2009. április 14., kedd

Győri ETO FC - MTK Budapest
(Magyarország, Magyar Kupa)   ›››   Április 14.   18:00

tipp: X2
odds: 1,65
office: sportingbet

Ma délután, a Magyar Kupa elődöntők első összecsapásait játszák. Győr -be négy nap elteltével újra az MTK látogat, pénteken bajnokin a Rába partiak örülhettek 3-1 -es bajnoki sikerüknek, igen ám de a Kupa az teljesen más tészta. A múlt heti mérkőzésen az MTK nyílt támadójátékkal kezdte a találkozót, ezt helyezéséből adódóan tette, mivel a bajnokságban már nem nagyon érhetnek nemzetközi indulást jelentő pozícióba, annál inkább a Magyar Kupában, ahol szintúgy a Győrnek is ez az egyetlen reménye kilépni a kupa porondra a következő szezonban. Most tehát sokkal nagyobb taktikai harcra számíthatunk, az MTK nem fog ellenfelének ugrani, az elején megizlelné, hogy az ETO milyen új húzásokkal próbálkozik, s az sem mellékes, hogy ezt a párharcot két meccs dönti el, az MTK számára nagy előnyt jelent, hogy az ETO Parkban kezdhet, így, ha egy szoros eredményt érnek el Kantáék, akkor már ők lennének a visszavágó egyértelmű esélyesei. Az előző körben Újpesten 0-2 -es vesztett állásból fordítottak a kék-fehérek, tanúbizonyságot téve lelkierejükről, most ennél kisebb tettet kell véghez vinniük, a bajnoki fiaskó után egyből revánsot vehetnek ellenfelükön, de akár már egy remit is annak tekinthetünk majd, a győriek most nem találnak fogást, a jóval szervezettebben játszó MTK ellen, Garami József nagy rutinja segítheti hozzá a kékeket a minimális előny megszerzéséhez.
Számszerű tipp: 1-1 vagy 1-2   ›››   Végeredmény: 2-1 (2-1)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése