérkőzésre a tobet Live fogadás lehetőséget is biztosít, így, ott plusz pénzt is nyerhetünk, esetleg, ha máshogy látjuk a helyzetet, biztosíthatunk is az előzetesen megtett fogadásainkon.
Végeredmény: 2-0 (0-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése