2010. augusztus 14., szombat

MTK - Videoton FC
(Magyarország, NB1) »»» Augusztus 14. 17:30

tipp: MTK vagy Döntetlen
odds: 1,60
office: tobet
tét: 10*


Mezey György hangoztatta a tavaly elveszített bajnoki cím után, hogy a következő szezon hozhatja meg számukra az igazán nagy sikert az áttörést. Eddig vegyes képet mutattak a fehérváriak a nemzetközi porondon súlytalan futballt produkáltak, pedig lett volna esélyük, ha fejben jobban tudják kezelni a sokaknak úgy tűnik még szokatlan helyzetet, itthon pedig a Siófok oktatta az első fordulóban a meccs nagy részében az esélyesebbnek vélt Videoton, míg legutóbb hazai pályán már a megszokott gólzáporos Vidi diadalt hozták a piros-kék mezesek. most jön az eddigi legnagyobb erőpróba, hiszen az újból nagy vérátömlesztésen átesett, de sikerre éhes fiatalokból álló MTK ellen kell felvenni a harcot, s látván az idei idegenbeli Vidit, nem lesz könnyű dolga Polonkaiéknak. Az MTK mindkét bajnokiját megnyerte, helyenként élvezetes támadófutballt produkálva. Garami József ismételten, jól összegyúrta a kölyökcsapatát, nincs helye az öltözőben a nagyképűsködésnek, minden fiatal tudja hol a helye, s ez a pályán is meglátszik, igazi csapatként küzd a csikócsapat. A Vidi számos új embert igazolt, ám néhányuknak még kell egy kis idő, míg teljesen bele illeszkednek a Fehérvár szerkezetébe. Az MTK minőségi középpályás sora - Szabó Á., Pintér, Pátkai, Kanta - felveheti a versenyt a Vidi válogatott hasonló játékrészével - Nagy D., Sándor Gy., Elek, Polonkai -, ha ez sikerül egy pontra megérdemelten tehetnek tarisznyájukba.
Végeredmény: 0-3 (0-1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése