2013. január 18., péntek

Gilles SIMON - Gael MONFILS
(Australian Open 2013)   Január 19.   09:05
 
 tipp: Simon
odds: 1,67
office: fortunawin

Két francia jó barát mérkőzik egymással a 16 közé kerülésért. Gilles és Gael jól ismerik egymást, gyerek koruk óta együtt (Tsonga -val együtt) sorra járták az ifjúsági tornákat, kívülről fújják egymás erősségeit és gyengeségeit. Bár Simon az utóbbi évben nem tudta azt a szintet hozni, mint az előzőévekben, így is megragadt a TOP20 -ban, s viszonylag egyenletesen teljesít, a tologatós, hosszabb labdameneteket hozó teniszével és ütemváltásos teniszével még mindig versenyképes tud maradni. Ennek a hosszabb szónak nagy jelentősége lesz a szombati ütközet során is, Simon bírja a terhelést, ám Monfils -nak mostanság gondjai vannak a kondíciójával. Láthattuk, hogy mennyire szenvedett e melegtől Lu ellen, aztán csak felszívta magát, s egy igen éles öt szettes ütközeten, a tajvani hibáinak és visszaesésének is köszönhetően nagy szerencsével került tovább. Nem mehetünk el szó nélkül a Dolgopolov ellen remekül működő szerváiról sem, amik rengeteg ingyen pontot hoztak számára, ám Lu ellen az ászok mellé hihetetlen mennyiségű kettős hibát is ütött, ami megint a fáradtságra vezethető vissza. Simon Volandri-t és Levine -t is az első szett elvesztése után őrölte fel, nem esett kétségbe, sokkal jobban bírta mentálisan a csatákat. Kettejük közös múltja is Simon fölényéről szól, 4-1 Gilles javára, legutóbb Monfo hosszú sérülése után Bangkok -ban találkoztak, ahol sima 6:4,6:1 -el verte honfitársát. Monfils erőnlétét, kitartóbb játékát látva, most is a nice -i születésű győzelmét várom. Ugyan Monfils hihetetlen kemény, pontos ütésekre is képes, ám ezt egy hosszabb mérkőzésen nem tudja állandósítani, a szép pontok, gyorsan hibákká képesek nála átalakulni. Olyan irodánál tartom érdemesnek megjátszani a tippet, ahol kivételesen feladás esetén nem adják vissza a tétet, hiszen Monfils részéről ez most nagyon is benne van, ráadásul 2009 -es Australian Openen kísértetiesen hasonló körülmények után, a harmadik szett után visszalépett a francia "gumiember".

2 megjegyzés:

  1. erre csak annyit tudok mondani, hogy Atyaúristen!! ha nincs az a sérülés 3 szettben lemegy

    VálaszTörlés