2009. május 28., csütörtök

AIK Stockholm - Hammarby IF
(Svédország, Allsvenskan)   »»»   Május 28.   20:00

tipp: AIK Stockholm
odds: 1,72
office: unibet

A tavalyi szezon ötödikje a kilencediket fogadja. Semmelyik együttesnek sem sikerült jóra az új szezon rajtja, a Mikael Stahre irányította hazaiak a nemzetközi kupaindulást érő helyeket célozták meg, s ugyan pontszámban nincsenek nagyon elmaradva, de az utolsó két fordulóban mutatott játékukon mindenképpen javítaniuk kell, ha a célkitűzést teljesíteni akarják. A főváros határa mellett elhelyelyezkedő Solna -i csapat eddig meglepetésre idegenben nyújtott biztosabb produkciót, négy idegenbeli győzelmével tud ott lenni az élbolyban, most hazai pályán kell javítani az eddigi 2 gy 1 d 2 v mutatókon. A vendégségbe érkező Hammarby ellen meg is van erre a reális esély a Tony Gustavsson edzette zöld mezesek éppenhogy nem kieső helyen állnak a távolabbi célkitűzés a biztos középmezőnybeli helyezés volt a klubnál, a játékoskereteken nézvén többre nem is nagyon számíthatnak a csapat szimpatizánsai, a tavalyi helyezés megismétlése lenne a realitás. A fővárosiaknak kétségkívül jobb, erősebb a játékoskeretük, a válogatott otthonául is szogáló    Råsunda Stadion -ban most igazolniuk kell ezt eredményességben is a halvány otthoni bajnokik után, az argentín idegenlégió - Obolo (4 gólos eddig) és a védelemben Ortiz - segítheti az AIK -t, hogy otthon tartsa a három, a dobogóhoz való zárkózást jelentő pontok megzserzését.
Végeredmény: 1-0 (1-0)
**********

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése