2013. január 20., vasárnap

Gilles SIMON - Andy MURRAY
(Australian Open 2013)   Január 21.    08:15

tipp: 28,5 game alatt
odds: 1,91
office: paddypower

Egy két hetes Grand Slam versenyen, a férfiak mezőnyében csak a legjobban felkészített, fizikálisan topformában levő játékosoknak van esélyük, aki több öttszettes csatározásba keveredett illetve előzőekben bármilyen jelét adta, gyengeségeinek azt félig eltemethetjük a folytatást illetően. Tegnap Tipsarevic is megadta magát, a Lacko és Benneteau elleni egymást követő öt szettes derbiket nem bírta aszerb harcos, a teste jelezte, jobb lesz visszavonulót fújni. Ez a helyzet a szombati napon heroikus csatában honfitársát valahogyan legyőző - maga sem tudja hogyan - Simon -nál is, aki a mérkőzés második felét "fél" lábbal, begörcsölt lábbal, összeszorított fogakkal tette meg. Ennek legjobban Murray örülhet, aki könnyed három szettekben jutott idáig, minimális megerőltetés nélkül. Emlékezhetünk számos nagy öt szettes meccs után milyen könnyen hajtottak fejet a következő körben a hősök, emlékezzünk csak Isnerre a 70-68 -as Mahut elleni maraton után három nagyon sima szettben adta meg magát De Bakkernek. Simon ráadásul egy topklasszissal mérkőzik, aki ellen eddig sem akadt sok ünnepelni valója, kettejük történelme 10 összecsapást számlál, 9-1 -es meggyőző fölénnyel a skót javára. Legutóbb tavaly Miami -ba 6:3,6:4 -re nyert Andy, most egy agyon gyötört, fizikálisan kikészült francia ellen bőven lesz lehetősége lerövidítenia pályán töltött időt. Simon tologatós tenisze, Monfils ellen működött egy ideig, láb nélkül már gyötredelmes perceket élt át, Murray ellen egy 100% -os kondícióval sem érne sokat a jellegzetes tenisze, a lábai nélkül pedig ...
Nagyon könnyed skót továbbjutást várok, ahol a game határt jelentő 6:4,6:3,6:3 sem fog össze jönni, ha egyáltalán végig megy a meccs, esetleg Simon korábban bedobja a törölközőt.
3:6,1:6,3:6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése