2013. január 11., péntek

Estrela CABEZA-CANDELA - Akgul AMANMURADOVA
(Australian Open women QF)   Január 12.   02:30

tipp: Cabeza-Candela
odds: 1,72
office: pinnacle sport

A sokat futó spanyolok is szép számmal képviseltetik magukat a női kvalifikációban. A selejtező utolsó állomásához Cabeza-Candela -nak is sikerült elérnie, s bár korábban jóval kevesebb figyelmet fordított a kemény pályás idényeknek, a mostani felkészülésén alaposan odatette magát, s a szokásosnál több meccsel tudott hangolni az Australian Openre. Idén a tehetség japán Nara Kurumi -t, Burnett -t és Oudin -t is elkapta, s csupán a Pliskova testvér Krystina tudott keresztbe tenni neki, mindkét alkalommal Brisbane -ban és Sydney -ben is végállomást jelentett. Nagy elánnal kezdte meg a szereplést az Arn Grétát megverő thaiföldi Luangnam -t leteniszezte a pályáról 6:1,6:3 -al, majd a kemény borításon nagyobb tapasztalatokkal rendelkező Savchuk -t is két szettes búcsúzásra kényszerítette. A következő ellenfél az üzbég torony Amanmuradova, aki pár évvel ezelőtti fellángolása, tündöklése után, alaposan elhalványodott. A férfias kinézet, a nagy szervái megmaradtak, ám fifikás, sokat futós játékkal könnyedén ki lehet zökkenteni a ritmusából. Addig van nehéz dolga az ellenfélnek, amíg rá nem érez pár pontos elütésre, ha ez sikerült, utána sebzett vadként lehet begyűjteni a 190 cm -es üzbég óriást. Mindez Adamczak -nak és Coin -nek nem sikerült, ám Cabeza-Candela teljesen más stílust képvisel, ő többet mozog a pályán, képes lehet megmozgatni a vele szemben álló oszlopot, ami nem ízlik Akgul leányzónak, ez vezethet a sikerhez, a főtáblára vezető úthoz.
3:6,4:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése